Mohay Bence: „A legjobbkor lettem édesapa!” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Mohay Bence: „A legjobbkor lettem édesapa!”

Szöveg: Szűcs Anikó, fotó: Förster Tamás
2021. jún. 12. 8:00
Interjúk

Ritkán hallani újdonsült édesapát olyan megkapóan őszintén, olyan hitelesen és olyan ragyogó tekintettel beszélni a számára legfontosabb kötelékekről, mint ahogy Mohay Bence mesélt az apaság csodájáról, a házasság fontosságáról és a szüleitől kapott életre szóló útravalóról. Az M4 Sport népszerű műsorvezetőjével beszélgettünk.

Tegnap megkezdődött a futball-Európa-bajnokság, július 23-án pedig indul a tokiói olimpia. Gondolom, a szakmádból kifolyólag is nagyon vártad, várod már ezeket a sportcsemegéket.

– Mi, sportriporterek a sportolókhoz hasonlóan olimpiai ciklusokban gondolkodunk, igazi ünnep, amikor eljön az olimpia éve, amire most ráadásul egy évvel többet is kellett várni a szokásosnál. Idén fokozza az ünnepi hangulatot, hogy a magyar válogatottnak is szurkolhatunk a labdarúgó Eb-n, ráadásul Budapesten, a Puskás Arénában is rendeznek mérkőzéseket. Nekem pedig már a májusi, budapesti úszó Európa-bajnoksággal megkezdődött a sűrű időszak. Intenzív nyár lesz, rengeteg munkával, de megéri, hiszen valójában ezekért a hetekért választottuk ezt a szakmát. Nagy dolog, hogy ott lehetünk a tűz közelében a nagy pillanatoknál, óriási élmény, de egyben hatalmas felelősség is, hiszen nekünk nemcsak átélni, hanem átadni kell az élményt. A mi munkáltatóink az adófizetők, a magyar emberek, tartozunk nekik annyival, hogy a lehető legfelkészültebben, a legmagasabb színvonalon igyekszünk közvetíteni ezeket az eseményeket. Az hiszem, minden kollégám, az M4 Sport egész szerkesztősége nevében mondhatom, hogy ezen dolgozunk.

Ezen a nyáron jórészt a munkáról szól majd az életed, ami inkább lelkileg jelenthet majd kihívást neked, mintsem fizikailag. Merthogy tavaly ősszel új időszámítás kezdődött az számodra.

– Októberben megszületett a kisfiunk, Ábel. Az érkezésével jelentősen megváltozott az életünk, de szerencsére az első hónapokban elég sokat tudtam itthon lenni, mert az egy visszafogottabb időszak volt, kevesebb közvetítéssel és sporteseménnyel. Most viszont már az úszó-Eb alatt is buborékba kellett költöznöm, vagyis egy hétig nem mehettem haza, pedig a Duna Arénától alig tíz percre lakom. A foci Eb egy hónapja alatt minden délelőtt a Góóól! 2. című műsort vezetem, majd délután megnézem a meccseket, felkészülök a másnapi adásra. A döntő után egy héttel pedig indulunk a tokiói olimpiára, három hétig nem leszek itthon. Vagyis augusztus közepéig minimális időt tudok a családommal tölteni. Valójában a feleségem számára lesz igazán nagy kihívás ez a nyár, mert eddig azért igyekeztünk megosztani a terheket, és megszoktuk, hogy mindketten aktívan jelen vagyunk Ábel életében.

Minden a kicsivel kapcsolatos feladatot bevállalsz, vagy esetleg volt olyan „művelet”, amitől eleinte tartottál?

– Nincs és nem is volt olyan feladat, amitől féltem vagy idegenkedtem volna, elvégre a saját gyerekemről van szó. Teljesen természetes, hogy én is pelenkázom, fürdetem, elviszem sétálni vagy altatom Ábelt, és adott esetben éjjel is felkelek hozzá, ha felsír. Nincs olyan feladat, amit egy férfi ne tudna megcsinálni a gyerek körül, a szoptatáson kívül persze. Fontos is, hogy az anyuka ne azt érezze az első pár hónap után, hogy az anyasággal kapott egy börtönt ajándékba! Rengeteget tudunk segíteni azzal, hogy a lehetőségekhez képest jelen vagyunk és aktívan részt veszünk a gyerek életében. Hozzáteszem, azért a mi esetünk atipikus abból a szempontból, hogy én nem irodai munkaidőben dolgozom, napközben is többször és többet tudok itthon lenni, így kialakult, hogy mindketten mindent csinálunk. Ebből a szempontból könnyebb a dolgunk, mint azoknak a családoknak, ahol apa minden hétköznap elindul reggel 7-kor és éppen hazaér fürdetésre. Cserébe viszont vannak ilyen időszakok, mint a következő két-három hónap.

Amúgy vannak kisgyerekek a szélesebb értelemben vett családotokban, akiken lehetett gyakorolni, mielőtt a kisfiad megszületett?

