Hideg lábak és a fokhagymahéj - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Hideg lábak és a fokhagymahéj

Schäffer Erzsébet
2021. febr. 12. 6:00
Blogok

"Az idő túl lassan múlik azoknak, akik szenvednek, túl gyorsan azoknak, akik boldogok. De akik játszanak, azok számára az idő egyszerűen nem létezik."

Amióta ismerem, azóta terjesztem madame Curie gondolatát. Ami működik a házasságban is. Nem vaktában beszélek, tapasztalatból.

Annak idején külsősként dolgoztam a Rádiónál. Csak késő este volt alkalom megvágni, rendesen összerakni a felvételeket. Akkor lettek ugyanis szabadok a vágószobák és jöhettek a külsős munkatársak. Néha késő éjszakába nyúlóan dolgoztam. Nemcsak én, mások is.

Egy ilyen késői alkalommal, emlékszem, hideg tél volt, valahogy összeverbuválódtunk néhányan, az utcán még beszélgettünk kicsit, amikor valaki azt mondta, üljünk már be egy korty borra, van itt egy jó pince. Senki nem kérette magát, éhesek voltunk, szomjasak, fáradtak is és fáztunk.

A borozóban puha fehér kenyérre libazsírt kentek, megsózták, pirospaprikát hintettek rá, a tetejébe lilahagyma karikákat gurítottak szép sorban. Csúszott rá a bor, mint a parancsolat. Beszélgettünk, a bor is fűtött, nagy nevetések harsantak, jó volt ott ülni a melegben.

Akkor kaptam észbe, amikor a mosdóban ránéztem az órámra. Negyed hármat mutatott. Te jó Isten, még csak nem is telefonáltam! Mobil akkor még nem volt, de fülke igen, de hát eszembe se jutott hazaszólni.

Nem volt semmi baj, de a pincefeljárón azért kapaszkodni kellett, s az éjszakai busz megállójától jó sokat gyalogoltam hazáig, remélve, hogy kiszáll belőlem a mámor is, meg a borszag is.

Aztán már csak arra emlékszem, hogy ott állok hálóingben, jéghideg combokkal az ágyunk előtt. Nem akartam ilyen hideg testtel bekúszni a közös takaró alá. Nem elég, hogy hajnalban jövök haza! De megszólalt a szegény ember az ágyban.

– Bújj már be!

– Jéghideg vagyok…

– Azért gyere! Megmelegítelek…

Ó, de drága ember, gondolom, és ahogy szoktam, bekucorodom az ölébe, mint kagyló a héjába. Nem szól semmit, hallgatunk.

– Meg se kérded, hol voltam?

– Érzem!

Kuncogok. Megint csönd, nem alszunk. Valamit nem értek.

– Olyan kíváncsi lennék, hogy mit gondolsz. Mit gondolsz rólam. Itt vagyok mindjárt ötvenévesen, hazajövök borosan és nem szólsz semmit. Gondoltál rám?

– Arra gondoltam, hogy olyan vagy, mint a mesében a nádszálból kibújt királykisasszonyok. Emlékszel? Ahogy felvágta a királyfi a nádszálat, mind kiabált: Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok! Hát arra gondoltam, hogy úgy kell neked a szabadság, mint azoknak a víz. De a szabadság mindenkinek kell…

Hallgattam és éreztem, hogy mindjárt sírni fogok.

– És te? És neked?

– Én? Én szabad vagyok, itt az ágyban is! – mondta szemtelenül, belebújt a nyakamba, és akkor már én melegítettem a lábát, mert közben az enyémtől hideg lett az övé.

És újra beleszerettem az én játszótársamba, és ezt ő is tudta, mert csak nevetett, amikor kiabáltam reggel, hogy megint otthagytad a fokhagymahéjat, pedig egy mozdulat lenne összeszedni!

Aztán szépen összeszedtem egy mozdulattal.

Hát így játszottunk, s észre se vettük az idő múlását.


Schäffer Erzsébet exkluzív ksiflmben vall a házasságáról, amelyet a csalad.hu oldalon és a youtube-csatornán szombaton 10 órától tekinthet meg.

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?