Jó kis csapat Valteréké – apa és fia is a nyeregbe született - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Jó kis csapat Valteréké – apa és fia is a nyeregbe született

Szabó Péter Ádám
2021. júl. 17. 8:00
Interjúk

Tudatos és alázatos munkával az elmúlt hónapokban minden kétséget kizáróan berobbant a világelitbe a csömöri kerékpáros, Valter Attila, aki édesapjától, a 27-szeres magyar bajnok bringástól, Valter Tibortól örökölte a sportág iránti rajongást és istenáldotta tehetséget. A Giro d’Italia sporttörténelmi eredménye után és a tokiói olimpia előtt beszélgettünk apával és fiával.

A sors akarta így, vagy a véletlenen múlott? Tibor iskolás korában kezdett versenyszerűen kerékpározni, amikor egy KSI-program keretében bringákat telepítettek az általános iskolájába, a testnevelőtanárnak pedig egy Simson márkájú motort vittek, hogy arról irányíthassa az edzéseket. A fiatal titán tehetségére hamar fény derült, kitartásával úttörő volt a korosztályában, így az évek múlásával mindig egyre komolyabb szintre lépett. A pályafutása során 27-szeres magyar bajnokként, olaszországi légióstapasztalatokkal a háta mögött kezdett el a 90-es évek végén edzősködni, gyerekekkel foglalkozni a lakóhelyén, Csömörön. A térség földrajzi adottságai miatt a kezdetektől hegyibringásokkal dolgozó klub hamar kinőtte magát és sorra ontotta a válogatott versenyzőket, olimpikonokat. Ebbe a közegbe nőtt bele Attila, aki amióta az eszét tudja, ott sertepertélt édesapja körül, szinte észrevétlenül szippantotta be a sportág.

– Kipróbáltam gyerekként több sportágat is, a többi között a Csömörön rendkívüli hagyományokkal büszkélkedő kézilabdát, de egy idő után mindent csak úgy csináltam, hogy az ne menjen a bringaedzések rovására – meséli a kezdetekről Valter Attila, aki a tokiói olimpián is képviselheti hazánkat. – Az idő előrehaladtával fokozatosan lett egyre profibb a szemléletem, ami nemcsak a fejlődés kulcsa, de a sikerek alapja is. Hálás lehetek édesapámnak, aki a kezdetektől kíséri a pályámat. Nem csak apa-fia kapcsolat a miénk, de a mai napig mesteremként tekintek rá.

– Már tíz éve működött a csömöri klub, amikor Attila elkezdte az edzéseket – kapcsolódik be a beszélgetésbe Valter Tibor, korábbi szövetségi kapitány. – Terelgettem a pályafutását, a többi tanítványomhoz hasonlóan elláttam tanácsokkal, de a bringán kívüli dolgokat inkább csak elleste itthonról. Nem tanítottuk, hogyan beszéljen vagy nyilatkozzon választékosan és intelligensen, hogyan legyen alázatos és előzékeny a magánéletben, ezeket inkább látta a családban és beépítette a személyiségébe.

Rózsaszínbe borult ország

A korosztályos sikerek után Attila már a nemzetközi mezőnyben is próbálgatta a szárnyait, tehetségére és eredményeire pedig a profi klubok is felfigyeltek. Előbb Lengyelországban, majd jelenlegi csapatánál, a francia Groupama-FDJ-nél kapott kecsegtető szerződést. A 2020-as Tour de Hongrie utolsó kilométerén állva hagyta a teljes mezőnyt, megnyerte a hazai körversenyt, majd néhány héttel később élete első háromhetes Grand Tourján, a Giro d’Italia országúti kerékpárversenyen ejtette ámulatba a szurkolókat az összetett 27. helyével. Télen csapatot váltott, idén már a francia csapat mezében tett rá egy lapáttal az eddigiekre: májusban öt napon keresztül viselhette a legjobb fiatalnak járó fehér, míg három napon át az összetettben vezetőt megillető kultikus rózsaszín trikót. Sporttörténelmi eredmény a javából, soha nem feszült még ilyen mez magyar bringáson! Attila egy pillanat alatt lázba hozta az országot, rózsaszínbe borult a Puskás Aréna, a pécsi tévétorony, de a sikerek hatására a verseny alatt számtalan cukrászda és vendéglő is átállt a rózsaszínű ételekre és italokra. A nemzetközi viadalon végül a 14. helyen zárt, néhány hónap alatt tehát 13 helyet javított. Ha jövőre is ennyit lép előre, akkor…



