Távcsővel a nyakában érkezett a találkozónkra, a lakásomhoz közeli parkba, és a messzelátót illetően rögtön magyarázattal is szolgált: azért van nála, mert nem akarta az autóban hagyni az előző programja után. Merthogy az aznap délelőttöt a közel 90 éves édesapjával töltötte a soroksári arborétumban, ahol apa és fia együtt madarásztak.



Meghatározó kezdetek

Annak idején a gimnáziumi osztályunkban András volt az egyetlen, aki valamirevaló hobbival büszkélkedhetett: mi pedig már akkor sejtettük, sőt, tudtuk, hogy a madarászat nem afféle kamaszos fellángolás nála, hanem nagyon is komoly szenvedély. Méghozzá örökölt szenvedély, hiszen az édesapja Schmidt Egon, a neves ornitológus és Kossuth-díjas író, vagyis, ha valakire, rájuk valóban illett a mondás, miszerint nem esett messze az alma a fájától... Ennek már több mint harminc éve, de András madarak iránti szeretete az évtizedek múlásával sem hagyott alább.

– Gyerekkoromban is sokat kirándultunk a családdal, de amíg a bátyámat meg a nővéremet nem különösebben fogta meg a madarászat, addig engem annál jobban vonzott, és egy idő után egyre gyakrabban keltünk útra a papámmal kettesben – kezdi András, majd hozzáteszi, a tinédzserkor a madarak iránt érdeklődő gyerekeknél is vízválasztó, mert akkor dől el, ki az, aki megmarad ennél a hobbinál.



– Kamaszként sok olyan madarász ismerősöm volt, akik aztán kikoptak. Köztük olyan srácok is, akik egyébként kiválóan ismerték a madarakat, de végül más irányba fordult az érdeklődésük. Engem is foglalkoztattak a csigák meg lepkék is bizonyos szinten, de igazán csak a madarászatban mélyültem el. Az érdeklődésemet látva a szüleim beírattak a Magyar Madártani Egyesület által szervezett madarászsuliba, ahol hétvégenként a szakmai foglalkozások mellett kirándulni jártunk. Az, hogy velem egykorú és hasonló érdeklődésű fiatalokkal madarásztam, mindenképpen adott egy óriási lökést. A társaimmal lelkesen kirándultunk szerte az országban, emellett nyaranta természetvédelmi és ornitológiai táborban, meg gyűrűzőtáborban gyűjtöttük az élményeket.

Madarásza válogatja

András annak idején agrármérnökként végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, és a mai napig az első munkahelyén dolgozik. Az Agrárminisztériumban alapvetően természetvédelemmel, azon belül is főleg madárvédelemmel foglalkozik, és közben töretlen szenvedéllyel hódol a legkedvesebb elfoglaltságának.

"Egyfajta terápia ez a léleknek, mert amellett, hogy madarászás közben remekül érzem magam, a hét közben felgyülemlett stresszt is levezetem vele."

– A madarászatnak sokféle válfaja létezik – avat be a részletekbe. – Van, akit elsősorban az motivál, hogy valamilyen ritkaságot lásson. Van, aki teljesen a fotózásra áll rá. Van, akiből gyűrűző lesz, és gyakorlatilag csak azzal foglalkozik, míg más kutatóként egy-egy madárfaj viselkedését vizsgálja. Én nem ragadtam le egyetlen területnél, ehelyett inkább több mindenbe belefolytam, de ami engem különösen érdekel, az bizonyos fajoknak az állománynagysága, amelyek még tisztázatlanok az országban. Ezen kívül nagyon szeretem a ritkaságokat is, és borzasztóan örülök, ha valami ilyesmit találok.

Szórakozás vagy adatgyűjtés?

András hozzáteszi, azt, hogy milyen évszakban és napszakban, hová és mennyi időre megy ki az ember, az határozza meg, hogy mi a célja.

– Ha különösebb cél nélkül „csak egy jót akar madarászni”, akkor olyan helyet választ, ami az adott időszakban a lehető legváltozatosabb az ott fellelhető fajok szempontjából, vagy, ahol olyan madarak vannak, amelyek közel állnak a szívéhez – magyarázza. – Mert időnként én is baglyászom az erdőben éjszaka vaksötétben, de az azért nem igazán változatos. Ehhez képest nyilván, ha valaki nappal vagy hajnalban kimegy egy vizes vagy még inkább egy vegyes élőhelyre, akkor ott gyakorlatilag minden előfordulhat, amire egy madarász vágyik. Ezt hívjuk örömmadarászatnak, én is elég gyakran művelem (nevet). Viszont, ha például azzal a céllal megyek ki a terepre, hogy felmérjem egy adott fajnak az állományát, akkor a terület nyilván adott a megfigyeléshez.

Amikor a legkedvesebb madarászó helyszíneiről faggatom, kapásból válaszol.

– Amikor erdei fajokat akarok látni, akkor az Északi-középhegység, azon belül is a Börzsöny erdői felé veszem az irányt. Ha viszont minél többféle madarat akarok látni aznap, akkor a Kiskunságba megyek legszívesebben, mert az ottani száraz és vizes élőhelyek kellően változatosak, és emiatt akár száz madárfajt is lehet látni egy nap, közülük számos olyat is, amit máshol alig találni az országban. Hasonlóan izgalmas a Hortobágy is, csak az messzebb van a lakóhelyemtől.

Baglyok és harkályok bűvöletében

Érdeklődésemre azt is elárulja, hogy a madarak közül a baglyok és harkályok érdeklik a legjobban, ezekkel többnyire az erdőkben találkozhat.

