A telefonok, a saláta és a tapintat - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A telefonok, a saláta és a tapintat

Schäffer Erzsébet
2021. márc. 19. 6:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

Igen keskeny az az ösvény, ahol a segítő szándék, a tapintat és a tolakodó részvét jár. Van, amikor terhes, ha megszólal a telefon. A pokolba kívánod, de mást mutatsz, mert jót akar az illető. Vagy csak arról lehet szó, hogy urambocsá’ kíváncsiak vagyunk?

Ismerős helyzet. Most, a járvány okozta körülmények között mindennapos. Elkapott a vírus, elterjedt a híre, netán kórházba kerülsz, még látogatni sem szabad – és egyfolytában szól a telefon. Ha nem veszed fel, akkor a túlterhelt nővéreknél vagy orvosoknál csöng. Ha hallgatna, és senki a füle botját se mozdítaná, az a másik rossz. De vannak pillanatok, amikor a részvétben és az érdeklődésben önmérsékletet kell gyakorolnunk. Nehéz ez most mindenkinek. Fáradtak vagyunk, kiéhezettek a kapcsolatokra, az ölelésre, a jó szóra. De muszáj belegondolni, mivel teszek igazán jót.

A részvét, az együttérzés fontos emberi megnyilatkozás. Bizonyos pillanatokban életmentő simogatás lehet. De valóban ingatag és keskeny az ösvény, amin ezekkel, az érzelmeink vezette tettekkel közlekedünk.

Márainak van egy gondolatsora a tapintatról és a gyöngédségről. Érdemes elmélyedni benne, mielőtt fel akarnánk venni azt a telefonkagylót, vagy benyomnánk a kis kütyün a megfelelő gombokat. Így szól:

„Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, és igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidékeken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi a sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a magasságban, a felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyengédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.”

Van egy barátunk. Egy asszonybarát. Ő az a ritka ember, akiről Márai beszél.

Volt az életünkben egy nehéz időszak. Betegség. A gyógyító kúra egyik részeként napi több deci friss zöld salátalevet kellett préselni és elfogyasztani. Ehhez nagy mennyiségű zöld salátát kellett hazahozni, levelenként megmosni, centrifugázni, ugyancsak levelenként felitatni minden nedvességet és elcsomagolni megfelelő adagokban úgy, hogy a hűtőben egy hétig frissen kitartson. Márti, amikor értesült mindenről, megkérdezte, hogy nem zavar-e, ha ő szombatonként eljön és ebben a saláta-dologban segít. És megjelent hónapokon át minden szombaton délelőtt tízkor, amikor meghoztuk a biopiacról a salátát, leterítgette a nappaliban a lepedőket, azon szárította levelenként és csomagolta a zöld lének valót. Körülbelül három-négy óra alatt végzett. Aztán megöleltük egymást és elköszönt. A város másik végén lakik, ment a dolgára, nem kevés tennivalója közé. Márti nem beszéli túl a dolgokat, hajlamos keménységet mutatni, hogy ne érezd lekötelezve magad. Egész életünkben így volt és van jelen. Nem ismerek nála gyöngédebb embert.


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?