– Van két öcsém, akik közül a kisebbik hét és fél évvel fiatalabb nálam. Ha nem is gyakoroltam, de annak idején láttam, ahogy anya tisztába teszi őket és bizonyos mozdulatokat tudat alatt is megtanultam. Amikor anyukám meglátta, hogyan pelenkázok, meg is jegyezte, hogy nagyon rutinosnak tűnök. Persze tőle tanultam ezt is. És nyilván ennél lényegesebb dolgokkal kapcsolatban is nagyon fontos, hogy milyen mintákat kaptunk otthon. Az, hogy milyen apa leszek, nagyban függ attól, hogy az én apukám milyen apukánk volt nekünk. Az, hogy ő hogyan szólt anyukámhoz annak idején, meghatározza, hogy én milyen férj vagyok.

Olyan szeretetteljesen beszélsz a szüleidről, hogy biztosra veszem: maximálisan elégedett vagy az otthonról hozott útravalóval.

– Valóban, nagyon hálás is vagyok ezért, mert nagyon jó mintát kaptam tőlük, mindkettőjüktől sokat tanultam. Nagyon érdekes, ahogy jönnek vissza azok a mozdulatok, gesztusok, viselkedésminták, amiket a szüleimtől láttam saját magam, meg a testvéreim felé. És azt is megfigyeltem, hogy az apasághoz nemcsak az apai, hanem az anyai mintából is táplálkozom.

Miben változtál meg leginkább, amióta a kisfiad megszületett?

– Leegyszerűsítve úgy tudnám összefoglalni, hogy tizenéves koromban a világ legjobb focistája akartam lenni, huszonévesen az ország legjobb sportriportere, most pedig csak a gyerekeim legjobb apukája szeretnék lenni. Talán a prioritások változtak meg leginkább. Számomra fontosabb, hogy 60 évesen majd úgy nézhessek vissza az addigi életemre, hogy azt mondhassam, jó családapa voltam, mint az, hogy az ország első számú sportriportere legyek. Persze a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást – az ország pillanatnyilag legjobb sportriportere tudtommal príma háromgyerekes családapa (mosolyog).

De ha választanod kellene?

– Akkor egyértelműen a jó családapaságot választanám. Ha 60 éves koromban majd úgy ülök itt, hogy elmondhatom: 30 éve együtt élek a feleségemmel, a gyerekeim boldogok, jó apukájuk voltam, jelen voltam az életükben, láttam őket felnőni, és most is aktív kapcsolatom van velük, az sokkal jobb, mint ha úgy tekintenék vissza, hogy mindenki (meg)ismer, címlapokon pózolok és a sokadik olimpiámra készülök, de közben szétment a házasságom, és igazából nem ismerem a gyerekeimet. Azt hiszem, bizonyos pontokon, amikor döntéseket kell hozni 40 évesen, 50 évesen, tudatosan a család mellett kell dönteni, és ennek akár áldozatul is eshetnek bizonyos feladatok. De még egyszer mondom, a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, sőt, a nyugodt családi élethez nem árt, ha az ember a munkában is becsülettel helyt áll, különösen, ha azzal foglalkozhat, amit szeret. Meg kell találni az egyensúlyt.

Az általad elmondottak alapján úgy érzem, te a legjobbkor lettél édesapa. De cáfolj meg, ha tévedek!

– Ha mondjuk 10 évvel ezelőtt megkérdezted volna, hogy mikor szeretnék házasodni és családot alapítani, akkor azt feleltem volna, hogy nagyjából 30 éves koromban lesz reális az esküvő, és utána jöjjön a gyerek. Ez alapján persze minden stimmel. De közben azt is látni kell, hogy a „legjobbkor” nem életkor vagy éppen munkahelyi státusz függvénye. Az sincs elkésve, aki 35 évesen még nem találta még meg a megfelelő társat, és az sem elhamarkodott, ha valaki már 25 évesen édesapa lesz. Az életkornál vagy annál, hogy hol tartunk éppen a karrierünkben, sokkal fontosabb, hogy a megfelelő emberrel alapítsunk családot, és hogy készen álljunk a szülőségre: hogy a gyermek jó helyre érkezzen, és számíthasson arra, hogy a következő évtizedekben együtt maradnak a szülei, és szeretetben nevelik fel. Én nem annak örülök, hogy éppen 31 évesen lettem apa, hanem annak, hogy eddigre megtaláltam azt, a társat, aki mellett jó apukája lehetek Ábelnek.

A kisfiam egyébként tényleg minden szempontból optimális időpontban született – ezért minden este hálát is adunk Annával. A házasságunk elején volt elég időnk kettesben is, de mikor Ábel született, már készen álltunk az érkezésére, volt hova hazahoznunk, nekem is van munkám, Annának is, aki óvodapedagógus. Tehát tényleg minden körülmény ideálisan alakult, és ez sok esetben nem rajtunk múlott, hanem a Gondviselés besegített. Ábel pedig szuper kis kölyök: nyugodt, kiegyensúlyozott, nagyon együttműködő kis manó, úgyhogy érte is nagyon hálásak vagyunk.