A Pest megyei Páty alpolgármestere családjának több tagjához hasonlóan évekig küzdött egy örökölt genetikai betegséggel, de a Noémitől kapott, tökéletesen működő szervvel a kétgyermekes családapa újra egészséges életet élhet. A vese világnapja apropóján velük beszélgettünk.

– Október 19-e, a veseátültetés napja számunkra az újjászületés ünnepe – sóhajt megkönnyebbülten Somogyi Farkas Tamás. – A feleségemmel a műtét utáni értékeink gyakorlatilag az operáció másnapja óta tökéletesek. Olyan, mintha külön-külön lenne két vesénk, nem összesen. A sikeres operáció teljesen feldobta a szervezetemet, de Noéminek is kitűnőek az eredményei, pedig feleződött a vesekapacitása. Egyelőre ugyan fáradékonyabb és a vérnyomása is alacsonyabb, azt mondják, hogy valakinél egy évig is eltart ez az állapot, de közben mindketten azt érezzük, hogy napról napra erősebbek vagyunk.

– Nem volt könnyű a bezártság, októbertől januárig itthon voltunk a regenerálódás alatt, legfeljebb az utcában sétáltunk esténként, de alapvetően ki sem mozdultunk a házból – teszi hozzá Tamás felesége, Somogyi-Adamis Noémi. – Ez próbára tette a családot. Mindannyiunkat megviselt, a gyerekeket és bennünket is, de januártól újra járhatnak iskolába a fiúk, szépen lassan visszaáll az élet a rendes kerékvágásba.

Döntetlen a testvérpárbaj 

Noémi és Tamás 2003. január elsején, az egyházközösség szilveszteri bálján, egészen kalandos körülmények között ismerkedett meg egymással. Már elütötte az éjfélt az óra, amikor Noémi elesett a lépcsőn és lábra sem tudott állni…

– Felpolcolt lábbal ültem egy széken, amikor Tamás odajött hozzám, hogy felkérjen táncolni – mosolyog Noémi. – Nagy bánatára vissza kellett utasítanom. Mint később kiderült, elszakadt a bokaszalagom. Hat hét fekvőgipsz következett. Így indult az az év és az ismeretségünk, de kitartó volt, így néhány héttel később, március elején végül összejöttünk.

Hasonló értékrenddel és alapokkal érkeztek a kapcsolatba, majd a házasságba. A nagy létszámú család mindkettejük életében kiemelt jelentőséggel bír, büszkék testvéreikre és rengeteget köszönhetnek nekik.

– Amikor először kerültek szóba a családjaink és megkérdeztem Tamástól, hogy hány testvére van, egyből rávágta, hogy biztos több, mint nekem – meséli a feleség. – Mondom, azért az nem olyan biztos! Aztán jót nevettünk, amikor kiderült, hogy mindketten heten vagyunk testvérek!

Összekovácsoló közös projektek 

A páratlan páros azóta már túl van egy építkezésen, közös vállalkozáson és mindkét fiuk kamaszkorba lépett: Adorján 14, Bendegúz pedig 11 éves. Komoly nagylegények. Ezt ősszel is bizonyították, átérezték az élethelyzet súlyát és mindenben támogatták szüleiket a nehéz időszakban.

– Sokat olvasnak, ezért könnyen lehet velük komoly témákról is beszélni – jelenti ki az édesapa. – Végigvettük velük a ránk váró folyamatot és felkészítettük őket az időigényes vizsgálatokra. Szerencsére jól álltak hozzá, annyira együttműködőek voltak, mint két földre szállt angyal. Egy rossz szavuk sem volt. Aztán miután hazajöttünk a kórházból és eltelt néhány hét, azért kijött rajtuk is a feszültség.

– Mint a korábbi kihívásokat, a veseátültetést is egy közös projektként fogtuk fel a férjemmel – mondja Noémi. – Az építkezésre szokták mondani, hogy sokaknál válás lesz belőle. Mi viszont ezt annyira megszerettük, hogy miután befejeztük a házunkat, lakásfelújítások megszervezésével is elkezdtünk foglalkozni. Ezek a közös feladatok csak egyre jobban összekovácsoltak minket.

Erős alapok a nagycsaládtól 

Nem volt ismeretlen a bő család számára ez a kiválasztószervi rendellenesség: Tamás édesanyja szintén vesebeteg volt, egyik bátyja pedig a genetikai probléma miatt már hét évvel ezelőtt veseátültetésre szorult. Szerencsére mind a mai napig jók az eredményei.

