Az öregedést is lehet tanulni
Szerző:Schäffer Erzsébet2021. 01. 01.Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...
Egyedül voltam karácsonykor és egyedül leszek szilveszterkor is. Egyedül, de nem magányosan. Könyvek, zenék, filmek, emlékek és imák között hogy is lehet az ember magányos. Nem ment ez magától, sok mindenre rányitotta a szemem a találkozásaim és a tapasztalásaim sora.
Nemrég egy lánygyermek panaszait hallgattam arról, hogy mennyire nem ért szót az édesanyjával. Minden találkozásuk vitába fullad, legszívesebben elkerülné őt is, meg a vitákat is. A lánygyermek mindjárt hatvan éves, az édesanyja egy híján nyolcvan. Nevetni lehetne, ha ez a fajta ellentét nem lenne olyan gyakori. Így jutott eszembe Polcz Alaine, akivel hol diót ettünk, hol pálinkáztunk, s közben összeszedtem a bölcsességeit, amiket éppen az öregkor nyűgeiről mesélt. Mintegy receptként. Hol már írtam róla, hol az emlékeimben keresgélek utánuk. Amit akkor mondott, jó tizenöt éve, ma még aktuálisabb, mint valaha.
– Te is látod – mondta –, annyira elhagyatottak az öregek, mint talán soha. A fiataloknak nincs idejük rájuk, ők meg azt érzik, lassan kimaradnak mindenből. Nem értik a mai életet. Nagy a szakadék a fiatalok és az öregek között. De ezt olyan könnyű lenne áthidalni. Csak meg kell tanulni az öregedést.
– Kinek van ezzel több dolga?
– Azt gondolom, először nekünk, öregeknek. Ha az ember nem burkolózik be az öregségébe, akkor kapcsolata marad a világgal. Nekem sokkal több a fiatal barátom, mint az idős. De látom, hogy tanítani kell azt is, hogy ha fölhív a fiad, lányod, unokád, ne arról panaszkodjál, hogy mid fáj. Mert amikor elkezdik az öregek… Sokszor figyelem, ha kórházban vagyok, látogatáskor megjönnek fáradtan a fiatalok, hozzák az ennivalót, a gyümölcsöt, hogy van, mama…? Jaj, ne is kérdezd, háromszor kellett szúrni az injekciót és levittek a röntgenre és várni kellett és mindig ez a nyomás a gyomromban, hát már sose lesz ennek vége… És mondják, mondják, már tíz perce, már húsz. Ez senkinek se jó. Mert az ilyen panaszáradattal nem lehet mit kezdeni. Tehát tanácsom: betegségről vagy semmit, vagy röviden. Vagy humorral, vagy precízen, pontosan beszámolni, mit mond az orvos, mi a gyanú, ez érdekli őket. A humor fontos, akkor együtt tudunk nevetni. Mit tanultam most is a kórházban? Mi a különbség a halál és a vécé között? Semmi. Menni kell…
– Azt mondod, meg lehet tanulni az öregedést. Nem olyan könnyű…
– Próbálom továbbadni a saját küzdelmeimet. Azt mondta valaki nemrég: Jaj, te csak ne mondj semmit, olyan jól néztél ki a tévében! Hát ragyogsz! Mi bajod van…!? De azt csak én tudom, hogy a felvétel előtt két órával úgy éreztem, alig tudok fölállni a díványról. És nagyon sokszor vagyunk így, mert az öregedés az ilyen hullámokban történik, hol jobban vagyok, hol rosszabbul, hol megérzem az időjárást, hol nem. Vannak a napnak jó és rossz órái… Megpróbálom kezelni, egyelőre sikerül, aztán meglátom, hogy megy tovább.
– Hogyan tudod kezelni?
– Sokféle mód van rá. Ismerek egy egyedül élő özvegy öregasszonyt, a konyhájában a falra fest. Kézimunkázik, rajzol, a kertjét gondozza, és azt mondja, ami szép, az távol tartja tőlem a rosszat. Nagy bölcsesség van benne. Ameddig keresed a szépet, az örömöt, az valóban távol tart tőled egy csomó rosszat. Ez az egyik fontos dolog. Aztán öröm a muzsika. Öröm az olvasás, nekem nagyon rossz a szemem, kevéssé tudok olvasni. Akkor meg kell tanuld, mi van helyette. Nekem itt vannak Weöres Sándor versei, József Attila összes verse, hangszalagon. Alig várom hallgatni...
A másik, amit nagyon fontosnak tartok, a mozgás, a torna. Olyan nehezen tudom rávenni magamat a tornázásra, de ha két nap kimarad, már nem érzem jól magam. Bizonyos dolgokat el kell engedni. Például szeretsz befőzni, de már nem megy. Vagy akkora adaggal már nem bírsz. Engedd el a befőzést, vagy csak keveset csinálj, mert ha nem érzed a határt, s túlterheled magad – jaj, kell a gyerekeknek a lekvár! –, összeroppanhatsz, mindenféle baj jöhet. A határokon belül viszont, amit megtehetsz, tedd meg. Ne engedj a lustaságnak, a fáradtságnak, de tudd, hogy mit tartasz meg, és mit engedsz el. És ne keseregj, hogy kevesebbet tudsz járni. Ötvenévesen egész nap mentünk fel a hegyre, térdig érő hóban. És most nekem elmenni este a postáig és visszajönni – kemény feladat. Itt van tőlünk tíz percre. Régen öt percre volt… Tudni kell, hogy folyton nőnek a távolságok és mind kisebb az erőm. De amit megtehetsz, tedd meg. El is lehet keseredni: már ezt se bírom…! És akkor hozzá se kezdesz. Rossz döntés! Én egy picit erőszakolom magam, ha nincs is kedvem. Aztán megjön.
Még sok tanács van és még több tanulnivalónk. Ha nem bánják, olykor-olykor folytatom Polcz Alaine nekünk, időseknek szóló élet-receptjeivel.
Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?
