A legtöbb embernek van valamilyen hobbija, tehát olyan elfoglaltsága, amiben örömét leli, ami igazán kikapcsolja és feltölti. A jó értelemben vett szenvedélyként végzett szabadidős tevékenységek kiszakítanak bennünket a mindennapok verklijéből, kiváló stresszűzőként feledtetik a napi gondokat, miközben a kedvtelés jellegétől függően számos pozitív hatással bírnak: fejlesztik a személyiségünket, a kreativitásunkat, növelik az alkotókedvünket, szellemi és/vagy fizikai kondícióban tartanak bennünket. Általuk új embereket ismerhetünk meg, tartozhatunk egy közösséghez, és akár szoros barátságokat is köthetünk, ami különösen idősebb korban jelenthet sokat.

– Több, az időskori aktivitás jellemzőit vizsgáló kutatás megerősítette, hogy az életkor előre haladtával csökken a társas kapcsolatok száma – magyarázza Patyán László főiskolai docens és idősügyi szakértő. – Ebben a majdhogynem törvényszerű folyamatban két jelentőségteljes állomás van. Az egyik a nyugdíjba vonulás időszaka, a munka világából való kilépéssel ugyanis sok emberi, baráti kapcsolatot veszíthetünk el. A másik törést az okozza, amikor az egészségi állapotunk változik meg olyan mértékben, hogy már nem tudunk eljárni otthonról, kapcsolatot tartani másokkal, nem szívesen mozdulunk ki a lakásból, mert az már kihívást jelent számunkra. Vagyis az egészségi állapotunk korlátozza a mobilitásunkat és behatárolja a lehetőségeinket, ami jelentősen befolyásolja az életminőségünket.

Találjunk magunknak örömet adó elfoglaltságot!

– Az, hogy a nyugdíjba vonulást követően mennyire maradunk aktívak, nagyban függ attól, hogy fiatalabb korunktól kezdve hogyan építettük fel a kapcsolatrendszerünket – hangsúlyozza a szakember. – Sok múlik azon, hogy a munka világán kívül van-e olyan kapcsolathálózatunk, pl. járunk-e sportklubba, horgászegyesületbe, énekkarba vagy éppen kézimunka szakkörbe, ami alternatívát jelenthet a munkahelyi közösségből való kiszakadás után. Főleg a hölgyek esetében gyakori, hogy a nyugdíjba vonulás után az „unokázás” lesz a legfőbb elfoglaltságuk, ez ugyanúgy teljessé teheti egy idős ember életét. Azok a nyugdíjasok, akik maguk mellett-mögött tudhatják a családjukat, a baráti társaságukat, vagy akik bármilyen más kapcsolatrendszerrel bírnak, és akik a mindennapokban találnak maguknak olyan elfoglaltságot, amiben örömüket lelik, jellemzően aktívabbak maradnak idősebb korukra.

„A horgolás teljesen kikapcsol”

Brilik Irén nyugdíjasként kezdett el szenvedélyesen horgolni, ma pedig már kiállításokon mutatja be szemet gyönyörködtető csipkecsodáit és horgolmányait.

– Annak idején a lányom születése után autodidakta módon tanultam meg az alapokat – kezdi Irén. – Miután visszamentem dolgozni, a kedvenc szabadidős elfoglaltságom feledésbe merült, mert a munka mellett nem tudtam időt szakítani rá. Évtizedekkel később kezdtem el felfrissíteni a fiatal koromban tanultakat, és nem sokkal a nyugdíjazásom előtt ismét belevetettem magam az alkotásba. Hosszú ideig csak csipketerítőket készítettem, és közben folyamatosan fejlesztettem magam.

– A következő fordulat 68 éves koromban történt, amikor elvégeztem egy nyugdíjasoknak szóló számítógépes tanfolyamot, és lett egy számítógépem – folytatja a Baracson élő asszony. – A világhálón találtam rá a Pinterest nevű oldalra, ahol rengeteg horgolással kapcsolatos ötletre leltem, és ez még inkább ösztönzött az alkotásra. Akkoriban még mindig „csak” terítőkkel foglalkoztam, később jöttek a karácsonyi díszek, majd az aprócska házak, de minta alapján csináltam malmot, kerekes kutat is. Azután következett az egyik büszkeségem, a magyar koronázási ékszerek méretarányos, horgolt változata. Később megcsináltam a fóti templom mását is, majd a párom javaslatára készítettem egy boltíves parasztházat, és ez adta az ötletet: ha van már ház is, templom is, akkor legyen egy falu... Pillanatnyilag a karácsonyi díszekkel foglalatoskodom, de a kalapok is nagy kedvenceim – árulja el Irén, akitől azt is megtudom: többször volt már önálló kiállítása, amiért a párja különösen büszke rá.

