Az időskori elmagányosodás ellen a társas kapcsolatok ápolásával tehetünk a legtöbbet – véli a főiskolai docens és tanszékvezető-helyettes. A szakember, aki az idősüggyel 13 éve foglalkozik, részt vesz a Családbarát Ország Nonprofit Kft. által szervezett Idősügyi referens képzés fejlesztésében és az Idősek Akadémiája rendezvénysorozat szervezésében is.

– Két fontos elemét említeném meg az időskori izolációnak – kezdi László. – Az egyik a munka világából való kilépés. A nyugdíjba vonulás időszaka nagyon meghatározó, hiszen már nem találkozunk többé napi szinten azokkal az emberekkel, akik eddig akár több évtizeden át az életünk részesei voltak. A másik az egészségi állapot, azaz a fizikai kondíció változása, ami a társas kapcsolatokra is nagy hatást gyakorol. Amennyiben az egészségünk korlátozza a mobilitásunkat, úgy a kapcsolati világunk is beszűkülhet. Ezeket próbáljuk oldani közösségi programjainkkal. Az aktív időskor szemlélete egyébként kortalan, hiszen már fiatalon elkezdhetünk úgy élni és gondolkodni, hogy idős korunkra is egészséges, kielégítő kapcsolatrendszerrel rendelkezzünk. Természetesen nem késő nyugdíjasként sem felépíteni ezt a kapcsolatrendszert, de akkor már jóval nehezebb.

„A nógatás sajnos nem működik”

– A kortárskapcsolatok jelentősége vitathatatlan – folytatja László. – Azt vettük észre, hogy családtagként vajmi kevés sikerrel érhető el egy zárkózott idős ember kimozdítása, viszont a saját korosztálya már motiválóbban hathat rá. Legyen valaki, egy vele egyidős barát, barátnő, akiért érdemes felkelni reggel és elhagyni a lakást, akivel jó közös programokon részt venni – tanácsolja a szakember. – Ebben segítenek például az időskori önkéntes programok is, amikor ők látogatják időskorú társaikat. A magányos idősek programokba való bevonása például már nagyon hatékonyan működik az Egyesült Királyságban. Több évtizedes, tudatos munka folyik ott, ami a magány csökkentését igyekszik elérni. „Szelíd erőszakkal”, finoman kell megszólítani a nyugdíjasokat: jelezni, hogy „Önre van szükségünk ma!” Így érzik, hogy nélkülözhetetlen részei a csapatnak és hasznos munkát végezhetnek, segíthetnek másokon. A kezdetekkor még talán kelletlenül hozzáálló résztvevő általában néhány alkalom után ráébred, hogy a kötelességen túl igenis érdemes eljárni, mert jó érzés egy közösséghez tartozni.

Megbetegít a magány

– Az időskori magány nagyon komplex fogalom. Az egyik probléma, hogy ez egy olyan lelkiállapot, amely negatív élményt generál az egyénben. Kialakul egy olyan magas elvárás a társasági igénnyel kapcsolatban, ami egyre kevésbé találkozik a valósággal. Hasonlít a „szingli-jelenséghez”, amikor a fiatalok várják a szőke herceget, de semmit nem tesznek érte. Az idős ember is magányos, kimozdulni mégsem hajlandó. Csakis a személyes élményekkel lehet ezeket enyhíteni, mégis a 22-es csapdája ez, hiszen kevés szeretetet, figyelmet kap, amitől bánatos lesz, viszont pont emiatt nem hajlandó kilépni a négy fal közül. A másik jelenség pedig a társas magány, amikor ugyan körülveszik őt emberek, mégis úgy érzi, hogy nincsenek kielégítve a társas igényei.

Ezek a negatív élmények rendkívül rossz hatással vannak az egészségre is; alvászavarokat, szívproblémákat okozhatnak. Kutatások kimutatták, hogy az Egyesült Királyságban többszörösére nőtt a háziorvosok leterheltsége az időskori magány következtében. Mi ebből a tanulság? Mindamellett, hogy az időskorú is szenved, a társadalom számára is költségesebb figyelmen kívül hagyni az emberek magányát.

„Soha ennyi ember még nem élt egyedül, mint manapság”

Patyán László szerint a szociális izoláció egy olyan 21. századi betegség, amely nem csak az időseket érinti. – Soha a világon még ennyi ember nem élt egyedül, mint manapság. A fiataloknál a késői házasságkötés és gyermekvállalás a kiváltó ok, a felnőtteknél a párkapcsolatok megszakadása és a válás, de vannak olyanok is, akik életük során egyáltalán nem lépnek bele egy párkapcsolatba. Az időseknél pedig azért nagyon magas az egyedül élők száma, mert a kor előrehaladtával megözvegyülnek az emberek és életük utolsó szakaszára egyedül maradnak. Ez a magány nagyon rossz állapot, viszont van, aki örömét leli az „énidőben” és az olyan mindennapi tevékenységekben, mint például a horgolás vagy a kertészkedés, így számára az izoláció nem feltétlenül bír negatív jelentéssel. A többséget mégis nagyon bántja, ha senki nem nyitja rá az ajtót. Pontosan ezért minden, ami közösségbe viszi az embert, az segíthet. A társas lét érzelmi stabilitást biztosít, ezért fontos, hogy a mindennapokban mindig legyen mellettünk valaki, aki támaszt nyújt mind fizikai, mind pedig lelki szinten.

Építsük újra a kapcsolatokat!

– Tapasztalataink szerint az akadémia, illetve az élethosszig tartó tanulás azt a célt szolgálja, hogy az idősek továbbra is tudjanak aktív részesei lenni a társadalomnak. Ennek nagyon fontos eleme a közösségi részvétel, ezért kéthetente szervezünk programokat, előadásokat, amelyek előtt és után is marad idő beszélgetni, ismerkedni. Jellemzően olyan típusú előadások szerepelnek a programban, amelyek vagy közérdeklődésre tartanak számot vagy pedig az idősödés témájához kapcsolódnak. Hosszútávon olyan kislétszámú képzések szervezése a cél, amelyeken az idős emberek egymásnak tudnak majd tudást átadni.

– Azt tapasztaljuk, hogy változtatnunk kell a rendezvények szervezésén, mert most azok az idősek járnak ezekre az eseményekre, akik egyébként is aktívak, ők a 65 év felettiek csupán 5-10 %-a. Célunk, hogy azok is eljöjjenek meghallgatni az előadásokat, akik egyébként nehezen veszik rá magukat arra, hogy elhagyják a lakásukat.