– De nem kizárólag ott! Az előbb például szólt itt egy balkáni fakopács, miközben beszélgettünk – számol be a legfrissebb megfigyeléséről. És ha már a harkályoknál tartunk...

– A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületen belül tavaly alapítottunk egy szakosztályt a harkályok védelmére – újságolja az egyesület oszlopos tagjaként. – Idén a fehérhátú fakopáncsot tűztük ki az év „témájának”. Ez a legritkább hazai harkály, néhány száz páros az állománya az országban, csak azt nem lehet tudni az eddigi adatok alapján, hogy ez a néhány száz 300-at vagy 800-at takar, netán még többet. Az idei évben ezt próbáljuk meg felmérni.

Kalandozások több kontinensen

– A madarászat olyan hobbi, amely gyakran arra csábítja a művelőit, hogy ne csak a közvetlen környezetükben nézzenek körbe, hanem akár külföldön is – vélekedik András. – Én is utaztam, amennyit lehetett, és hála Istennek, eljutottam jó pár helyre. Közép-Európában sokfelé jártam: ebben a régióban a Kárpátok tetszett különösen. Európán belül Svédországot emlegetjük még a feleségemmel gyakran, ahol szinte érintetlen élőhelyeken is jártunk.

András hozzáteszi, nemcsak az öreg földrészen hódolt a szenvedélyének, hanem más kontinenseken is, a távolabbi vidékekre általában valamilyen szakmai konferencia kapcsán vitt az útja.

– Egy-egy ilyen hivatalos rendezvény után kihasználtam az alkalmat és ha már ott voltam az adott országban, akkor madarásztam is – meséli. – Szép emlékeim fűződnek Afrikához, Észak- és Dél-Amerikához, Ázsiához, és tavaly egy baráti látogatás során a feleségemmel Ausztráliában jártunk.

„Időnként a feleségem is velem tart”

– Icát mindig is nagyon érdekelték a madarak, annak idején sokat mesélt arról, hogy gyerekkorában miként figyelte a balkáni gerléket a házuk körül – újságolja András. – Egy időben tartott hullámos papagájokat, és azoknak a levedlett tollait gyűjtötte. Egyébként tollmeghatározásban ő sokkal ügyesebb, mint én. Régebben gyakran elkísért a hétvégi madarászatokra, mostanában már ritkábban tart velem, de olyankor szívesen jön, különösen, ha barátokkal együtt megyünk.

András tapasztalata szerint a madarászat egyfajta csapdát is jelenthet a házasságban: egy vérbeli madarász ugyanis a szabadideje jelentős részét a legkedvesebb elfoglaltságának szenteli. Jó tanácsként javasolja: annak, aki ízig-vérig madarásznak érzi magát, a párválasztásnál érdemes azt is figyelembe vennie, hogy vajon a leendő feleség tolerálja-e majd mindazt, ami ezzel a szenvedéllyel jár.

– Nyilván időnként csinálok mást is, nekem is belefér egy-egy kulturális program, és persze örülök a családi és baráti találkozóknak is, de számomra a madarászat a nagybetűs Program – fűzi hozzá.

András picit bánatosan jegyzi meg: habár annak idején sokat kirándultak a gyerekekkel, a fiainak nem sikerült továbbadnia a madarak iránti rajongását.

– A természetet viszont mind a ketten szeretik – teszi hozzá mosolyogva. – A nagyfiam, Gergő kertészmérnökként végzett az egyetemen, és jelenleg növényorvosnak tanul. A kisebbik, Richárd, őt az informatika érdekli igazán, nagyjából úgy van a madarászattal, mint a testvéreim: ha a természetben jár és valami érdekeset lát, akkor arról örömmel mesél, de nem ez tölti ki az életét.

„Ez egy életen át tartó szenvedély”

A beszélgetésünk végén megkérdeztem Andrástól, mi mindent jelent számára a madarászat.

"A madarászat számomra jóval több, mint hobbi: ahogy a papám szokta mondani, ez egy életen át tartó szenvedély."

– Egyrészt jó érzéssel tölt el, amikor valami különlegességet látok, legyen az egy érdekes faj vagy egy hétköznapi madár érdekes viselkedése – mondja András. – Másrészt a madarak esztétikai élményt is nyújtanak számomra. Mindemellett a madarászásnak „kiegyensúlyozó” szerepe is van: kimegyek az erdőbe vagy parkba, és a természetnek, a zöld színnek a látványától máris megnyugszom. Egyfajta terápia ez a léleknek, mert amellett, hogy madarászás közben remekül érzem magam, a hét közben felgyülemlett stresszt is levezetem vele. Még ha olyan helyre megyek is, ahol alig akad madár, az, hogy kint vagyok a szabadban, a jó levegőn, olyan kikapcsolódást, feltöltődést jelent, amire nagy szükségem van. Amikor barátokkal megyek madarászni, az mindig dupla élményt ad, mert kirándulás közben jókat dumálunk és sztorizgatunk. Ugyanakkor ennek fordítottját is élvezem, tehát van, amikor meg kifejezetten arra vágyom, hogy egyedül menjek. Olyankor nem kell alkalmazkodnom senkihez, csak a madarakhoz, meg a természethez, és ennek is megvan a varázsa. A madarászat számomra jóval több, mint hobbi: ahogy a papám szokta mondani, ez egy életen át tartó szenvedély. És persze, akinek a természet örömforrás, az tenni is hajlandó érte, amire nagy szüksége van Földünknek mostanában.