Idén májusban egy a gyermeknap alkalmából készült cikk kapcsán beszélgettem először Prodán doktorral, akkor még telefonon. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának szívsebész főorvosa egy többórás, hajnali 6 órakor befejeződött műtét után alig két órával készségesen válaszolt a kérdéseimre, amikor arról faggattam, miért jó gyerekek között dolgozni. Már akkor is hihetetlen odaadással és szeretettel mesélt a munkájáról, azt viszont csak most tudtam meg, hogy kitől örökölte a hivatásszeretetét.

– Egészségügyi dolgozók gyermeke vagyok, apám fül-orr-gégész, édesanyám műtősnő volt – idézi fel a meghatározó kezdeteket. – A pályaválasztás mégsem volt egyértelmű a számomra, mert az orvoslás mellett az építészet is érdekelt, de végül az orvosi pálya győzött. A szakterületemet pedig dr. Péterffy Árpád szívsebész hatására választottam: a professzor úrral a Debreceni Orvostudományi Egyetemen hozott össze a sors. Ő javasolta nekem, hogy foglalkozzak a veleszületett szívhibákkal, és én megfogadtam a tanácsát. Nagy szerencsém volt, mert alig száradt meg a pecsét a diplomámon, máris munkába is állhattam Lozsádi Károly professzor úr műhelyében a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikáján, amely akkoriban az összetett szívhibák kezelésének a legkomolyabb központja volt Magyarországon, emellett a legjobb nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Az ottani munkacsoportunk aztán a 90-es évek közepén költözött át az Országos Kardiológiai Intézetbe.

Hazahúzta a szíve

Prodán doktor a pályája kezdetén tanult és dolgozott is az Egyesült Államokban, később ösztöndíjasként két évet töltött Párizsban. 2005-ben pedig Münchenbe hívták, ahol az ottani gyermekszívsebész csapat főorvosaként dolgozott. 6 évvel később a legnevesebb nyugat-európai és amerikai szívtranszplantációs intézetek meghívásaira nemet mondva tért haza, hogy részt vegyen a hazai gyermekszív-transzplantációs és -műszív program továbbfejlesztésében.

– Németországban eleinte úgy gondoltam, hogy nem fogok onnan visszajönni, de végül Ablonczy doktor (dr. Ablonczy László gyermekkardiológus főorvos – a szerk.) meggyőzött, hogy nekünk együtt kell dolgoznunk – mondja a főorvos mosolyogva, majd hozzáteszi, az itthoni munkája mellett sokat jár Kazahsztánba, Zágrábba, Belgrádba besegíteni, és az egykori müncheni kollégáival is nagyon jó, baráti kapcsolatban van.



„Igazi csapatmunka a miénk”

Dr. Prodán Zsolt ma már a veleszületett szívbetegségek nemzetközileg elismert specialistája.

– A veleszületett szívhiba az újszülöttek 1 százalékát érinti, azaz 100 gyermekből 1 valamilyen súlyosságú szívfejlődési rendellenességgel jön a világra – magyarázza a doktor úr. – Igazi csapatmunka a miénk. Nagyfokú rugalmasságot kíván, de én ezt szeretem benne. Szeretem azt is, hogy vannak kihívások, és szeretem, ha tudunk segíteni. Ráadásul sok fiatal dolgozik nálunk, elkötelezett, jól képzett, tettre kész kollégák, a jelenlétük engem is folyamatosan inspirál. A szívsebészet óriási ütemben fejlődik, és mi mindig nyitottak vagyunk az új lehetőségekre, technológiákra. Nagy öröm számomra, hogy már van egy nagyon klassz CT-nk, és bármikor megérkezhet az új MR-berendezésünk, amiből aztán majd nem is egy kell, hanem kettő...

Fontos útravalók

– Édesapámnak orvosként volt egy elve – meséli. – Amikor jött hozzájuk egy új dolgozó, apám azt kérte tőle, hogy mindenkinek olyan ellátást biztosítson, amilyet a saját gyermekének szeretne. Ez egy nagyon egyszerű, szerény elv, de ebben azért elég sok minden benne van. A mai napig én is ehhez tartom magam. A másik fontos útravalót a Debreceni Református Gimnáziumban kaptam, ahol volt egy fantasztikus vallástanárom, egy egyáltalán nem bigott, sőt, egy nagyon praktikus hozzáállású ember, aki mindig a valóságból, meg a lehetőségekből indult ki. Ő mondta azt, hogy persze, sokat számít az is, hogy mit vallunk, meg hogy mit mondunk, de a legfontosabb mégis az, amit teszünk.

