„Segítenünk kell, hogy ráébredjenek az erényeikre” – a fiatalokra figyel ma a világ

Németh Máté 2010 óta tanít, először egy szakközépiskolában, majd egy fővárosi nyolc- és négyévfolyamos gimnáziumban helyezkedett el. Osztályfőnök. Az egyetemi évek elején még nem volt benne erős motiváció, hogy erre a pályára lépjen.

– Menet közben – köszönhetően többek között az iskolai tanári gyakorlatnak – ért meg bennem a gondolat, hogy ez egy olyan pálya, ahol tudok értéket közvetíteni. Megtetszett az a miliő, ami egy iskolában körülveszi az embert, ezért ma már nagyon örülök, hogy így alakult – meséli.

„Sokat változott a világ”

A tanár úr szerint folyamatos kihívást jelent és állandó megújulást igényel ez a szakma.

– Cseppet sem unalmas vagy egyhangú. Jó dolog gyerekek között lenni, beszélgetni, játszani velük a tanórákon túl is. Ami nagyon fontos, hogy egy tanár képes lehet pozitív szemléletet közvetíteni, ami meghatározó egy-egy gyermek jövője szempontjából. Erre számtalan lehetőség adódik, csak élni kell velük. A tantárgyamon, a történelmen keresztül szeretek átadni olyan egyetemes alapértékeket, mint a közösség fontossága, az empátia vagy a szolidaritás és a mások mellett való kiállás.

Máté úgy gondolja, hogy sokat változott a világ, mióta ő volt tinédzser.

– Gyorsabb, vibrálóbb lett minden. Összehasonlítva azokkal az időkkel, amikor még én voltam kamasz, sokkal több impulzus éri a mai gyerekeket és ez számos dologra hatással van. Gyorsabban kell döntéseket hozniuk és szelektálni szükséges a rájuk zúduló információ-dömpingből. A kérdés, hogy mi, pedagógusok mit tudunk kezdeni ezekkel a gyorsan változó körülményekkel és hogyan készíthetjük fel őket az érkező rengeteg ingerre, miközben segítünk nekik eligazodni ebben a mediatizált világban. Ez egy újabb fontos, felelősségteljes és izgalmas kihívás számunkra.

...rengeteg érték van bennük, csak sok esetben nem látják a saját talentumaikat.

Na de milyenek a mai fiatalok?

– Azt mondhatom, hogy rendkívül kreatívak, kapcsolat-orientáltak, szeretnek közösségben lenni, táborozni és örülnek, ha figyelmet és egy-egy jó szót, biztatást, megerősítést kapnak. Nem elhanyagolható, hogy humorosak, tudnak nevetni és nevettetni. Szóval rengeteg érték van bennük, csak sok esetben nem látják a saját talentumaikat. Segítenünk kell, hogy ráébredjenek az erényeikre.



Mindezeken túl azt gondolom, hogy hálásak is, ha azt érzékelik, hogy az ember energiát fektet beléjük. Egy-egy közösségi program alkalmával látom, hogy a legtöbben figyelmesek és tudnak, szeretnek közösségben gondolkodni. A különböző drámajátékok, csapatjátékok, sportok kiválóan rávilágítanak mindezekre. Az empátiát sem hagynám ki, sok esetben engem is zavarba ejtett az, ahogy ezt gyakorolják a hétköznapi életben. Pár évvel ezelőtt történt az egyik osztályprogramunkon, hogy időre kellett mennünk valahova és késésben voltunk. Én a csoport előtt haladtam és azt láttam, hogy néhány diák az osztályomból lemaradt. Kellőképpen stresszes voltam, mire észrevettem, hogy egy látássérült nénit kísérnek fel a villamosra. Megannyi hasonló ilyen példát tudnék még említeni.

"Meg kell értenünk a világukat"

Máté szerint elsősorban nekünk, felnőtteknek kell példát mutatnunk és értékekre nevelnünk őket.

– Kapcsolódnunk kell hozzájuk, mutatni feléjük az empátiát, a meghallgatást, mielőtt véleményt alkotunk vagy értékelünk egy-egy helyzetet. Ez persze nagyon idő- és energiaigényes, mégis ezt tartom a pedagógia legfontosabb elemének. Szerintem meg kell értenünk a világukat, ahhoz pedig, hogy ez sikerüljön, ismernünk is kell azt. Nekem sokat segít, ha tudom, hogy miket néznek, olvasnak, hallgatnak, mi foglalkoztatja őket, mi az aktuális trend. Nem könnyű tartani a tempót ezzel, viszont, ha sikerül, máris van egy híd, ahol tudunk találkozni.

– Összességében annak örülnék, ha előbb-utóbb mindenki megtalálná azt a hivatást, amiben ki tud majd teljesedni és amelyben örömét leli. Számomra fontos, hogy ezt közösségben való gondolkodással és jó közérzettel, hangulattal tegyék. Persze jó lenne tudnom azt is, hogy a kapcsolataikban is megtalálják a helyüket, hogy szükség szerint tovább tudják majd adni azokat az értékeket, amelyeket birtokolnak és fontosnak tartanak, vagy amelyek rajtuk segítettek.

Kitti (18) mindig is a szívére vette, amikor az idősek szájából elhangzott az a bizonyos mondat: "Bezzeg a mi időnkben!"

– Nagycsaládban élek, konzervatív értékeken alapuló nevelést kaptam a szüleimtől, amire büszke vagyok. Nem volt okostelefonom egészen 16 éves koromig, azt is csak egy meghatározott időben használhattam "kockulásra". Rosszul esik, amikor idősebb idegenektől hallok panaszáradatot a fiatalokról, például a buszon. Elkapok egy-egy mondatfoszlányt, mert én például nem az a fajta tinédzser vagyok, aki fülhallgatóval a fülében mászkál, szeretek odafigyelni a körülöttem lévő világra. Tudom, sok fiatal olyan, amilyen, mégis a kortársaimon azt látom, hogy igenis tudunk értéket közvetíteni. Átadjuk a helyet a villamoson az idős néninek vagy segítünk neki bepakolni a kasszánál. A digitális világ 180 fokos fordulatot hozott az életünkbe, de ami igazán fontos, azt mi is látjuk.

Milán (19) számára a karantén időszaka segített átértékelni számos dolgot.

– Én az a fajta tinédzser voltam, aki imádott a telefonján lógni. Amikor viszont bezárva voltam hónapokig és nem találkozhattam a haverjaimmal, felértékelődött bennem a személyes találkozások jelentősége. Ráébredtem, hogy az online kapcsolattartás egyáltalán nem elégíti ki a szociális igényeimet, hiszen soha nem helyettesíthet egy ölelést vagy egy személyes, mély beszélgetést. Milyen már, hogy nevetni is csak smiley-val vagy telefonon tudunk, de nem veregethetjük meg egymás vállát közben? Mióta már kimozdulhatok, igyekszem minél többet találkozni a barátokkal, ilyenkor pedig egyszerűen zsebre teszem a telefont.

(fotó: saját, Shutterstock)