Azt mondja az unokám… - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Azt mondja az unokám…

Schäffer Erzsébet
2021. ápr. 23. 5:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

A gyerekek éles szeműek, s ha nem is vesszük észre, ők mindent észrevesznek. Érdemes hallgatni őket, olykor közbeszólás nélkül… Ami egy fecsegő nagymamának, valljuk be, komoly próba.

Az esti telefonban azt mondja az unokám, hogy a huszonnyolcból ma tízen voltak az osztályban és Feri bácsi sokkal jobb élőben, mint zumm-ban. Azt is mondja, hogy olyan jó végre iskolába menni, és találkozni a többiekkel, még ha nem is mindenkivel. Meg azt is mondja, hogy végre kimehettek az udvarra a napköziben, mert eddig nem mehettek, mert nem volt csontszáraz az udvar. Gondolom, mondta az unokám, a takarító nénik tiltakoztak az ellen, hogy kimenjenek az udvarra, merthogy bevitték volna a sarat. Pedig nem is volt igazi sár, mert épp hogy csak esett az eső. De a takarító néniket is megértem, mondta az unokám, ki a fene szeret annyit takarítani. Igaz, mondta az unokám, most sokkal kevesebbet kell, mert sokkal kevesebben vagyunk.

Azt is elmesélte, hogy képzeljem el, az ő nagyon szeretett tanító nénije most valahol a világ másik végén van, mert ott született az unokája, a lánya ugyanis ott, a világ másik végén dolgozik. És az ő tanító nénijének karanténban kellett lennie egy szállodában, és senkivel sem találkozhatott. Úgy adták be a reggelit, az ebédet és a vacsorát, hogy csak résnyire nyitották ki az ajtót. – Képzeld el, így élni tíz napig egy vadidegen szállodában – mondta az unokám. És képzeld el, mesélte, mi történt az egyik nap.

Az ő tanító nénije ugyanis nem akármilyen ember, nagyon vagány, és nem akarta őket egyik napról a másikra ott hagyni, csak úgy, benne a zumm-ban, és huss, elrepülni. És azt csinálta ott a világ másik végén, hogy amikor itt délelőtt volt és tanítás, ott meg sötét éjszaka, akkor felkelt és a laptopján megtartotta az órákat. Szuper jó volt, mondja az unokám, mert azt is elmesélte, hogy mit látott ott eddig a világ másik végéből. Hát nem sokat, de az érdekes volt. És volt valami még érdekesebb. Képzeld, mondja az unokám, mi történt egyik éjszaka a szállodában. Amikor a tanító néni éppen magyar órát tartott, erősen és erőszakosan kopogtak a szobája ajtaján. Nem is várták meg, hogy szóljon, biztos volt kulcsuk vagy mágneskártyájuk, mert rajtaütöttek, kinyitották az ajtót. Ott állt a szálloda rendészete, mert hallották, hogy beszél valakivel az ő érthetetlen nyelvén. És meg voltak győződve arról, hogy a tilalom ellenére a tanító nénin kívül valaki vagy valakik még vannak a szobában. Gondolták, mondja az unokám, hogy azokkal beszélget éjszaka és akkor most elkapják őket. – Képzelheted! – mondta az unokám. Nagy nehezen tisztázta a helyzetet a tanító néni, hogy ő most órát tart a negyedikeseknek Budapesten, mert ott most éppen délelőtt tizenegy óra van. És kitárta a szobaajtót, győződjenek meg róla, hogy egyedül van. De azok nem akartak meggyőződni és gyorsan eltávoztak, gondolom, aludni. Meg a vírustól is félhettek. – Én meg elképzeltem ezt az egész helyzetet, mondja az unokám –, mert én mindig tudtam, hogy vagány a tanító nénim, de hogy ennyire, azt nem.

Hallgatott egy kicsit, aztán azt mondta.

– Kérdezhetek valami mást, nagymama?

– Nem szoktál így óvatoskodni.

– De ez kényes kérdés és nem szeretnélek kényszeríteni.

– Miről van szó?

Megint hallgatott.

– Arról, hogy kaptál-e már oltást?

– Kaptam.

Hallom a hangján a megkönnyebbülést. Tapintatos gyerek.

– Mert akkor mehetünk veled a nyáron kalandozni. Jön a Balázs is.


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?