Vedd fel, téged hívnak… - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Vedd fel, téged hívnak…

Schäffer Erzsébet
2021. jún. 11. 5:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

Nem szokványos helyzet, de hát tudjuk, az életben előfordulnak „nemszokványos” helyzetek is. A történet emberszabású. Amennyiben a feleség segít a férjének, hogy addig elfeledett (eltitkolt) gyerekével végre megismerkedjen.

A házaspár szóváltásának színhelye lakásuk előszobája. Aztán belső tereik, konyha, szobák. Az időpont késő délután. Tizenöt éves házasok.

Nyílik az ajtó, a férj most érkezik haza. Matat valamit az előszobában a fogassal, közben bekiált.

- Hol bujkálsz?

- Nem bujkálok, csak nem jövök eléd.

- Valami baj van?

- Nem. Baj az nincs.

- Akkor miért vagy ilyen furcsa?

- Hogy nem ugrok a nyakadba?

- Igen. Én azt szeretem, ha a nyakamba ugrasz, amikor megjövök.

Rövid hallgatás. Az asszony szólal meg.

- Most valahogy képtelen vagyok erre a mozdulatra.

- Tegnap még képes voltál.

- Tegnap? Az nagyon régen volt.

- Ne beszélj rébuszokban. Mondd már meg, mi van veled!

- Átbeszélve két szobán, ezt így nem lehet elmondani.

- Akkor gyere át!

- Még nem jövök.

- Akkor átmegyek én.

- Nem szeretném. Most még nem.

- Rejtélyes vagy. Én viszont fáradt, egész nap bejáráson voltam. Elmegyek fürdeni.

A férfi felfrissülve jön be a szobába, odaül a felesége mellé a kanapéra.

- A gyerekek hol vannak?

- Edzésen, ma hétig tart.

- Te sírtál.

- Látni?

- Duzzadt a szemed.

- Igen. Sírtam. Délután itt volt egy ismeretlen nő. Téged keresett.

- Ki volt? Mit akart?

- Először nem mondta. A kaputelefonon csöngetett, kérdezte, hogy itt laksz-e. Mondtam, hogy igen, erre elment.

- És…?

- Később visszajött. Kérte, hadd jöjjön föl, el szeretne mondani valamit.

- Magas, szemüveges nő?

- Igen.

- Negyvenöt éves lehet. Mária…

- Igen.

- Beszéltetek?

- Főleg ő.

Hosszú csend ül kettejük között. Az asszony ránéz a férjére.

- Miért nem mondtad soha? Miért nem beszéltél róluk?

- Ő kérte. Azt kérte, felejtsem el. Erről a kapcsolatról soha nem kell tudnia senkinek. Ő ragaszkodott hozzá, hogy többé ne találkozzunk.

- De most bajban van.

- A gyerek?

- Tudni akar az apjáról.

- De hát…

- Az egész nem fér a fejembe! Van valahol egy fiad. Most tizenhat éves. És ülsz itthon nyugodtan a két másik gyerekeddel. Ha jól számolom, három fiad van…

- Nem érthetsz semmit. Tizenhat éve történt. Azt se tudtam akkor, hogy te a világon vagy.

- De azóta? És nemcsak miattam. Mi nem szoktunk hazudni egymásnak.

- Mária nem mesélt semmit?

- De, nagyjából mindent.

- Nem várt meg. Nem marasztottad?

- Dehogynem. El kellett mennie. Zavarban volt. Látszott, hogy nem ilyen helyzetekhez szokott. Föl fog hívni. Még ma este.

- Fölteszek egy teát. Kérsz?

- Kérek.

A gyerekek még nem jöttek meg. Ülnek a teával a kezükben. Az asszony nem bántóan, de kicsit kötekedve mondja.

- Kíváncsi vagyok a te verziódra.

- Nem hiszem, hogy más lenne, mint Máriáé. Együtt dolgoztunk a Vegyipari Kutatóban. Én a labor főnöke voltam. Mária asszisztensként került oda. Huszonkilenc éves volt. Akkori fogalmak szerint vénlány. Érdekes nő. Nem ismertem ilyen komoly lányt azóta se. Egyágú vastag copfban hordta a haját, és minden héten koncertre járt. Hegedült is egy kis kamarazenekarban. Nagyon tudott dolgozni, benne bíztam a legjobban. De pontban négykor lerakta, ami a kezében volt és ment az öltözőbe.

- Ilyen részletekről nekem nem beszélt.

- Csak jellemezni akartam. Az egész engem is meglepett. Vidékre mentünk egy előadásra, Veszprémbe. Őt vittem segítségnek. A főiskola kollégiumában laktunk, én a vendégszobában, neki a betegszobában ágyaztak meg. Este elvittem vacsorázni. Egy kis bort ittunk, emlékszem, soha nem hallottam ennyit beszélni, mint a vacsora alatt. Hazafelé gyalog sétáltunk, végig hallgatott. Én sem beszéltem…

- És átment hozzád.

- Igen. Éjszaka átjött a vendégszobába. Én akkoriban egyedül éltem. Még néhányszor találkoztunk Pesten is. Két hónap múlva fölmondott. Egy évre rá szűkszavú levelet kaptam tőle. Azt írta, becsületből vallja be, hogy gyereket akart tőlem. És nemrég megszületett a kisfia. Egyedül fogja felnevelni. Semmi mást nem írt. A gyerek nevét sem közölte. Ennyi volt.

- És te nem kerested.

- Ezt kérte. Végül is, most miért keresett Mária? Mit akar?

- Ő semmit. A fia keresi az édesapját. Szeretne megismerni. Azt mondta Mária, rendes gyerek, de egy ideje nem bír vele. Találkozni akar veled.

- Azt se tudom, hogy hívják. Számon akar kérni? Te mit gondolsz?

- Nem tudom, mit gondoljak. Egy tizenhat éves gyerek… Fiú… Mikor keresse az apját, ha már az nem keresi? Mikor keresse, ha nem tizenhat évesen? Csöng a telefon. Vedd fel. Téged hívnak…

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?