csalad.hu - Délelőtti leskelődés
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Délelőtti leskelődés

Schäffer Erzsébet
2020. okt. 30. 6:00
Blogok

Van úgy, hogy a történetekért messzire kell menni. Máskor meg csak kifordulok a kertkapun, éppen elég ott leskelődni. A minap is mit látok…

Az öreg hölgy és a fiú az utcánk sarkán találkoztak össze, és éppen az alatt a fa alatt álltak meg beszélgetni, amelyik a környéken legelsőként virít ki tavasszal. Most sárgul a lombja, színes sátor a meleg őszi napsütésben. Az öreg hölgy kedves csodálkozással nézte a fiút, fogta a kerekes bevásárlószatyrát és csóválta a fejét.

Finom horgolású, rojtos vállkendőt viselt az öreg hölgy. Mellette a magas, nyurga fiú szinte szakadtnak tűnt. Fekete farmer, fekete trikó, hátizsák a vállán.

Ráérősen álldogáltak, ahogy ebben az utcában szoktak álldogálni az emberek, s az öreg hölgy, miközben nézte a fiút, egyre csak hitetlenkedett.

– Te, Balázs, te, te, Balázs, hát tied ez a gyerek?

A fiú, Balázs, húsz-huszonkét éves ha lehet, egyik kezével hátratúrta a vállig érő haját, a másikkal el nem engedte volna az almazöld huzatú, fodros babakocsit, bólintott.

– Az enyém.

Az öreg hölgy belenézett a babakocsiba, kicsit hallgatott, aztán kibökte.

– Megnősültél, vagy csak úgy…?

A fiú megrázta fülbevalóját, megint hátrasimította a haját, lazított hátizsákja szíján, és ránézett az öreg hölgyre.

– Megnősültem.

– Te, Balázs, az a szép lány a feleséged, aki tőletek jön ki, és a mi boltunkba jár?

A fiú gondolkodóba esett majd hirtelen visszakérdezett.

– Zöld kosárral tetszett látni?

Az öreg hölgy az apró részletekre figyelők biztonságával nézett a fiúra.

– Igen, igen. Egy sötétzöld vesszőkosárral.

– Akkor ő az.

Mintha valami nagy rejtvényt oldottak volna meg, megkönnyebbülve összenéztek. Az öreg hölgy mentegetőzve húzta föl a vállát, mintegy jelezve, megkérdezte, hát megkérdezte, manapság az ember sose tudhatja, hogy élnek a fiatalok, de hát azért mégiscsak jó, hogy ennek a Balázsnak nem „csak úgy” van gyereke. Túl volt a nehezén, de még szeretett volna tudni egyet, s mást.

– Te, Balázs, és anyádék szeretik?

– Kit, Katit?

– Igen, a feleségedet.

A fiú nem sietett a válasszal, előbb a babakocsiba nézett, aminek almazöld homályában nyújtózkodni kezdett a gyerek. Egészen apró baba volt, nagy gonddal öltöztetett, ennivalóan szép hajas baba, öltözékének minden darabja harmonizált az almazöld babakocsival. Bordózöld, parányi sapkát húztak a fejére, ugyanilyen kis zoknikba bújtatták a lábait, melyek barnára sülve kandikáltak ki a bordó nadrágocskából. Most nyújtózik egyet, megtalálja a két ujját, és félálomban boldogan cumizni kezd.

„Az öreg hölgy teljes odaadással csodálja a babát, boldog mosollyal ingatja a fejét, és mondogatja, álomszép baba, álomszép.”

– Te, Balázs, álomszép ez a gyerek!

Az öreg hölgy teljes odaadással csodálja a babát, boldog mosollyal ingatja a fejét, és mondogatja, álomszép baba, álomszép. A fiú nem nagyon tudja, mit kezdjen a dicsérettel, megint belenéz ő is a kocsiba, és mintha először látná a gyereket, hosszasan nézi, aztán bólint.

– Mások is mondják.

Álldogálnak. Az öreg hölgy egyáltalán nem siet, a fiún meg nem látszik, hogy csupán udvarias-e, vagy jólesik neki a kedvesen kutató érdeklődés. Mindenesetre lazán áll, kissé előredől, ám a babakocsit egy pillanatra sem engedi el. Az öreg hölgy a nagy örömben mintha el is felejtette volna, hogy kérdezett valamit, lassan nekikészül, indulna tovább.

– Vigyázzatok magatokra Balázs… Nagyon szép kis család vagytok, az a lány, a feleséged is gyönyörű teremtés.

A fiú ezzel már végképp nem tud mit kezdeni, csókolom, mondja, de még mindig nem mozdul. És ezt jól is teszi, mert az öreg hölgy újra leállítja a kerekes szatyrot.

– Te, Balázs, és szeretik anyádék…?

– A Katit tetszik gondolni?

– Igen, igen, a feleségedet.

A fiú indulásra készen fogja a kocsit, és még egyszer hátrasimítja a haját. Úgy mondja, mintha maga is most gondolta volna először végig.

– Szeretik a Katit. Azt hiszem, nagyon szeretik.

Elköszönnek. Az öreg hölgy most már nyugodt. Int a fiúnak, az befelé indul a babakocsival a kertvárosi utcán, ő meg húzza a kerekes szatyrot egyenes derékkal, finom kis mosollyal az arcán a bolt felé. Egyikük sem veszi észre, apró angyalok tapsikolnak a nyomukban.

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?