Ha valaki, akkor Prodán doktor a munkáján túl is rengeteget tesz a kis pácienseiért. Amikor nem életeket ment, akkor azon töri a fejét, hogyan tehetnék még szebbé a szívbeteg gyerekek életét, miként teremthetnének igazi gyerekbarát környezetet a kórházi osztályokon: legyen szó a falak újradekorálásáról, a fényfestéssel az új CT-re „varázsolt” mesefigurákról, vagy az utóbbi idők legnagyobb slágeréről, a gyerekeket a vizsgálatokra/műtétekre szállító, tűzpiros elektromos kisautóról...

Ami nehéz, és ami felemelő

– Amit több mint 30 év után is a legnehezebb feldolgozni, az az, amikor nemet kell mondanom – ismeri el. – Amikor nem vállalok el egy beteget, mert ha az a helyzet áll elő, hogy semmi esélyünk a győzelemre, akkor neki sem érdemes kezdeni. Sokkal könnyebb csatába szállni egy nehezen kivitelezhető, de mégis reménnyel kecsegetető műtéttel, mint azt mondani egy gyerekre, hogy az orvostudomány mai állása szerint nem tudunk segíteni neki. Szerencsére nagyon kevés ilyen eset van, de az efféle elkeserítő hírt rettenetesen nehéz megmondani a szülőnek.

– Ezzel szemben, amikor az egykori kis pácienseim jönnek ellenőrzésre az ambulanciára, és látom, hogy milyen szépen fejlődnek, mekkorát nőttek, az mindig szívet melengető. Jó érzéssel tölt el, amikor egy olyan gyerek rohangál és hangoskodik a folyosón, aki annak idején a kórházi ágya korlátjának dőlve üldögélt, le sem tudott feküdni, mert a keringési elégtelensége miatt alig kapott levegőt. Vagy amikor egy életmentő műtéten, transzplantáción átesett gyermek futkározik jókedvűen – az ilyen pillanatok mindig hatalmas erőt adnak.

Felcsillant a remény, majd jött a feketeleves

Ha már az egykori kis betegekről esik szó: Sári Diána kislánya, Luca 2009. május 31-én született – szívzörejjel. Öt héttel később egy, a Gyermekszív Központban végzett katéteres vizsgálaton kétoldali tüdőér szűkületet diagnosztizáltak a kisbabánál. Azt is megállapították, hogy a tüdő érhálózata alulfejlett, és a kislány szívének jobb kamrája nyolcszoros nyomással működik.

– A kislányomat többször katéterezték és kapott értágító sztenteket, de a beavatkozások nem hozták meg a várt eredményt – meséli Diána. – Ennek ellenére Magyarországon a szakemberek ellenjavalltak mindenféle műtéti megoldást, részben arra hivatkozva, hogy a szűkületek sebészileg elérhetetlen helyen vannak. Ennél többet nem tehetnek, hangoztatták az orvosok. Édesanyaként természetesen nem akartam belenyugodni ebbe, ezért Luca háziorvosa, dr. Kolman Tímea elküldte a kislányom eredményeit egy, az Egyesült Állomokban dolgozó kardiológus évfolyamtársának, aki 2012 őszén a Hawai-szigeteken megrendezett gyermekszívsebészeti kongresszuson megmutatta a kollégáinak a leleteket. A jelenlévő szaktekintélyek közül senki nem vállalta, hogy megműti Lucát, kivéve dr. Frank Hanley gyermekszívsebész professzort Stanfordból. Ő azt mondta, megpróbálja, mert a meglátása szerint az operációnak köszönhetően jelentősen javulhatna Luca prognózisa és az életminősége. Végre felcsillant számunkra a remény, de aztán jött a feketeleves, merthogy a beavatkozás 240 millió forintba került volna.

