Péter egy 14 csoportos óvodában tölti a munkanapjait, ahol 52 alkalmazott van. Rajta kívül csupán egy férfi erősíti a csapatot, de az illető teljesen más területen tevékenykedik: a karbantartásért felel. Beszélgetőtársamat óvó bácsiként csak női munkatársak veszik körül, de, mint mondja, annak idején felkészült erre a nem szokványos helyzetre.

– Aki férfiként óvodapedagógusnak áll, az tudatosan választja a hivatását, sosem egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kerül erre a pályára – magyarázza. – Az, hogy óvó bácsiként jó eséllyel csak női munkatársaim lesznek, semmiképpen nem tartott vissza, és egyáltalán nem befolyásolta a döntésemet annak idején. Egyszer csak jött egy hívás, egy érzés belülről, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom... Így amikor 2014-ben ide kerültem, nem ért meglepetésként, hogy én vagyok az egyetlen férfi kolléga.

„Egy kicsit megbolygattam az állóvizet”

Mint mondja, a beilleszkedéssel nem volt gondja, a kolléganők részéről nem érzett ellenállást.

– Tény, hogy meg voltak lepve, amikor megtudták, hogy csatlakozom a csapathoz. Azt nyilván tudták, hogy léteznek férfi óvodapedagógusok, de arra valószínűleg nem számítottak, hogy nekik is lesz egy férfi kollégájuk – idézi fel a kezdeteket. – Azért érződött, hogy az érkezésemmel egy kicsit megbolygattam az állóvizet. Hozzá kellett szokniuk ehhez a helyzethez. Hozzáteszem, a miénk egy kimondottan népes intézmény, hatalmas alapterülettel, és ebből adódóan nem is találkozom mindegyik kolléganővel, úgyhogy relatíve nem olyan vészes a „nőuralom” – mondja nevetve. Viszont vannak nevelési értekezleteink, ahol mindannyian részt veszünk és beszélgetünk egymással. Nem azt mondom, hogy mindenkivel ugyanolyan jóban vagyok, nyilván ez nem lenne reális. Egyébként meg nehéz is itt a barátságot elmélyíteni azokkal, akikkel távol dolgozunk egymástól. Az ebédlőben van alkalmunk beszélgetni, de akkor is inkább a közvetlen környezetemben dolgozó kolléganőkkel társalgok.

„A kicsik hamar megtalálnak a bajukkal”

Amikor azt kérdezem tőle, mi az, amit másképp csinál, vagy amihez másképp viszonyul, mint a munkatársnői, mosolyogva válaszol.

– Én egy kicsit közvetlenebb, tehát „apukásabb” vagyok. Úgy értem, hogy én egy picit szülőként is viselkedem, míg mondjuk a kolléganők jellemzően óvónőként – említ egy különbséget. – Ez persze nem mindig jó, mármint az én hozzáállásom, mert ha nem vagyok következetes, akkor a gyerekek a fejemre nőnek, ami a pályám legelején megesett velem. Ez a kolléganőimmel nem történt meg. Emellett nagyon lelkizős vagyok, mindig meghallgatom a gyereket, mert azt gondolom, ha sír, akkor annak oka van, és akkor hadd beszéljen. Velem sokszor „bújósabbak” is a gyerekek, valószínűleg pont azért, mert én „apukaként” vagyok jelen az életükben, nem óvó bácsiként, ezért hamarabb találnak meg a bajukkal.

– Többet legózom, ügyesebben szerelek és barkácsolok, mint a kolléganőim, és a technikai eszközökkel is másképp bánok, mint ők. Ellenben ők szépen be tudják fonni a lányok haját. Én többnyire csak begumizom nekik, mert bár a közvetlen kolléganőmtől megtanultam a hármas fonást, azért van még mit gyakorolnom... Jelenleg épp a nőnapra készülünk a kiscsoportosaimmal és a középsőseimmel: verset tanulunk, amit majd szépen elszavalunk a lányoknak. Nem tudom, hogy a kolléganők is terveznek-e ilyesmit, mi a fiúkkal minden évben megköszöntjük a hölgyeket. A gyerekek imádják ezt a gesztust, és olyan aranyosak, ahogy el-elpirulnak közben. Nagyon szép pillanatok tudnak ezek lenni!

