A Média a Családért-díj közönségszavazása 2024. január 10-ig tart. Szavazni az alábbi oldalon lehet:  https://mediaacsaladert.hu/szavazas/2023/ 

Amikor néhány nappal a születésnapod után először egyeztettünk az interjúval kapcsolatban, rögtön arra gondoltam: idén először ünnepelted édesanyaként ezt az évfordulót. Milyen érzés volt?  

– Leginkább érzelmileg érintett máshogy, mint az eddigiek. Sokan a születésnapjukon végiggondolják, mi minden történt velük egy esztendő alatt: én is készítettem egy röpke számvetést, hiszen nem mindennapi év áll mögöttem (mosolyog), és jó érzéssel idéztem fel az elmúlt hónapok eseményeit. A születésnapomon pedig nagyon sokat jelentett, hogy már egy egészen más értékrenddel, más prioritásokkal tudtam indítani azt a napot, és most egészen más dolgoknak tudtam örülni, mint korábban. Például annak, hogy reggel rám nevetett a három gyerekem. Amint megláttak, elmosolyodtak, és ezzel minden a helyére került nálam.    

A férjeddel hármasikreket neveltek: ennek a különleges helyzetnek a szépsége mellett kihívásai is vannak bőven, amire, ha jól sejtem, igazából nem nagyon lehet felkészülni.  

– Valóban nem. Attól kezdve, hogy a gyerekek megszülettek, az élet – és sok esetben az adott pillanat – tervezi és rendezi a dolgokat. Vannak nagyon váratlan szituációk, és nehezítő tényezők is akadnak szép számmal. Tulajdonképpen kiváló stratégának kell lennem ahhoz, hogy kézben tartsam az életünket, és ez állandó, kőkemény szervezést igényel. Gyakorlatilag mintha egy kisebb hadsereg mindennapjait irányítanám (nevet). Vannak napok, amikor úgy érzem magam, mintha a Super Mario játék akárhányadik részében szerepelnék éppen, és próbálnék átjutni egyik szintről a másikra... Amíg a gyerekek ilyen kicsik, nem egyszerű összeegyeztetni az itthoni teendőket az életem egyéb területeivel, de úgy vagyok vele, nyilván megvan az oka annak, hogy ezt a feladatot bízta rám a sors. Ahogy a mondás is tartja, mindenkire annyit mér a jóisten, amennyit elbír, és ha visszatekintek az eddigi életemre, akkor nekem mindig nehezített pályán kellett végigmennem. Hozzáteszem, minél küzdelmesebb volt az út, annál édesebbnek éreztem és annál jobban értékeltem a megtett erőfeszítések „gyümölcsét”, amikor túljutottam egy-egy különösen nehéz időszakon. Mindezt persze egyáltalán nem panaszképpen mondom, hiszen a gyerekek elmondhatatlanul sok örömöt és szép pillanatot adnak. Természetesen van segítségem is, mert anélkül nem boldogulnék, főleg most, amikor a kicsik már kúsznak-másznak-állnak, és már egy másodpercre sem vehetem le róluk a szemem.  

A kicsik leginkább miben hasonlítanak egymásra?  

– Nagyon szívós és nagyon akaratos mind a három, tehát kitartásért nem kell majd a szomszédba menniük, legalábbis most úgy tűnik (mosolyog), ugyanakkor sok mindenben különböznek is. Már most látom, melyikük az, aki szeret elmerülni az apró részletekben és azokra figyelni, az is látszik, hogy ki a faltörőkos hármuk közül, és az is egyértelmű, hogy melyikük a legtrükkösebb, aki pontosan tudja, hogyan kell a „bőröm alá bújnia” ahhoz, hogy sokkal egyszerűbben, gyorsabban elérje, amit akar. Szóval, hihetetlenül érdekes látni azt, hogy már most mennyire különbözőek. Ezért sem szólítjuk őket soha ikreknek: úgy tekintünk rájuk, hogy ők hárman testvérek, akik egy időben fogantak és egy időben voltak a méhemben, de teljesen külön személyiségekként kezeljük Lujzit, Kevét és Zalánt.  

Mi az, amiben megváltoztál, amióta édesanya lettél?  

