Az asszony évek óta nem változtatott napirendje apró szertartásain. Különösen a reggeleit óvta. Magányosan, magába zárkózva élt, de ez nem zavarta. Abban a korban volt, amikor a nőket már nem érik nagy meglepetések. A családja és a kutatóintézet, ezek töltötték ki az életét. Fia felnőtt, férje megmaradt, de homlokegyenest ellenkező természetével a maga útját járta.  

Évek alatt kidolgozott egy menetrendet, amibe váratlan dolgok nem fértek. Gondosan ügyelt a részletekre, különösen a nap ritmusát adó reggel, az ébredés és az intézeti első kávé között eltelt két óra minden perce – lehetett tél vagy nyár, vihar vagy langymeleg – ismétlődött napról napra, szertartásosan.  

Magától kelt fel, soha nem kellett ébresztő. Hűvös zuhannyal letusolta magát, néhány percet bogarászott az arcán a tükör előtt, aztán öltözködni kezdett. Amikor a kombinét is felvette, bekapcsolta a rádiót. A konyhában megevett egy szelet lekváros kenyeret, hideg tejet ivott rá, és élvezte, hogy csöndben van és egyedül. Soha nem sietett.  A kiszellőzött szobában még beágyazott, s amikor mindennel készen lett, akkor öltözött készre. A haját csak át kellett fésülnie, kiöblítette a száját, ivott egy korty vizet, egy kevés krémet dörzsölt el a keze fején, az előszobában még egy pillantást vetett a tükörbe, és azzal a jó érzéssel lépett ki az ajtón, hogy még mindig egy teljes órája van, ami csak az övé.  

Gyalog ment a körúton, a kettes végállomásáig. A kocsiban a Duna felőli oldalon keresett helyet magának, s akár ült, akár állt, az alatt a negyedóra alatt, míg a villamos a hídig jutott, gondolattalanul nézte a túlpartot.

A hídnál, amit ő még Ferenc József hídnak mondott, leszállt, fölment a meredek lépcsőkön, és a híd északi oldalán átsétált Budára.

Még tél volt, amikor egy nap a híd közepe táján feltűnt az asszonynak két férfi. Hatvan-hetven év közöttiek lehettek, a kalapjuk alá tűrt gallér mögé húzódtak, egy öreg farkaskutya ballagott a nyomukban. Öltözékük kissé szedett-vedett. Attól fogva minden nap szembetalálkoztak a hídon.  

Egyik reggel a két férfi, mintha összebeszéltek volna, köszönésképpen megemelték a kalapjukat. Az asszony mereven visszabólintott. Másnap a híd pesti lábához közeli oszlopnál találkoztak össze. Az urak most megálltak, a magasabb intett, hogy beszélni szeretnének. Az asszony inkább továbbment volna, de aztán tartózkodón megállt.

– Nem vagyunk aszfaltbetyárok, asszonyom.  Ha elfogadná, reggelenként köszönteni fogjuk…

Így szólt a magasabb úr, aztán összenéztek, megemelték a kalapjukat, és mosolyogva köszöntek: – Jó reggelt!

Az asszony visszafogottan mosolygott, ő is jó reggelt mondott, aztán tovább indult.  

A reggeli randevúk állandósultak. De tartalmuk semmit sem változott, a férfiak kalaplevéve köszöntek, az asszony fogadta, és továbbmentek.  

Elmúlt a hosszú tél, aminek néhány különösen hideg napján kalap helyett az alacsonyabb férfi norvégmintás gyapjúsapkát viselt. Egyéb változás nem történt. Amikor az asszony először cserélte fel télikabátját egy könnyű pelerinre, a kisebbik úr így szólt:  

–Tavasztündér!

Ezen aztán mind a hárman nevettek. Már benne jártak a nyárban, amikor a két férfi háta mögött egy-egy szál rózsával köszönt jó reggelt az asszonynak. Attól kezdve minden nap kapott valamilyen virágot. Sejtette, hogy valamelyik park bokráról vagy ágyásából valók, de nem érdekelte, a virág láttán rég elfeledett játékos jókedvet érzett.

Egyik reggel kimaradt egy villamos, és a szokásoshoz képest némi késéssel lépett a hídra. A hídfőnél ott állt az öreg farkaskutya, mellette az alacsonyabbik férfi – egyedül.  

Később kíváncsian vizsgálgatta magát, vajon miért kezdett aggodalmaskodni, amikor a két öreg gavallér közül csak az egyiket találta. És azt sem értette, miért könnyebbült meg, amikor észrevette, hogy az út túloldalán ott integet a másik férfi egy tarka csokorral. Az asszony tétovázott, aztán visszaintett, és várt, pedig már mennie kellett volna. Állt a kutya és az ismeretlen ember mellett, és azt sem tudta volna megmagyarázni, hogy miért fogja el valami tomboló, kamaszos kedv, amikor látja, hogy az öreg gavallér, mielőtt átjönne az úton, a kalapjába tűz egy margarétát.  

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

blogschäffer erzsébetés akkor elmesélempárkapcsolat