– A horgolás sokszor segített már nekem a legnehezebb helyzetekben is – jegyzi meg Irén. – Amikor annak idején a válásom után egyedül maradtam, a szenvedélyem egyfajta terápiaként szolgált, mert elterelte a figyelmemet a bánatomról. Minden új alkotásomat felteszem az internetre, a Facebook-on külön oldalt kaptak a munkáim, hogy másoknak is megmutathassam azokat. A hobbim maximálisan leköt, és teljesen kikapcsol.

Sokat segíthetnek a házi kedvencek

A szakember szerint ahhoz, hogy nyugdíjasként aktív életet éljünk, új kedvtelést találjunk magunknak, nyilván az is kell, hogy minél több olyan program, tevékenység legyen elérhető az idősebb korosztály számára, amelyekkel kapcsolatban úgy érezhetik, hogy hatvan év felett is bátran belekezdhetnek.

– Emellett a házi kedvencek is rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy az idős ember ne élje meg üresnek, magányosnak vagy értelmetlennek a mindennapjait, mi több, hasznosnak érezze magát – teszi hozzá Patyán László idősügyi szakértő. – Hiszen a háziállattal foglalkozni kell, a kedvencekről való gondoskodás ritmust és értelmet ad a nyugdíjasok napjainak. Különösen igaz ez a kutyákra, hiszen az ebet naponta többször le kell vinni, és ez a feladat egy olyan szükségszerű helyzetet teremt, ami kimozdítja az idős embert a megszokott környezetéből. Ráadásul sétáltatás közben megismerkedhet és szóba elegyedhet más gazdikkal, akikkel máris van egy sor közös témájuk.

„A mozgás a lételemem”

Kovalcsik Mária saját bevallása szerint két hobbival is büszkélkedhet, és mint mondja, mindkét elfoglaltság egyformán fontos a számára.

– Nálam a szabadidős tevékenységek között mindig első helyen állt a sport, mert nekem a mozgás a lételemem – újságolja derűsen Mária. – Fiatal koromban kézilabdáztam, kosárlabdáztam, később aktívan görkorcsolyáztam, de aztán vidékre költöztünk, és a mostani lakóhelyünkön az útviszonyok nem alkalmasak a görkorizáshoz, ezért kerestem egy nekem megfelelő sporttevékenységet. Így találtam rá a spinningre (csoportos, a zene ritmusára végzett teremkerékpár edzés – a szerk.) 8-9 évvel ezelőtt: az egyik barátnőm javasolta, hogy próbáljuk ki, és nekem rögtön megtetszett ez a mozgásforma. Azóta olyannyira megszerettem, hogy egy héten minimum kétszer, de inkább háromszor járok edzésre, és részt vettem már többször négyórás, jótékonysági spinning-maratonon is.

– A spinning hihetetlenül kikapcsol: ha bármi bajom van, akkor elmegyek tekerni egyet, és máris jól érzem magam – mondja Mária. – Kimondottan élvezem, hogy az egészet zenére csináljuk, mert a ritmus még inkább motivál. Ráadásul az edzőnk több alkalommal spinracinget is tart, ami azt jelenti, hogy azokon az edzéseken kargyakorlatokat is végzünk, tehát a felsőtestet is megmozgatjuk. Most a járvány idején online órákat tartunk, de nekem így is tetszik. Jó a csapat is, az évek során sok emberrel megismerkedtem, de a sporttársaimmal az edzésen kívül nem járunk össze.

– Nem így a kutyásokkal – tér át a másik kedvenc elfoglaltságára. – Jelenleg két vizslánk van, hosszú ideig hárman voltak, de sajnos a legidősebb szeptemberben elaludt örökre, úgyhogy két kutyusunk maradt. Az egyik 9 éves, a másik 4, mind a ketten nagyon aktívak, és igénylik a mozgást, úgyhogy nekem kötelességszerűen reggel és délután vinnem kell őket... Délutánonként nagyokat sétálok, méghozzá elég tempósan, ami naponta 4-5 kilométeres gyaloglást jelent, miközben a drágáim összevissza szaladgálnak. A kutyázás rengeteg pozitívumot hozott az életembe, mert amellett, hogy imádom a vizsláinkat, általuk elég nagy társaságra tettem szert. Sok barátot szereztem, akikkel rendszeresen kirándulunk, és más közös programokat is szervezünk. Remek kis csapat verbuválódott össze, és büszkén mondhatom, hogy túl a hatvanon életre szóló barátságokat kötöttem.