– Az anyaság több szempontból is sokat formált rajtam. Amellett, hogy türelmesebb, gondoskodóbb és lágyabb lettem, még érzelmesebb és még empatikusabb vagyok, mint régen. Áthelyeződtek a hangsúlyok, mások lettek a prioritások az életemben. Nekem most ők a legfontosabbak, és amióta megszülettek, teljesen  háttérbe szorítottam magam. A férjem szokta mondani, hogy amikor látja, anyaként mi mindenre vagyok képes a gyerekekért, mindig az jut eszébe, hogy talán ez az igazi önfeláldozás, amit igazából minden anya megtesz a gyerekéért/gyerekeiért. Mert sokszor tényleg annyira a háttérbe helyezem magam, hogy az alapvető szükségleteimről is megfeledkezem.  Egyszerűen most a gyerekek az elsők, övék a főszerep az életemben. Bár idén nyáron visszatértem a színpadra, hetente kétszer mentem el itthonról koncertezni, amikor is pár órát voltam távol tőlük. Ezen kívül minden időmet velük töltöttem, mert tudom, hogy ez egy soha vissza nem térő időszak a gyerekek életében, meg az enyémben is, és szeretném velük megélni és élvezni minden pillanatát annak, hogy egy család vagyunk. Bízom abban, ahogy egyre nagyobbak lesznek, egyre több mindent tudok és merek majd becsempészni az életembe.  

Egyébként koncertezés közben maximálisan ki tudtál kapcsolni, és teljesen át tudtad adni magad az éneklésnek?  

– Ki tudtam kapcsolni, és át tudtam váltani édesanyából előadóművészbe, de azért picit más érzés volt így a színpadon állni, mint a születésük előtt, mert minden alkalommal ott motoszkált bennem a kérdés, hogy vajon minden rendben van-e velük. Mivel először vagyok anya, nyilván megéltem és megélem az összes „első szülős” aggodalmat. Ebből a szempontból nagyon nehéz volt a nyár, és az a nagy szerencsém, hogy a munkabírásom és a stresszküszöböm is mindig átlagon felüli volt, úgyhogy valószínűleg ennek köszönhetően tudtam végigcsinálni az idei turnét. Akadtak nehéz pillanatok, volt pityergés is, egyrészt a fáradtság és a kialvatlanság miatt, másrészt néha úgy éreztem, hogy kifog rajtam egy adott probléma, de valahogy mindig ott lebegett előttem a cél, ami vitt előre. A mélypontokon mindig arra gondoltam: “Magdi, voltál te ennél sokkal, de sokkal nehezebb helyzetben is, és valójában ez a mostani egy boldogsággal teli időszak az életedben, csak van itt egy szitu, amit meg kell oldani. Gyerünk, kapd össze magad!” És akkor összekaptam magam, és mentem tovább.  

Február 24-25-én dupla koncertet adsz az Arénában, ami megint csak szép kihívás.  

– Jó érzéssel tölt el a közönség folyamatos pozitív visszajelzése az irányomba, ami azt mutatja, hogy az emberek szeretik amit csinálok, úgyhogy nyilván jövőre is meglesz a turné (mosolyog). Ugyanakkor azt is látom, melyek azok a dolgok, amiknél meg kell húznom egy határt, amiket el kell engednem, mondván, innentől kezdve ez már nem fér bele. Ez az egész olyan, mint egy érzelmi hullámvasút, mert közben meg a zene is az életem, és nélküle sem bírom sokáig. Úgyhogy ezt a szép egyensúlyt igyekszem megtalálni, és eddig úgy láttam, hogy sikerült. Bár nagy tapasztalat volt az idei turné, sokat tanultam belőle. Már látom, mit kell máshogyan csinálni, mi lesz az, ami a jövőben megkönnyítheti a dolgom, hogy tényleg úgy tudjak majd elmenni itthonról egy-egy koncertre, hogy egy másodpercig se legyen lelkiismeret-furdalásom az otthagyott gyerekek miatt. Szeretném azt érezni, amit eddig éreztem a koncerteken, hogy milyen nagy ajándék a jóistentől, hogy ott állhatok a színpadon, ahol a legbiztosabban érzem magam, és hogy azt a szeretetet, amire mindig is vágytam, „bezsebelhetem” a közönségtől, miközben nemcsak ők töltenek fel engem, hanem reményeim szerint a zenémmel, a dalaimmal én is feltöltöm az emberek lelkét.  

Hogyan hangolódtál most az ünnepre?  

– Nagyon vártam már, hogy elkezdjek ünnepi hangulatot varázsolni az otthonunkba, már csak azért is, hogy lássam a gyerekek reakcióit. Nyilván azelőtt sokkal több energiát tudtam erre fordítani, és már korábban elkezdtem díszítgetni a lakást, mint idén, mert szeretem átélni-megélni a karácsonynak a hangulatát, szeretek sok időt adni az ünnepnek, nem pedig 2-3 nap alatt lezavarni. Vágyom rá, hogy akár hetekig benne legyek ebben a varázslatban.    

Ha felidézed a gyerekkori karácsonyokat, kedves, jó emlékek jutnak eszedbe?  

