Előfordulhat, hogy a kisgyerekes anyukát a régi munkahelyére már nem veszik vissza, vagy megeshet, hogy nem is akar visszamenni, mert időközben rájön, hogy valami újba szeretne kezdeni, a régi feladatok nem motiválják már. Az is lehet a váltás oka, hogy tudjuk, a korábbi munkarendünk nem illeszthető már össze az új életünkkel, például a korábbi 8-10 órás munkaidőt már nem tudjuk a gyerek(ek) mellett vállalni. Szerencsésebb esetben ilyenkor jöhet el az az időszak is, amikor egy anyuka megvalósíthatja a régi álmait, és új kihívásokat kereshet.  

„A rendőri hivatás nem igazán családbarát munka” 

Tardi Georgina annak idején a gyermekkori álmát váltotta valóra azzal, hogy rendőr, majd rendőrtiszt lett. Ma pedig háromgyermekes édesanyaként a saját kozmetikai szalonját vezeti. 

– Általános iskolás koromtól fogva rendőrnek készültem – meséli. – A rendészeti szakközépiskola elvégzése után a Készenléti Rendőrségen kezdtem dolgozni (közben levelező tagozaton jártam a Rendőrtiszti Főiskolára), ahol végigjártam a szamárlétrát, és az évek során szép elismeréseket vívtam ki. Tíz éve űztem aktívan az álomhivatásomat, akkor már alosztályvezetőként, amikor megszületett az első gyerekem. Két évvel később pedig a második. Háromgyermekes anyukaként pedig már egyre gyakrabban fogalmazódott meg bennem a pályamódosítás gondolata, mert tudtam, hogy a rendőri hivatás nem igazán családbarát munka. Ezzel együtt a váltás nagy dilemmát jelentett számomra. Vajon jól döntök, ha feladom a biztos állásomat? Nagyon szerettem a rendőrségnél dolgozni, de három gyerek mellett már nem tudtam volna maximálisan ellátni a rendőri munkámat. Ráadásul kilenc évet töltöttem otthon, ami nagyon hosszú kihagyás, és aközben nagyon sok változás történt a rendőrségnél. Ez is sokat nyomott a latban, de elsősorban a család, a gyerekek érdekét tartottam szem előtt.  

Georgina először a barátnőjével nyitott egy alakformáló szalont, majd elhatározta, hogy kozmetikusi végzettséget szerez. 

– Minél többet tudtam meg erről a szakmáról, annál jobban tetszett, és annál jobban kezdtem magaménak érezni. Hamarosan ez lett a felnőttkori szerelemhivatásom – teszi hozzá. – Ami a munkaidőmet illeti, kozmetikusként természetesen délután is dolgozom, olyankor a férjem besegít, és ő vigyáz a gyerekekre. Egyfelől élvezem, hogy a magam ura vagyok, ugyanakkor a vállalkozó lét eleinte komoly kihívást jelentett. Nehezen szoktam meg, hogy senki nem mondja meg, mit csináljak, és hogy vállalkozóként nekem kell vállalnom a felelősséget minden egyes döntésemért. Ezzel együtt nem bántam meg, hogy váltottam, mert megtaláltam a számításaimat. Szeretek emberekkel foglalkozni, és jó érzéssel tölt el, hogy a vendégek szívesen jönnek hozzám a szalonba. Jól érzem magam az új szakmában, és ami a legfontosabb: a munkámat szinkronba tudom hozni a családi életünkkel.  

„Egy gyerek születése nagyon sok mindent megváltoztat” 

A szakember szerint a pályaválasztás még ha tudatos is, az egyén jellemzőinek, az iskolarendszernek és az adott pillanat munkaerőpiaci értékelésének megfelelő döntés. Aztán telnek az évek és azt a döntést, ami annak idején a választás pillanatában jónak és helyesnek bizonyult, később egy adott élethelyzetben vagy -szakaszban, újra kell gondolnunk. 

