Próbálom megfejteni, mi a bajom ezzel a simára söpört térrel. És általában minden simára söpört dologgal. Talán az, hogy azt érzem, ilyenkor semmi esélyt nem adnak az esetlegesnek, a játéknak, a szabálytalannak. Jó. Vannak dolgok, amikor ezt tenni tilos és életveszélyes. Az autó, az űrhajó, a gázvezeték – és folytathatnám a sort – tervezésénél és megoldásánál nyilván elkerülnek minden esetlegest. De úgy érzem, az élet számtalan területén a tökéletességre törekvés, a mindent kisöprés valamit kiolt, valamit elvesz. Itt, szemben, elvész az ősz. Nem is söprik, hanem valami őrült hangos fúvógéppel halomba fújják a száraz leveleket, és hipp-hopp, volt avar, nincs avar. Nincs őszi falevél a fák alatt, s ha leesik a hó, náluk már egy óra múlva sehol egy fehér folt.

_______

Van egy barátom. Az istállójában két fiatal csikó, az udvarán tarka tyúkok, az egyik bóbitás, a másik kopasznyakú, a harmadik kendermagos, a negyedik kis japántyúk. Ahányan, annyifélék. Nyári délután van, ülünk a szaletliben, előttünk üveges szódavíz, mellette a metszett borosüveg oldalán finom kis patakokban fut le a pára. Koccintunk. Nézek a kerti csap felé. Csöpög. El kéne zárni, mutatom. Fölhúzza a vállát.

– Meg kéne húzni. De nem húzom meg. Ott szoktak fürdeni a rigók, mindig friss így a vizük… akkora boldog pancsolást csapnak! Hadd csöpögjön… ennyi tökéletlenség elfér a világban…

_________

Egyszer arról beszélgettünk, hogy lehet-e tökéletes anya egy édesanya. Mennyi lelkifurdalást hordozunk, hogy a gyerekeink nevelésében valamit elrontottunk. Eszembe jutott akkor Tera tanti. Kilenc gyereket nevelt föl, mindnek szakmát adott a kezébe. Negyvenévesen megözvegyült, egyedül csinálta végig a nehezét. Egyik fia kilógott a sorból. Már fiatalon lóversenyre járt, nagy nőbolond hírében állt. Mindenki szörnyülködött, mi lesz ebből a gyerekből. Tera tanti nem kezdett önmarcangolásba, hogy jaj, mit csináltam rosszul a Gézukával. Amikor egy nagy lumpolás után – Gézuka már volt vagy huszonöt éves – a sodrófa sem használt, Tera tanti azt mondta, vagy kinövi, vagy megbánja, úgy látszik, minden családban van egy fekete bárány. Hogy magában őrlődött-e, nem tudom, de akkora élet, annyi dolog volt körülötte, hogy az imádságon kívül nem ért rá másra. Gézuka tökéletlenségét, mondjuk devianciáját nem tudta be a maga kudarcának. Géza bácsi amúgy nem hazudtolta meg magát, háromszor nősült, egyébként öregkorára tiszteletre méltó szőlősgazda és unokái imádott nagyapja lett.

_______

Most meséltem el, hogy évtizedekig micsoda présben és szorító vágyakozásban éltem karácsony előtt. A munkám akkor volt a legtöbb, ezért minden az utolsó napokra maradt. És én tökéletes karácsonyt akartam. Nyolcféle süteményt, a nagyi kókuszosát, és a mézeskrémest, de ezek pepecselős sütemények, és sosem maradt elég időm rájuk. A vaníliás kifli legtöbbször elmorzsálódott, a beigli megrepedt, a hókifliből kifolyt a lekvár. Egyedül Zsuzsi mesebeli almás-mákosa sikerült, az nagy üdvrivalgást aratott. De nekem ez nem volt elég. A krumplisalátából sok kell, mert mindenki szereti, a hal mellett még legyen rántott pulyka és karaj is, és káposztából a nagy lábost töltöm meg… Jaj! És csak gyűltek, gyűltek az ideges percek, és mire ott volt a délután, már nem éreztem a derekamat és a derékfájós ember utálatos ember, ahogy a gyomorbajos is, szegény. Szerencsére a gyomrommal nem volt baj. Szegény sokat tűrt családom a gyertyák fényében megbocsátott. Legalábbis remélem. De azt csak sokára tanultam meg, hogy nem baj, ha nincs ötféle sütemény, és az sem baj, ha a krumplisalátából nem jut repeta. Onnantól lett békés és szerethető a karácsonyunk, amikor már nem akartam, hogy tökéletes legyen.

________

Amúgy az indiánok tudják ezt is. Mint annyi mindent. Hagyomány náluk, hogy minden férfinak van egy gyöngyökből kivarrt zacskója. Többezer gyöngyöt öltenek az asszonyok ezen a bőrzacskón, csodálatos mintákat szőnek bele. Egyetlen egy helyen viszont hibázik a minta. Szándékosan. Nem lehet tökéletes a gyöngyökkel kivarrt zacskó. Mert tökéletes csak egy van: az Isten.

 

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetblogés akkor elmesélemcsalád mint pozitív értékcsaládi életre és kapcsolati kultúrára nevelés