– Nem feltétlenül, illetve, nem csak: ezért is fontos számomra mindaz, amiről az előbb beszéltem. Vannak szép emlékeim és vannak nagyon nem szépek is. Sokáig nem is díszítettem fát az ünnepen, mert bizonyos dolgokat nem tudtam feldolgozni magamban. Mostanra begyógyultak a sebek, megszerettem a karácsonyt, és megértettem a lényegét. Idén pedig minden eddiginél jobban várom az ünnepet, mert időközben megérkezett három gyönyörű kis lélek az életünkbe és nagyon örülök, hogy most továbbadhatom nekik ennek az egésznek a szépségét, a csodáját, az otthon és a család nyújtotta harmóniát, biztonságot – utóbbiakat persze nem csak karácsonykor. Azt szeretném, hogy majd öregkorunkban a férjemmel egymás kezét fogva azt tudjuk mondani: olyan jó, hogy a gyerekeink mindig biztonságban érezték magukat. Ez az én nagy álmom és vágyam. 

Azt hallottam, hogy imádsz sütni-főzni. Ezek szerint a karácsonyi menü elkészítése a te reszortod?  

– Valóban, igazán otthonosan és nagyon szívesen mozgok a konyhában, de idén esélyem sem lesz arra, hogy bármit is főzzek vagy süssek. Az, hogy érdemi időt tudjak eltölteni a konyhában, három kisgyerek ellátása mellett nálam most a luxus kategóriába tartozik. De mindig azzal vigasztalgatom magam, mivel a gyerekek születéséig a főzés az egyik legkedvesebb időtöltésem volt, hogy a kicsik majd lesznek akkorák is, amikor végre már velük együtt is lehet sütögetni, főzögetni. Nagyon várom azt az időszakot. Mint ahogy azt is várom, hogy már ők is azokat az ételeket egyék, amiket mi. Ha minden jól megy, akkor ez a fordulat már közeledik, és én nagy örömmel fogok nekik főzni mindent.  

Számodra miben rejlik leginkább az ünnep varázsa?  

– Nálam ez egy meglehetősen kettős dolog, mert egyrészt rendkívül vizuális ember vagyok, illetve nagyon hat rám a környezet, és éppen ezért szeretem az effajta minőségét is megadni a karácsonynak a külsőségekben, tehát szeretem gyönyörű szépen ünneplőbe öltöztetni a házat, és feldíszíteni a fenyőfát. Ugyanakkor a legjobban belül, lélekben szeretem megélni a karácsonyt, végiggondolva és átérezve azt, amiről a szeretet ünnepe valóban szól. Egyébként 33 éves voltam, amikor szenteste az éjféli misén egyszer csak „leesett a tantusz”, és megtaláltam a választ arra a kérdésre, amelyre hosszú éveken keresztül, még felnőttként is sokáig kerestem. Akkor és ott a templomban megértettem, miről szól az újjászületés, és hogy ki is az a „valaki”, akinek a születését ünnepeljük ezekben a napokban. Azóta még inkább fontos számomra, hogy belül is megéljem a karácsonyt. 

Az idei ünnepetek sok szempontból más, mint a többi.  

– Ez lesz az első karácsonyunk ötösben, és emiatt mindenképpen emlékezetes, és egyben felemelő is lesz már anyaként megélni mindezt. Ha belegondolok, milyen volt és hogyan telt a tavalyi karácsonyom, ez az egész várakozás, amikor bent voltam a kórházban egyedül, a covid alatt, és ahogy vártam, hogy majd megérkezzenek a babák... és most végre itt vannak! Valóra vált az álmunk, megkaptuk, amit kértünk a jóistentől. Itt van három kis manó, és most azt érzem, hogy mindaz, amiért eddig éltem és dolgoztam, értelmet kapott, és hogy még inkább van miért szeretni ezt az ünnepet. Alig várom, hogy abba a mesevilágba, amit annak idején megteremtgettem magamnak, illetve magunknak, miután összeházasodunk a férjemmel, most végre „bevezethessem” a gyerekeinket is: talán ezért várom legjobban az idei karácsonyt. Meg azért, hogy megélhessem azt, hogy végre van saját családom, akik a legfontosabbak nekem, és akikkel együtt ünnepelhetek. Nyilván nagyon szeretem a tágabb családomat is, de az, hogy a három kicsi gyerekünk ott fog ücsörögni mellettünk a karácsonyfa előtt, és ahogy közel tizenegy hónaposan ragyogó arccal rácsodálkoznak majd a gyönyörűen feldíszített fára, és közben velünk együtt élik meg az ünnep varázsát – maga lesz a csoda.