Honnan tudtad…?

– Már megint pizza!?

Inkább csalódott kiáltás volt, mint kérdés, pedig Zsófi imádta a pizzát és apa is elvolt vele, de ha már a tizedik vacsora is pizza – az már több mint elég.

Amikor még hárman voltak, sose készet hoztak, mint apa mostanában, megveszi az aluljáróban, neki mindig szalámist kukoricával, magának paradicsomos sajtost, azt szereti, de hiába rohan vele, mire hazaér, éppenhogy langyos, a tetején a sajt összekunkorodik és kemény lesz, a paradicsomszósz megdermed, Zsófi szalámisa inkább hideg, mint langyos, a kukoricaszemek potyognak róla. Be szokták tenni a sütőbe, de akkor se lesz az igazi. Anya ropogós pizzatésztát sütött, nem ám vastagot, hanem finom vékonyat, aztán azt pakolták rá, amire kedvük volt, utána még rápörkölt egy kicsit, így szokta mondani, rápörkölök, mindjárt kész! – na, az aztán isteni volt! Soha nem esznek már ilyen pizzát, ahogy mást sem, amit anya főzött vagy sütött. Apával el voltak kényeztetve, mert anya szeretett főzni, a süteményei pedig egyenesen legendásak voltak, a tanítványait is elvarázsolta velük, osztályfőnöki óra nem múlt el anélkül, hogy ne vitt volna be egy nagy doboz süteményt. És nem ám valami kekszet, hanem diós csigát, rácsos almást, hókiflit, nevezetes alkalmakkor zserbót, túróslepényt, máktortát – ilyeneket. Két szelet jutott mindenkinek, úgy osztották be, egy az óra elején, egy szelet meg a végén. Az adagolást a gyerekek találták ki, jut is, marad is, mondták. Anyát az egész nyolcadik bé imádta, és nem feltétlenül csak a süteményei miatt. A temetésen kisírt szemmel álltak a sír körül, az egész osztály, fogták egymás kezét, ahogy anya tanította őket, hogy egymást segíteni és erősíteni kell, és ennek az első jele, ha megfogod a másik kezét. Énekelni akartak, mert anya éneket tanított, két kórusa is volt, a kicsik meg a felsősök. A nagykórusba visszajártak a régi tanítványai. De ott, a sír körül sírásba fulladt az ének, aztán a végén valahogy csak elzokogták anya kedvenc kórusművét, az Erdő mellett estvéledtem címűt.

Két éve, hogy már ketten vannak apával. Összeszoktak, Zsófi már nem sír, a pszichológus Andival már csak akkor találkozik, ha nagyon szomorúnak érzi magát. Néha benyit a spájzba, van ott három polc, s azok a polcok mindig tele voltak anya süteményeivel. Volt ott omlós keksz, mézeskrémes, kókuszos kocka, sajtos stangli, vaníliás kifli. Apával rájártak, de valahogy sosem fogyott el, és mindig friss maradt minden. Amikor Zsófi benyit a spájzba, arra gondol, hátha, hátha ott vannak a sütemények, mint régen a polcon.

Anya akkor kisbabát várt, Zsófi öccsét, már kezdett domborodni a hasa, Zsófi mindig megsimogatta. Mind a hárman valami felfokozott boldogságban éltek, amikor kiderült az ultrahangon, hogy ősszel már négyen lesznek. Aztán sötétség. Anya a nyári szünet első hetében valami kórustalálkozóra ment kocsival. Útközben érte a baleset. Egy kamion megcsúszott és a pótkocsi lendülete elsodorta anya kocsiját.

Zsófi nem akart, de megint sokat sírt. Apa nemrég mesélt neki arról, hogy mit szólna, ha újra hárman lennének. Egy kolléganője, Márta, egy kedves lány, akit Zsófi is ismer, járt náluk egy kerti grillezésen. Egy ideje néha találkoznak, beszélgetnek, ő is egyedül él.

– De mi nem élünk egyedül! Mi ketten vagyunk! – mondta akkor Zsófi és haragudott apára. Apa csöndesen csak annyit mondott, anyát nem pótolhatja senki, de mi ketten így árvák vagyunk. És még hozzátette, elhozná Mártát, ha Zsófi nem bánná.

Zsófi nem bánta, de tüskés volt, mint egy kis sündisznó. Alig beszélt, köszönte, de nem kérte a csokit, amit Márta hozott, a könyvet a madarakról elfogadta, de ott hagyta az asztalon. Így teltek hónapok. Zsófi néha hasonlítgatta Mártát és egyszer arra gondolt, vajon anya kedvelné-e. És nem merte kimondani, hogy talán kedvelné.

Karácsony közeledett. Este kettesben voltak apával. Zsófi valamiért kiment a konyhába. Az orrát friss süteményillat csapta meg. Kinyitotta a spájz ajtaját. A három polc, mint régen, teli süteménnyel! Csokiba mártott vaníliás kifli, köményes rudak, zserbó, hókifli… Anya! – kiáltott magában és csak nyelte, nyelte a könnyeit. Apa ott állt a konyhaajtóban, sírt ő is.

Márta azon a karácsonyon volt velük először. Amikor Zsófit megölelte, a kislány ott maradt a karjában. Ezt kérdezte: