Mikor fogalmazódott meg benned, hogy egészen Olaszországig biciklizel a versenyre?

– Nyár elején jutott eszembe, hogy ismét ideje lenne helyet szorítani egy komolyabb túrának az életemben – meséli Vas Péter. – Aki ismer, az tudja rólam, hogy a kerékpározás számomra a legfontosabb a családom után és folyton mehetnékem van. Sokat kihagytam a legutóbbi utam óta, több mint tíz év után szálltam újra egyedül bringára ilyen hosszú úton. A hegyibringások világbajnokságán a lányom is a válogatott tagja volt, így megvolt az indokom és a motivációm is, hogy ismét nekiinduljak.

Milyen előkészületet igényel egy ilyen túra?

– Manapság már sokkal könnyebb dolgom van, mint korábban, amikor még útikönyvekkel indultam el. Esténként, a munka után készültem az útra, igyekeztem mindent pontosan feltérképezni, de volt, hogy az élet felülírta a terveket. Fontosnak tartottam minél komplikáltabb terepeket, erdei utakat, komoly hágókat belecsempészni az útvonalba, hogy ne legyen olyan egyszerű dolgom és nagyobb legyen a kihívás. Hozzá kell tenni, hogy viszonylag reális etapokat tűztem ki, ráadásul összegyűjtöttem az éttermeket, a kempingeket az útvonalon, hogy a lehetőségekhez képest kényelmes körülmények között teljen a hét. Egyfajta lelki megtisztulás volt ez számomra, ilyenkor kiszellőztetem a fejemet, rendezem a gondolataimat. A feleségemmel ellentétben szeretek egyedül tekerni. Ahogy megérkeztem, fél órán belül, a tervek szerint befutott a család is az autóval. Elmentünk vacsorázni, beköltözünk a kempingbe, utána még túráztunk egyet a környéken és szurkoltunk a fiataloknak.

Emlékszel, mikor kapott el a páratlan szabadságérzés a bringán?

– Már gyerekkoromban mindenhova biciklivel mentem. Általános iskolásként kezdetben sakkoztam és atletizáltam, majd valami mozgalmasabbra vágytam, így a kerékpár lett a nyerő. A tanáraim olyan fantasztikus biciklis vándortáborokat szerveztek, ahol mindannyian óriási élményeket gyűjthettünk és ez sokunknál meghatározó volt. Szerettem kirándulni, utazgatni, mindig úton akartam lenni, és ha csak tehettem, mindenhova bringával mentem. Nem igazán vonzott a versenyzés, sokkal inkább az új tájak felfedezése. Előbb a környező országokba szerveztem 4-6 hetes túrákat, aztán Európába, majd eljutottam a távolabbi kontinensekre is. Először 18 évesen, az érettségi után pakoltam fel, irány a Tátra, az Alpok, aztán volt egy görög-török túra, Izland, Izrael-Egyiptom, Pakisztán-Kína, Fülöp-szigetek és egy Bolívia-Peru. A főiskola alatt minden nyáron mentem, majd miután munkába álltam, a szabadságom alatt. Ahogy megnősültem, ezeknek a túráknak vége lett. Onnantól is utaztunk, de már ketten a feleségemmel és nem bringával.

A feleséged mit szólt a hobbidhoz?

– Sosem okozott közöttünk konfliktust a bringázás, sőt, a feleségem kifejezetten támogatott. Amikor még kicsik voltak a gyerekek, úgy éreztem, kicsit visszaveszek, nem akartam őket hosszú időre egyedül hagyni az édesanyjukkal, akkor én sem mentem hosszabb utakra, de aztán ahogy nőttek, vittem őket magammal. Sokszor ment túrázni együtt a család. A két nagyobb gyerek között csak egy év van, így hamar bevezethettem őket a bringázás rejtelmeibe. Egy kis utánfutót csatoltam a biciklihez, és amíg ki nem nőtték, abban zötykölődtek. Az elején nagyon tetszett nekik, aztán egy idő után már elfáradtak, reklamáltak, de alapvetően egyre jobban odavoltak érte.

Szurkoljunk a világbajnokságon! Az országúti, a hegyi és a terepkerékpár szakágban is kimagaslót teljesítő 20 éves Vas Kata Blanka továbbra sem lassít: január elején a Városligetben megrendezett cyclocross országos bajnokságon gyűjtötte be legújabb magyar bajnoki címét, majd a Világkupa-sorozatban ostromolta a csúcsokat, jelenleg pedig az Egyesült Államokban, egészen pontosan Fayetteville-ben készül a hétvégi világbajnokságra! A főpróba remekül sikerült, abban bízunk, hogy az idei terepbringaszezon utolsó viadalán is elégedett lesz magával a célba érkezést követően!

Mindhárom gyerek a terepen érzi igazán otthonosan magát a nyeregben, pedig Kiskunlacháza nem a hegyeiről ismert.

– Ez a gyerekeknek is nagy szívfájdalmat okozott, de sikeresen áthidaltuk a problémát. Felültek a vonatra vagy bringára és beiktatták a hegyeket. A gimnáziumban volt, hogy reggel betekertek a fővárosba és közben az edzést is letudták. Amíg bírtam, én is mentem a két naggyal, de már nem tudom tartani a tempójukat. Mostanában csak a lazább napjaikon tartok velük, egyébként hátráltatnám őket.

Le a kalappal a családotok előtt, fiatal kora ellenére mindhárom gyermeketek szép jövő előtt álló országos bajnok!

– Nagy büszkeség ez mindannyiunk számára. A legidősebb, Balázs cyclocrossban többszörös országos bajnok, most már leállt a versenyekkel, de tovább élheti az álmait, szerelőként dolgozik a német Canyon-SRAM World Tour-csapatban. Mindig szeretett bütykölni, karbantartani a bringákat, versenyzőként is szerette magának szerelni a bringáját, így meg benne is maradt a sportág vérkeringésében. Megtalálta a helyét. Blanka a mögöttünk hagyott évek során óriásit lépett előre. Nővé érett és szállítja a szenzációs eredményeket. Alapvetően nagyon szerencsés alkat, jól alakult a pályafutása, remek a természete, a hozzáállása, az adottsága, minden klappol az életében. Már hároméves korában azt láttuk, hogy mennyire megszállottan sprintel a gyerekversenyeken. Szívvel-lélekkel csinálta. Ez nem evidens, van, aki csak szórakozik gyerekként, de Blanka ösztönösen komolyan vette. Az öccsét, a 15 éves Barnabást is hasonló fából faragták. Mindegyik szakágban szerepel, de az adottságai neki is a cyclocrosshoz a legjobbak. A gyerekek mindig nagyon sportosak, lelkesek voltak, sosem akarták abbahagyni, vagy háttérbe szorítani az edzéseket, nem kellett őket noszogatni. Blankánál is csak egyszer volt, hogy eltört a mécses, 15 éves korában elege lett, mielőtt jöttek volna a külföldi versenyek, de egy hosszú beszélgetésen kívül nem volt szüksége másra.

Benne volt a levegőben, hogy ennyire kiemelkedő lehet számára a tokiói olimpia?

– Úgy váltunk el, hogy bíztunk egy kimagasló eredményben, de még a legvadabb álmainkban is csak arra mertünk gondolni, hogy a legjobb tíz között végez. Ehhez képest kis híján dobogóra állhatott, hazánk eddigi legjobb eredményével! Blankának megvan az a különleges tehetsége, hogy a nagy versenyeken még jobban oda tudja tenni magát. Igazi versenyzőtípus. A tévé előtt drukkoltunk, kiabáltunk, de hamar megbizonyosodhattunk róla, hogy jó futamot megy majd. Már a rajtnál látni lehetett, hogy rendben van a napja, az elején robbantott, akkor ledöbbentünk, onnantól pedig teljes volt otthon az eksztázis.

Érthető, ha nálatok állandóan a biciklizés a központi téma.

– A feleségem azért néha már unja, mi viszont nagyon élvezzük. Nagy részben neki köszönhető, hogy jól működik a házasságunk és a családunk, mert hatalmas szerepe van a háttérben, kijár neki a különdíj. Korábban még én is indultam néha versenyeken, de rájöttem, hogy semmi értelme, úgyis csak a gyerekek felkészítésével és dolgaival foglalkozom. Az nagyobb élmény. A fejlődésükhöz szakmailag már nem tudok hozzátenni, de mivel a születésük óta jól ismerem őket, így lelkileg még tudok segíteni. Számomra is fantasztikus élmény bejárni ezeket a pályákat, látni a csillogó szemeiket, sikereiket, ráadásul abban a sportágban, amely a szívünk csücske.

További érdekes interjúk:

(fotók: privát)