A szívünkben van egy gyémánt - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A szívünkben van egy gyémánt

Schäffer Erzsébet
2021. márc. 5. 6:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

Egyszer, egy hosszú éjszakán át egy, azóta baráttá lett fiatal nő aludt nálunk. Azaz aludt volna, mert az egész éjszakát végigbeszélgettük. Férfiakról és nőkről, kapcsolatról, házasságról.

Az első meséje egy esküvői ajándékról szólt.

– Amikor a férjemmel összeházasodtunk, a karnagytól, akinek a kórusába jártunk, különös ajándékot kaptunk. A karnagy és családja egy Bach-művet játszott el nekünk. Azt, ami többször felcsendül Bergman Fejezetek egy házasságból című filmjében. S mindig akkor szólal meg, amikor a viták és veszekedések közt egyszer csak harmónia kel a házaspárban és körülöttük. Legyen sok ilyen pillanatotok! – mondta a karnagyunk.

Egy-egy pohár bor volt az asztalon és ott volt előttünk az egész éjszaka.

– Szép ajándék volt – folytatta. – Életszerű. Mert valóban hálás lehet az ember, ha harmonikus pillanatokat tud teremteni a házasságában. De ez nem megy könnyen. Mert sokszor illúziókban élünk, amikor például a társunkat kiválasztjuk. Hogy mi az illúzió?

Egyszer beültem egy elegáns kávézóba. Finom illatok, halk, udvarias felszolgálás. Kávét kértem, tejszínhabbal. Míg kortyolgattam, azon gondolkodtam, hogy csak azért ülök itt, mert iszom egy illúziót. Hogy most valami jó történik velem. Ki nem állhatom a flakonos tejszínhabot. Abban már nincs semmi valódi, a tej is mű benne, a cukor is, teli van tartósítóval. És a csészében az volt, flakonból kinyomott hab. És a kávé is olyan volt, amit bármelyik automatából kaphatok. Semmi nem igazi. Minden mű. Csak igazinak akar látszani. Tudom ezt, mégis beülök, s hátradőlve kortyolgatom az illúziót. Hogy most minden igazi és jó körülöttem. De ez a jó múlandó és törékeny, és már a történés pillanatában tudod, ez a jó – hamis.

Kortyolt a borból, rám nézett, egy papírt vett elő.

– Egyszer olvastam egy írásodat, kiírtam az elejét, jól kezdődik: „Hányadik vágyakozás ez már az életemben, hogy ha valahol, hát akkor itt, itt szeretnék élni ebben a hegyháti kis faluban…” Azért volt jó, mert pontos. Hányszor érezzük azt, hogy itt, igen, itt biztosan boldogabban tudnék élni, mint ahol élek.

A mondat azt a gondolatot indította el bennem, hogy mindenütt, ahol igazság van és nem hamisság, ott jó lenni. De az életünkben ez nem lehet a hely függvénye. Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni. S ha önmagadra találsz, akkor le tudod hántani a gyémántodat…

– Gyémánt? – néztem rá.

– A szívünkben van egy gyémánt. Mindenki szívében. És ahogy növünk, öregszünk, rárakódik egy vastag héjazat. Amikor aztán az ember tizennyolc, húsz, harminc vagy ötvenévesen – ki, mikor –, elkezdi keresni önmagát, az Istent, az igazságot – valójában ez mind egy –, akkor elkezdi hántani, hámozni a gyémántjáról a héjakat. Nyilván eljutsz olyan helyekre, ahol jól érzed magad, és ahol jól vagy, ott könnyebben megy a hámozás. De mi van, ha nincs rá lehetőséged, hogy helyet keress és változtassál az életedben? Előfordul, hogy változtatsz, de mégsem változott semmi sem. Ami elől menekültél, azt vitted szépen magaddal… Akkor is vár a gyémántod.

Vár, vár. De mi tologatjuk az életünket. Ha majd férjhez megyek, ha meglesz a diplomám, ha már önálló leszek… Majd ha megszületik a gyerek! Na, de akkor már legyen kistestvére. Jó, majd ha leérettségiznek, de jó lesz! Jaj, az unoka, még azt érjem meg… Így tologatjuk. És közben a pillanat hol van? Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk. A jelenben is ott van. Azt hiszem, nem lehet mindig valamitől függővé tenni, hogy ha ez sikerül, boldog vagyok, ha nem, akkor nem. Ez is csak egy illúzió.

Nézel a gyerekeddel egy szitakötőt. A szivárványos, csudás testét, a hártyás szárnyát. Most nem sietsz főzni, nem kérdezed a leckéről… nézitek a szitakötőt, belefeledkezve. Boldog vagy. Lefordítva: ha igaz vagy, ha önmagad tudsz lenni, ha megéled a pillanatot. Azt. Akkor. Ott. Bontogatod a gyémántodat. Azt hiszem, ez a boldogság.

Elnevettük magunkat, mert egyszerre ásítottunk. A pohárból a borunk is elfogyott. Észre se vettem, hajnalodott…


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?