– Ha változik az életünkben valamely számunkra fontos tényező, akkor megváltozik az az alap, ami mentén elkötelezetten, örömmel, sikeresen tudunk részt venni a munkában – magyarázza Benedek Szilvia munka- és szervezetpszichológus, karriertanácsadó. – Ha megváltozik az érdeklődésünk, motivációnk, énképünk, jövőképünk vagy akár csak az élethelyzetünk, ezzel együtt megjelenik az igényünk a változtatásra, pályamódosításra. A lényeg, hogy ha belül megváltozik bennünk valami, az erőnk, a figyelmünk, az akaratunk új útra visz minket. Új információk iránt válunk nyitottá, a vágy támogatja az erőfeszítést, hogy el tudjunk indulni.  

– Egy gyerek születése nagyon sok mindent megváltoztat – hangsúlyozza a szakember. – Máshová helyeződik a figyelem, az érték, az érzelmek, szinte minden átrendeződik a napirendben, feladatokban. Azzal, hogy világra jön a gyerekünk, édesanyaként új élethelyzetbe kerülünk, és ezzel egy időben kikerülünk a munkaerőpiarcól egy időszakra. Az otthon töltött évek alatt pedig van időnk gondolkodni azon, hogyan éreztük magunkat a munkánkban, mik voltak az előnyei, a hátrányai-nehézségei, és mi az, ami hiányzik. Tehát ebben az új életszerepben van időnk újraértékelni az életünket, ami elhozhatja a változtatás igényét. Különösen akkor, ha valami miatt nem éreztük jól magunkat a munkahelyünkön, és ezért nem akarunk visszamenni oda.  

Az asszisztensi munka nem motivált 

Az elmúlt három-négy esztendő két meghatározó változást mindenképpen hozott Kókány-Tar Hajnalka életébe. A legfontosabb esemény akkor történt vele, amikor édesanya lett, a másik fordulat pedig akkor állt be nála, amikor a GYED alatt arra az elhatározásra jutott, hogy szakmát vált. 

– Előtte három évet töltöttem egy állami nagyvállalatnál, ahol az informatikai vezérigazgató mellett dolgoztam asszisztensi pozícióban – meséli Hajnalka. – A munkahelyemen rendkívül rugalmasak voltak velem: egyrészt abban az időszakban végeztem a főiskolát levelezőn, másrészt utána lombikkezelésre jártam. Alapvetően jól éreztem ott magam, de a munka nem elégített ki, nem jelentett kihívást számomra és nem motivált, tehát szakmailag nem adott hozzá túl sokat az életemhez. Aztán megszülettek az ikergyerekeim, és amikor félévesek lettek, már biztosan tudtam, hogy nem ez az én utam. 

– Amíg otthon voltam a kicsikkel, sokat gondolkodtam azon, hogy mihez is lenne kedvem – mondja Hajnalka. – Ekkor jött szembe velem egy hirdetés egy stylist képzésről. Mivel mindig is érdekelt a divat, az öltözködés, így ezt egy jelnek vettem, hogy ebbe az irányba kell tovább haladnom. Pár hónap alatt elvégeztem egy stylist-képzést, majd rögtön utána egy színtanácsadóit is, és amikor a gyerekek már nagyobbak lettek, úgy döntöttem, hogy megpróbálok a saját lábamra állni. Az ikrekkel GYED-en voltam három évig, ami anyagilag adott egyfajta biztonságot, és közben elindítottam a vállalkozásomat, amihez a férjemtől rengeteg biztatást kaptam. A kezdés elég pechesen sikerült, mert pár hónappal a covid-időszak beköszönte előtt, 2019 őszén léptem színre, majd a következő év márciusában bezárt az ország, miközben egy olyan szakmában próbálgattam a szárnyaimat, amely tipikusan személyes kapcsolatot igényel. 

– A gyerekek tavaly szeptemberben kezdték az óvodát, és nagyrészt olyankor dolgozom, amikor ők nincsenek otthon. Most is vannak hullámvölgyek, amikor nehezebben megy, és olyankor elbizonytalanodom, hogy biztosan ezt akarom-e csinálni, de végül mindig igen a válaszom erre a kérdésre, mert szeretek ezzel foglalkozni, szeretem, amikor boldog és elégedett ügyfeleket látok magam körül. Egyébként sok kisgyerekes anyuka jár hozzám: a többségük nagyon kifacsartnak érzi magát a folyamatos otthonlétben. Eljönnek, beszélgetnek, megszépülnek, és látom rajtuk, hogy jól érzik magukat: jólesik nekik az a két óra, amit nálam töltenek, és ez engem hihetetlenül feldob és inspirál. 

