csalad.hu - Madártej
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Madártej

Schäffer Erzsébet
2020. aug. 28. 5:00
Blogok

Rizikós. Mármint a madártej főzése. Akárhányszor nekifogok, valami nem sikerül. Egyedül azon a régi vasárnapon készítettem kifogástalan madártejet. De akkor muszáj volt. Épp megérkezett valaki…

„Végy hat tojást, másfél liter tejet, vanília rudat, egy kevés lisztet, tizenöt deka cukrot… Verd föl kemény habbá három evőkanál cukorral a tojásfehérjéket, főzd ki a csöndesen forró tejben…” Hát ez az. A kemény hab. Életemben egyszer-kétszer próbáltam madártejet összehozni, de a habgaluskák rendre mind összeestek, szánalmas kis rongyokként úsztak a sárga krémen, ami hol sűrű, hol túlságosan híg lett.

Most, amikor előkészítettem a hozzávalókat, nem siettem. Nem volt bennem becsvágy, hogy csodálatos madártejet csináljak. Inkább csak nyugalom volt bennem, békés igyekezet irányította a mozdulataimat.

A homlokom mögött a „vetítőn”, ahol az elmúlt nappalokon és álomtalan éjszakákon annyi képpé formálódó aggódás, öröm, félelem, jóság, rosszaság, reszkető vágy, bocsánatkérés, lemondás, remény, féltés, fogadkozás és ezernyi megfogalmazhatatlan gondolat volt képes a tizedmásodperc töredékével váltakozni, most egyedül csak a madártej jelent meg. És egy kisbaba képe. Egy három kiló negyvendekás, ötvenkét centis kisfiúé, aki egy öreg bölcs ráncolódó homlokán egy ismeretlen világ derűjét sugározza. Még az első napokban, amikor ott ültem a kiságy mellett, nem tudtam betelni a meg-megrezdülő kis kezek látványával, a lábacskák rugdalózó mozdulataival, a Teremtésnek ezzel a csodájával, amihez milliárdnyi egybeesés kellett, biológia és lélek összeérő dolgai, kérés és hűség, és hiszem, hogy legelsősorban egy Odaföntről küldött akarat, ami nem más, mint ajándékozó irgalom, bizalom és bíztatás.

Szétválasztottam a sárgáját a fehérjétől, egy szép zöld mázas tálhoz ütögettem a tojásokat. Az ölembe vettem a tálat, s a régi, rugós habverővel verni kezdtem a habot. Szeretem ezt az öreg habverőt, ritmust ad a mozdulatoknak. A sok használattól már megdőltek a rugói, de ettől valahogy még ügyesebben dolgozik.

Észre sem vettem, ott púposodott a hab a tálban, már nem lehetett fehérebb és olyan kemény volt, vágni lehetett. A tej csöndesen forrt, vizes kanállal tettem rá a habot, hamar rájöttem, nem kell sokáig forralni, mert akkor a régi kis rongy marad. Gyorsan mozgott a kezem, forgattam a kétszeresére hízó habgombócokat, jókora halommal lett belőlük. A vaníliamártás elkészítése már gyerekjáték volt.

Ahogy a tálba öntöttem és föléje szagoltam, a gyerekkorom jutott eszembe. Pont ilyen volt anyu madárteje minden áldott vasárnap. A habok, mint kövér gondtalan felhők úsztak a vanília illatú sárga tengeren…

Amikor kosárba tettem és elvittem abba a borostyánnal befuttatott házba, és leraktam az asztalra, csak összecsapta a kezét annak a nagyon várt kisfiúnak anyja is, apja is, a magasra nyúlt bátyja is.

– Jé, madártej…!

A kisfiú, aki a Bulcsú nevet kapta, nem szólt semmit. Aludt. A kezét összefonta az álla alatt és talán álmodott. Álmodott az elhagyott világról, ahonnan jött, s bizakodott ebben az ismeretlen világban, ahová érkezett.

A madártej mellé egy hitvallást is hoztam. Hogy ki súgta, hogy hol találok rá, nem tudom. Valami papírkupac alján került a kezembe. Henri Boulad írta. Szépen lemásoltam, és összehajtogatva odatettem a tál mellé.


Hiszem,

Hogy a jó erősebb a gonosznál

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél

A megbocsátás erősebb a bosszúnál


Hiszek

Az ember jóságában mely minden hamisságon,

Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,

Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.


Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.


Jobb annál, mint amit tesz,

igazabb annál, mint amit mond,

és finomabb annál, mint amilyennek látszik.


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?