„A doktor úr megmentette az életemet”

– Mindeközben a kislányom állapota fokozatosan romlott – folytatja az anyuka. – A kezelőorvosa, dr. Ablonczy László ekkor ajánlotta a figyelmünkbe Prodán doktort, aki akkor jött haza Németországból és elvállalta, hogy megműti Lucát. A doktor úr már az első találkozásunkkor rendkívül empatikus, együttérző és végtelenül segítőkész volt, amivel bizalmat ébresztett bennünk. Akkor és ott arra is felkészített bennünket, hogy ha sikerül a műtét, a lábadozás kb. 8 hétig tart majd a kórházban: ahogy ő fogalmazott, lassú landolásra számítunk. A kislányom március 6-án életmentő műtéten esett át. Az operáció után olyan jók voltak az eredményei, hogy már a 6. napon levitték az intenzívről a normál osztályra: még a doktor urat is meglepte a lányom gyors javulása. Ennek most már 8 éve, Luca jól érzi magát, mozgékony, életvidám kiskamasz. A mai napig tartjuk a kapcsolatot a főorvossal. Bármikor fordulhatok hozzá segítségért, és bár nagyon ritkán hívom fel, soha nem érzem, hogy a terhére lennék a kérdésemmel. Az ő véleménye mindig, minden esetben irányadó a számomra, az odaadása és az elkötelezettsége pedig példaértékű. Amit még nagyon szeretek benne, az a végtelen őszintesége, hogy nem köntörfalaz, hanem megmondja, amit gondol. Emellett remek humorral bír, ami bizonyos helyzetekben sokat számít, és rengeteget segít.

– A doktor úr nagyon jó ember, és vicces is – kapcsolódik a beszélgetésbe Luca. – Mindig jó érzéssel gondolok rá, és hálás vagyok neki, főleg azért, mert megmentette az életemet.

A hivatáson túl

A gyermekszívek specialistája, ahogy Prodán doktort emlegetni szokták, maga is kétszeres édesapa.

– Az idősebbik fiam közgazdasági egyetemet végzett – mondja a doktor úr. – Ő nagy világutazó, sok helyen megfordult, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező fiatalember. Jelenleg a startup világban tevékenykedik. Az öccse pedig szabadbölcsészként most egy európai egyetemen szeretne továbbtanulni, nagyon szurkolok neki. Nyilván megvan az oka annak, hogy egyikük sem követett az orvosi pályán. Lehet, hogy számukra rémisztő volt az, amit tőlem, családapától láttak. Kisebb korukban ugyanis nem lehettem annyit jelen az életükben, amennyit szerettem volna, jórészt a külföldi munkáim miatt. Talán ezért sem merült fel bennük, hogy a nyomdokaimba lépjenek. Mindenesetre apaként az a feladatom, hogy támogassam őket abban, amit a hivatásuknak választottak.

Amikor azt kérdezem Prodán doktortól, hogy a vélhetően kevés szabadidejében mi az, ami igazán feltölti, kapásból sorolja a kedvteléseit.

– Nagyon szeretek utazni, és ebbe beletartoznak a szakmai utak is, amik mindig felráznak egy kicsit. Emellett van egy igazán szoros gyerekkori baráti köröm, velük rendszeresen járok kirándulni, amit nagyon élvezek, mert egy óriási lehetőséget ad a kiszakadásra. Nyáron remélem, legalább 10 napra el tudok utazni valahova itt a környéken, augusztusban pedig a legjobb barátaimmal szoktam egy hetet vitorlázni, ami megint csak a teljes kikapcsolódást jelenti. Olyankor tízen vagyunk, csak fiúk, a hullámok hátán, számomra az is egy óriási töltekezés, mert akkor tudunk igazán beszélgetni.

Miért szeret gyerekeket gyógyítani?

– Nem szívesen csinálok olyan dolgot, ami felesleges, és a gyermekszívsebészetben iszonyatos jelentősége van a munkának, itt rendkívül sokat lehet segíteni – mondja Prodán doktor, akit nemrég Budapest II. kerületének díszpolgárává választottak. – Gyerekekkel azért is jó dolgozni, mert szeretek olyan munkát végezni, aminek értelme van, és ami a jövőbe mutat. És nagyon sok örömöt kapok tőlük – teszi hozzá, nekem pedig még a fülemben csengenek a gyereknapi beszélgetésünk során elhangzott mondatai. Akkor úgy fogalmazott: „A küzdeni akarásuk, a kitartásuk a mai napig elkápráztat, az, hogy ha ők szeretnének valamit, akkor azt tűzön-vízen át szeretnék elérni. Náluk ez azt jelenti, hogy tűzön-vízen át meg akarnak gyógyulni. A kórház falai között életre szóló barátságok szövődnek. Számomra ez egy búvóhely a felnőtt világ elől, és én mindig szívesen bújok be a gyerekek nyújtotta menedékbe.”

(Fotó: Őszi Szilvia, privát)

További érdekes interjúk:

interjúorvostudománygyereksebészkórházszív- és érrendszermunkamunka-magánélet egyensúlya