Új területen „pályakezdőként”  

– Akármelyik életszakaszunkban hozzuk meg, a jó döntésnél fontos, hogy nekünk való legyen a terület: érdekeljen, illeszkedjen a személyiségünkhöz, képességeinkhez, munkastílusunkhoz, életvitelünkhöz, lássuk magunkat, lássuk a jövőnket benne – mutat rá Benedek Szilvia. –Megtanulható, elsajátítható legyen, vagyis rendelkezésre álljon az iskolarendszer, tanfolyam, vagy az a mentor, tanár, aki elkísér a fejlődés, gyakorlatszerzés útján. Legyen továbbá munkaerőpiaci relevanciája, azaz legyenek olyan munkáltatók vagy magánszemélyek, akik értékelik és megfizetik a befektetett munkát. 

– Újrakezdeni, új területen „pályakezdőnek lenni” sosem könnyű – szögezi le a munkapszichológus. – Meg kell szerezni a szükséges tudást, gyakorlatot, de támogat bennünket a vágy, az érdeklődés, a motiváció. Emberként és főleg anyaként fontos, hogy a helyünkön legyünk, boldogan, kiegyensúlyozottan és elégedetten tudjunk jelen lenni mind a munkában, mind pedig a családunk, gyerekünk életében.  

„A középiskolában megszerzett tudásomhoz nyúltam vissza” 

Sárközi Klára a gyermekei születése előtt hét évig dolgozott óvónőként, és nagyon szerette a hivatását.  

– Olyannyira, hogy a kislányom születése után még feltett szándékom volt, hogy visszatérek az óvónői pályára – mondja Klári. – Aztán megszületett a kisfiam is, és amikor közel hat év elteltével munkába álltam volna az óvodában, kiderült, hogy majdnem ugyanannyi fizetést kapnék, mint annak idején, amikor elmentem szülni. Ráadásul a két gyerekkel nem lehetett tartani az óvónői létformát, a heti váltással együtt járó csúsztatott munkarendet. A férjem sokat dolgozik, van, hogy napi tizenkét órát is, emiatt ő nem tudta hozni és vinni a gyerekeket. A nagyszülők távol élnek, ezért ritkán tudnak besegíteni, úgyhogy ez az opció is kiesett. Az óvónői keresetemből nem tudtam bébiszittert alkalmazni (arra elmenne a fizetésem jelentős része), úgyhogy nekünk magunknak kellett megoldanunk ezt a helyzetet. Ezért döntöttem úgy, hogy egy új irányba indulok el, és a középiskolában megszerzett tudásomhoz nyúlok vissza. Művészeti szakközépiskolába jártam, jól rajzolok, és mindig vonzott a rajzolás.  

Klári első lépésként kiadványszerkesztést tanult, majd elvégzett egy egyéves webdesigner iskolát. Így kezdődött a grafikusi pályája… 

– Az új szakmám sokkal rugalmasabb, mint a pedagógusi munka volt – teszi hozzá. – Ráadásul otthonról tudok dolgozni, és ez a járványidőszakban hatalmas előnyt jelentett. Bár a szabadúszó létforma meglehetősen hektikus, de így legalább marad energiám a gyerekeimre. Ők most még csak 7 és 5 évesek, de ahogy egyre nagyobbak lesznek, úgy szabadul majd fel egyre több időm, és akkor talán még több teret engedhetek a kreativitásomnak és az alkotókedvemnek. Ami viszont már most is nagyon kedves a szívemnek, az az, hogy már készítettem két meseillusztrációt: az egyik felkerült az internetre, a másikból könyv lett. A sors ajándéka, hogy a „gyermekes vonal” egy kicsit megmaradt az életemben.