„Nagy kihívás ennyi nő között dolgozni”

Sokan azt tartják, ahol sok nő dolgozik együtt, ott előbb-utóbb felüti a fejét a rivalizálás, az egymás „fúrása”, a hisztizés. Vajon mit gondol erről Péter?

– Ahol egynél több ember dolgozik egy helyen, ott óhatatlanul megjelenhet az irigység meg a rivalizálás. Ahol van irigység, ott már lehet harag is, és még sorolhatnám tovább... – mondja határozottan. – Ugyanakkor egy munkahelyen a kollégáknak együtt kell dolgozniuk, együtt kell működniük, ez a legfontosabb, és mindenekelőtt ezt kell szem előtt tartaniuk. Ettől még persze nálunk is folynak „cicaharcok” … Szerencsére engem ezekbe nem vonnak bele, mégpedig azért nem, mert megkértem a kolléganőket két dologra. Az egyik, hogy ha problémájuk van velem, akkor azt nekem mondják el, és ne a hátam mögött tárgyalják ki. A másik kérésem pedig azt volt, hogy ha valakit kibeszélnek, akkor legyenek szívesek engem hagyjanak ki belőle. Nyilván nem tudom teljes mértékben függetleníteni magam ezektől a helyzetektől, de amennyire lehet, igyekszem kimaradni és elhatárolódni. Ha nem kértem volna ezt tőlük, akkor bizonyára engem is bevontak volna, illetve bevonnának, mert ha nagyon akarok, én is tudok ám pletykálni. Azonban tisztában vagyok vele, hogy nincs más kincsem az óvodában ennyi nő között, mint a hitelességem. Ha azt elveszíteném, akkor pont azt kockáztatnám, hogy férfiként elfogadjanak az óvodában. Azért ez egy kemény meló ám! Nagy kihívás ennyi nő között dolgozni. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit mondok és mit teszek, mert ha nem vagyok elég egyértelmű, akkor a kolléganők azt félreérthetik vagy félremagyarázhatják.

Kísértések márpedig nincsenek

– Egyszer egy énekes előadó járt nálunk az oviban, és ő azt mondta, milyen jó nekem, hogy ennyi nő vesz körül – meséli Péter. – Akkor és ott az illető arra célzott, hogy sok csinos kolléganő társaságában nyilván van lehetőségem flörtölgetni. Nyilván egy ilyen munkahelyi közegről, mint amilyenben én dolgozom, sokaknak ez is eszébe jut, mondván, egy ilyen hölgykoszorúban nagy lehet a kísértés, ami félrelépésekhez is vezethet, de az a helyzet, hogy számomra a család szent és sérthetetlen, és innentől fogva nincs helye a kikacsintgatásnak. Boldog házasságban élek, van egy négy és fél hónapos kisfiam, számomra ők a legfontosabbak. Ezt a feleségem is tudja, és azt kell mondanom, jól kezeli azt a helyzetet, hogy ennyi nő között töltöm a munkanapjaimat. De az is lehet, hogy jól leplezi az esetleges féltékenységét – teszi hozzá nevetve. Mondjuk, amikor nemrég elújságoltam neki, hogy a jelenlegi közvetlen munkatársam márciustól nyugdíjba megy és a helyére már másnap egy új kolléganő érkezik, a párom rögtön érdeklődni kezdett a leendő munkatársnőmről... Tehát nyilván azért foglalkoztatja ez a kérdés, de szerintem ez természetes is. Talán rosszul is esne nekem, ha őt egyáltalán nem zavarná ez a szituáció – mondja mosolyogva.

– Sokan kérdezik, hogy bírom ennyi nő között, de én nagyon szeretek itt lenni – teszi hozzá Péter. – Az igazat megvallva szerencsés helyzetben vagyok, mert egy elfogadó és jól működő közösségben dolgozom, családias légkörben, annak ellenére, hogy sokan vagyunk, nagy területen. Az óvoda a második otthonom, a kolléganőim pedig a második családom, ha mondhatom ezt. Első perctől kezdve jól éreztem itt magam, de azért nem bánnám, ha jönne egy férfi kolléga…