– A testvérem állapotára és arra az időszakra tisztán emlékeztek a gyerekek, ez megkönnyítette a velük való kommunikációt – meséli Tamás. – Az a helyzet, hogy egyszerre vonulnak kórházba a szüleik, nyilván fokozta a bennük lévő izgalmakat, erősítette a bennük dolgozó bizonytalanságérzést, de a sors ezt is megoldotta. Egymás után zajlott a két műtét, és ahogy lehetett, folyamatosan videótelefonáltunk velük. Nálunk minden születésnap az év első felében van, úgy gondoltuk, hogy kell egy őszi ünnepség is, így október 19-ét második születésnapként tartjuk számon. Bár a gyerekek olyan nagy dolognak tartják, hogy legszívesebben minden hónap 19-én tortáznának – teszi hozzá Noémi.

A fiúk az ominózus időszakra Tamás egyik testvérének családjához költöztek, onnan jártak iskolába. Ott öt gyerekkel tölthették a szabadidejüket, ilyen társaságban jobban ki tudtak kapcsolni az akkori zaklatott állapotukból.

– Összesen 34 unokatestvér van a családban és most születik majd a 35. kisgyermek! A nagycsalád előnye, hogy mindig van kire számítani és hihetetlenül gyorsan alkalmazkodunk bármilyen helyzethez, a lelki tényezőkön túl talán ezek a legfontosabb hozadékai a helyzetnek – fogalmaznak egyértelműen a szülők. – Mindig mindent meg kellett osztani gyerekkorunkban és ez az alkalmazkodás nagyon erős alapot tud adni. Ebben a helyzetben is számíthattunk a testvéreinkre, főztek, bevásároltak, imádkoztak, de mellettük a barátaink is rengeteget segítettek. Amíg a kórházban voltunk, addig rendbe hozták a kertet és a ház körüli kerítést is.

Változott a fontossági sorrend 

– Hét évvel ezelőtt volt egy súlyos belső vérzésem, életveszélyes állapotban voltam – emlékszik Noémi. – Akkor mondtam Tamásnak, ha velem bármi történne, azonnal nézessék meg a vesémet, hogy nem jó-e az akkor dialízisre járó bátyjának. És milyen az élet? Ő fél évvel később kapott vesét egy elhunyttól, majd amikor elmeséltük neki ezt a történetet, csak legyintett és azt mondta, jó lesz az majd a Tamásnak…

Az élet nagy rendező. Pontosan így történt, az a vese végül Tamás életét mentette meg, pedig a férfi sokáig hajthatatlannak bizonyult, annyira féltette a feleségét.

– Nagyon nehéz volt elfogadni Noémitől ezt a vesét, mert végtelenül aggódtam miatta – meséli Tamás. – Ekkora szeretetet nem könnyű elfogadni, de látva más sorsokat, leírhatatlanul hálás vagyok az égieknek érte. A halál kapujában máshogy tekint az ember a világra, megváltozik a fontossági sorrend. Ma is történhetnek csodák, de az embereknek is tenniük kell értük. Hatalmas áldozatot hozott a feleségem.

Erőt és hitet adni 

A tavalyi magyar adatokból kiderül, a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán 2021-ben csaknem kétszáz alkalommal került sor veseátültetésre – máj-, tüdő- és szívtranszplantáció ellenben sokkal kevesebb alkalommal történik. És vesére is várnak a legtöbben. Mint Tamásék mondják, a műtét óta számtalan megkeresést kaptak ismerősöktől és ismeretlenektől, hogy segítsenek a hasonló cipőben járóknak. Jó szóval, ajánlással vagy tanáccsal. Fontosnak tartják, hogy minél többen megismerjék az élődonáció lehetőségét, és ezzel mások is új lehetőséget és esélyt kaphassanak, ezért idéntől már alapítványi keretek között is próbálnak segíteni.

– Egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy ennyi embert érint a vesebetegség – mondja az alpolgármester. – Hosszú, időigényes, vizsgálatokkal teli a folyamat, mire eljutottunk a műtétig, de a betegséggel foglalkozni kell, mert minden nap egyre rosszabb és nehezebb lehet a helyzet. Mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy végül ennyire pozitívan zárult a történetünk, így kötelességünknek érezzük, hogy másoknak is segítsünk erőt és hitet adni.