Nem merem elmondani, mi mindent gondoltam a hír hallatán. Pláne, amikor valaki fel is magasztalta az ötletet, milyen nagyszerű kezdeményezés, dadusok és óvónők áldozatos vállalása, szabadságot adni szegény szülőknek. Mert hiszen ők is ott éjszakáznak ilyenkor a gyerekekkel. Elgondoltam, az óvó nénik mondják az esti mesét, a dadusok a fektetőket kinyitják, megsimogatják a gyerekeket, előtte persze játszanak, aztán fogat mosnak, pizsamába bújnak és elalszanak édesen.

Eddig ez jól is van, így leírva. Az ellenvetéseimet nem is mondom. Rábízom mindenki fantáziájára. 

Viszont megkértem egy nagyszerű gyermekpszichológust, gyermekneurológust Donauer Nándort, aki apa és gyakorló nagypapa, és soha nem ítélkezik, csak elmondja a tényeket, mit gondol az óvodai éjszakáról. 

Ezt írta: 

Ho-hó, szuper! Itt az új ötlet, s mint minden új, hát ez is nagyszerű! Gondolná az ember. De sajnos ott van az évmilliók alatt kialakult idegrendszerünk.

Alváskutatásban régóta ismert az első éjszaka szabálya (nem törvénye!). Azaz az új helyen eltöltött első alvás soha nem lesz olyan mély, mint a többi napokon. Természetesen ez ismét megint olyan izgalmas téma, ahol a közösségeket meg lehet osztani, s nyugodtan egymásnak lehet ereszteni a családokat, hiszen a vélemények összeugraszthatók. Én ezt gondolom, te meg azt.  

Enyhe szkepticizmussal, mondhatnám kétségekkel olvastam a hírt. Ugyanis manapság tíz gyerekből nyolc számára az esti lenyugvás, az elaltatás nem kis erőfeszítésébe kerül a családok, a szülőknek. Nos, ha a kis esti óvodai közösségbe csak egy ilyen gyerek is bekerül, akkor ez az egyébként jó ötletnek tűnő kezdeményezés üdvözítő volta erősen megkérdőjelezhető.

Őszintén? Hol valósítható meg legideálisabban az ilyen szülői "tehermentesítés"? 

Ott, ahol csak egy gyerek van, mert hova tegyük a kisebbet vagy a nagyobbat? Továbbá ott, ahol a dadustól az óvónénikig bensőséges, elfogadó a viszony, mindenki mindenkit és minden szokást ismer. Alvási szokások, rituálék, saját mesék, sötét legyen vagy világos, legyen zene, vagy ne legyen, legyen esti mozis mese, vagy ne legyen? Mikor legyen a villanyoltás? És így tovább…

Egyszóval, ha a kis közösség szociális érintkezése eléri azt a szintet, ahol valóban ismeri a személyzet a családok eme intim életét, és van tapasztalatuk is, akkor… akkor talán lehet.

Van viszont egy ennél jobb ajánlatom.

Annak idején mi, amikor a gyerekeink még kicsik (óvodások) voltak, és hasonló korú gyerekek voltak a közvetlen szomszédokban is (négy család), mi is -  ha nem is sűrűn -  de azért rendszeresen otthon oldottuk meg az ilyen közös alvásokat. Míg a másik két pár elmehetett moziba, színházba, barátokkal vacsorázni vagy más esti programokra, addig az ügyeletes pár tartotta a helyi alvós ovit. Olyannyira, hogy el is híresültünk, s bekerültünk egy családcentrikus tévéműsorba. Mint példaadók persze. 

Egyszóval, talán jobb az ilyen egymást segítő kicsi közösség – éjszakára is. Ismétlem, ha van magas szintű elfogadás, kölcsönös, intim szintű ismeretség, tapasztalat, akkor egyszer-egyszer jó játék lehet, egy ilyen óvodai éjszaka. De rendszert még nagy óvatossággal sem szabadna csinálni belőle.

Hasonlókat gondolok én is, négy gyerek, nyolc unoka és sok kedves óvó néni és dadus hálás ismerőse. 

És önök?