Életre szóló élmény

– Édesapám talán legszebb ajándéka volt, hogy nem tudtam elmenni az 50. születésnapi bulijára, mert májusban aznap rajtolt Olaszországban a Giro – mosolyog Attila. – Előtte megünnepeltük, szerencsére, azt hiszem, nem neheztel emiatt. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam az idei olasz körön, ráadásul, ezúttal teljesen más volt úgy indulni egy Grand Tour-on, hogy egy másik magyar is ott tekert a mezőnyben. Főleg, hogy az egyik legjobb barátom, a korábban szintén csömöri színekben bringázó Dina Márton volt az. Hittem benne, hogy sikerülhet egy nagy dobás, benne volt a levegőben, de a kerékpársportban bármi megtörténhet, nem lehet biztosra menni. Ott motoszkált a fejemben, hogy meglehet a trikó, a nap utolsó 15 kilométerén pedig már éreztem, hogy meglesz. Biztos voltam benne, hogy itt nem fognak megelőzni. Érdekes volt, hogy a célban egyedül örültem, senki nem nézett rám, senki nem tudta, hogy átveszem a rózsaszín trikót, amíg ki nem írták a hivatalos eredményt. Én tudtam, kiszámoltam, de nem nagyon akarta elhinni még a saját csapatom segítője sem. Mondtam neki, hogy hihetetlen, megvan a trikó! Erre csak annyit felelt, hát, várjunk még azzal! Soha nem fogom elfelejteni ezeket a napokat, heteket!

– Igazi örömünnep volt számomra is az a néhány hét, amíg Attila a Girón versenyzett – emlékszik vissza az édesapa. – Életem egyik legszebb, de mindenképp a legemlékezetesebb ajándékát kaptam tőle az 50. születésnapomra. Az utolsó napokra kimentünk a családdal Milánóba, ahol a befutónál beülhettem a kísérőautóba és a hangosbeszélőn magyarul buzdíthattam Attit, meg a szurkolókat. Ez olyan gesztus volt, amit igazán tudtam értékelni. Külön öröm, hogy mindkét magyar indulónak én vagyok a nevelőedzője, így szakmai sikerként is kimagasló ez az eredmény. Nagy volt a kontraszt, a rózsaszín trikós napokat még a párhuzamosan zajló Tour de Hongrie orvosi kocsijából drukkoltam végig, az utolsó etapokon pedig szembesültem azzal a páratlan atmoszférával, ami egy Giro velejárója. A világ minden tájáról sereglettek a szurkolók a versenyre, a temperamentumos olaszok páratlan bringaőrületéről már nem is beszélve.

A közös munka erősíti a családi kapcsolatot

Kitűzött célokból még bőven akad a család tarsolyában, így a munka nem állhat meg. Attila hazai edzéseit Tibor koordinálja, együtt tekernek, vagy autóval kíséri a mester a tanítványát.

– Különösen szeretek édesapámmal együtt dolgozni, mert ez tovább erősíti a kapcsolatunkat – jelenti ki a 23 éves hegyimenő. – Amúgy is folyamatosan szakmázunk egymással, állandóan a bringás kiegészítőket és a leadott wattokat elemezzük. A környezetünk sokszor szóvá is teszi, hogy már megint ez a téma, de mindketten elhivatottak vagyunk, szóval ez biztos nem állhat a fejlődésünk útjába.

– Ahhoz, hogy együtt dolgozzunk, szintet kellett lépni – elemzi az edző-édesapa. – Erre nincs iskola, láttam, hogyan zajlik a munka egy igazán profi klubnál, egyeztetek a kollégákkal, de a legtöbb finomságot, részletet tapasztalat útján tanulja meg az ember. Nagyon jó érzés, amikor a tanítványod ilyen eredményeket ér el, az csak hab a tortán, ha a versenyző a fiad!

További érdekes interjúk: