Beletemetem az arcom a szirmaikba, az illatuk nem is az orromba, a tüdőm, az agyam, a lelkem legbenső zugaiba tolul. És a virágok fölé hajolva, eszembe jut az a régi töprengés.  

Mi végre születik az ember? Mi az élet értelme? Egy nap ezeket az egyszerű kis kérdéseket írtam föl a papírlap tetejére, ezekre akartam válaszokat találni.

Fölírtam és vártam. Vártam egy napot, vártam kettőt. Vártam még egy harmadikat is. De egyetlen igazi válaszra sem leltem. Közben tettem, amit kellett, keltettem a gyerekeket, kikérdeztem a verset, bevásároltam, pucoltam a zöldséget, megfőztem az ebédet, reggelente megkentem a tízóraikat, tálaltam, mosogattam, teregettem, közbe-közbe állandóan odaültem a gép elé, és üres fejjel bámultam a fehér papíron árválkodó sorokat: Mi végre születik az ember? Mi az élet értelme?

És amikor már majdnem elkeseredtem, a véletlen – ami persze nincs, de akkor, lázasan kereső, türelmetlen fiatalságomban ezt még nem tudtam –, szóval az élet elémbe hozott egy könyvet, a könyvben egy példázatot.

----

Lin-csi, a híres szerzetes kolostorába egy napon ifjú tanítvány érkezett. Lovon jött, vágtában, lázas, szent igyekezet hajtotta. A szerzetesek egy csésze rizskásával kínálták, elkísérték a cellájába, és magára hagyták.

– Lin-csi! – szaladt az ifjú nyomban a Mesterhez. – Kérlek, lássunk nyomban munkához. A Tanítást akarom! A Tanítást!

– Megkaptad már a rizskásád? – kérdezte tőle a szerzetes kedvetlenül.

– Megkaptam.

– Na, és megetted?

– Megettem.

– Kikanalaztad az utolsó szemig?

– Kikanalaztam.

– Nahát, akkor most eredj, és mosd el a csészédet! – kiáltott rá a szerzetes, csak úgy zengett belé a ház. Az ifjú jelöltnek földbe gyökerezett a lába.

– Eredj, és mosd el! Nem hallottad? – parancsolta újra, de az ifjú csak állt némán. – Mosd el alaposan, ragyogjon az a tál. Mára ez lesz a dolgod. Indulás!

A jelölt még mindig megkövülten állt. Lin-csi így folytatta:

– Holnap hozzálátsz, és rendbe hozod a cellád. Kitakarítod, kifested a falát, az ablakát, az ajtaját. Esténként varrsz magadnak néhány rend szerzetesi ruhát. Télire melegebbet, nyárra könnyebbet. Közben gyakran lássalak a konyhán, készítsd elő a szakácsnak a munkát, este pedig jöhet a mosogatás. Még télen készülj a tavaszi rizsföldi munkákra. Nyárra gondoskodj kapáról, kaszáról, öntözőkannáról. Ősszel hozd rendbe a cellád télire. Nincs utálatosabb a piszkos, hideg cellánál!

Hogy könnyítsünk az életen, meg kell tanulnod a rendet. Rászánunk erre néhány évet, s amikor már minden, amit soroltam, könnyedén megy, bevihetjük celládba a szent könyveket. Akkor már nem zavarhatják meg az életed… Szóval, ne siess, ifjú, ne kapkodj! Addig jó neked, amíg könyveid a munkás nappalok, mestereid a töprengős éjszakák és forgolódó hajnalok. Most menj, ne is lássalak! Légy boldog! – szólt szerzetesjelöltjéhez Lin-csi, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

----

A rá következő napon a szomszédos íróasztalon megláttam egy nagy csokor bazsarózsát. Kolléganőm reggel kazalnyi bazsarózsával érkezett a szerkesztőségbe. Vagy húsz szál gyerekfej nagyságú, rózsaszín, fehér illatos virág bókolt a karján.

– Honnan van? – rontottunk neki.

– Kaptam – mondta titokzatosan.

És elképzeltem, ahogy reggel átszáll egyik villamosról a másikra. Valaki megállítja. Véletlenül vagy vártan. És a karjaiba önti ezt az illatos halmot. A virágok egy egész asztalt beborítottak. Az illatuk betöltötte nem csak a szerkesztőséget, az egész rideg épület minden zugát. Feledve a rohanást, az őrületeket, a leadást, álltunk a virágok fölött bódultan. Volt egy megszállott kertész közöttünk.

– Tudjátok, hogy a bazsarózsa csak második évben hoz virágot? Egy évet pihen. Nem csinál semmit. Meg kell jelölni a helyét, mert azt is elfelejted, hogy hova ültetted.

Nem csinál semmit…? Nem hiszem, dohogtam magamban. Szépen lassan dolgozik a föld alatt, a csendességben. Van neki egy kis vegykonyhája. Ott gyűjti a nedveket, a színeket, az álmokat, a föld sóit, a maga sejtjeinek titkait, vegyíti, párolja, sűríti, formálja. Másképp hogyan születhetnének a gömbnyi bimbók mélyéből ezek a csodák.

Néztem a bazsarózsákat. Ott virítottak a számítógép mellett, a zsúfolt szerkesztőségi asztalon. Este elfelejtettem kikapcsolni a gépet. Üresen meredtek a képernyőn a kezdő sorok.

Mi végre születik az ember? Mi az élet értelme…?

Ó vakság! Talpig bazsarózsában szembenevetett az élet, maga!

(Lin-csi történetét Sári László könyvében olvastam.)

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetés akkor elmesélemblogtörténet