A lányok olyan komplikáltak
Szerző:Schäffer Erzsébet2021. 06. 25.Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...
Ha elégedetlenkedünk felnövekvő gyerekeinkkel, ha nem értjük a kis és a nagy kamaszokat, érdemes egy kicsit visszaemlékeznünk. Mindenkinek van mire. Nekem például az első, szemtelenül rövid miniszoknyára, amiért akkora pofont kaptam, hogy káprázott a szemem. De hiába. A miniszoknya győzött.
Tatabányára utaztam. A két fiú, tizenhat-tizenhét éves bejáró diák lehet, Kelenföldön szállt fel. Az egyik nyurga, vékony, az a mindenre mozdulós, a másik testes, lassú, megfontolt, olyan tudósféle. Ott maradtak az ajtónak dőlve. Beszélgettek. Ha nem akartam volna, akkor is hallom minden szavukat. A testes srác unottan kérdezte.
– Az a vörös?
– Az. Hosszú csizmában jár.
– Nem ciki, hogy vörös?
– Még jó is. Nem szeretem a kopírozott csajokat.
– És amúgy milyen?
– Azon még nem tudok elmenni. A lányok olyan komplikáltak.
Kicsit hallgatnak, aztán megszólal a vékonyabb.
– Elmondtam neki, hogy nem bírom a testemet. Hogy nincs izmom, meg ilyenek. Mire rögtön elmesélte a barátnőjének. Normális? Ez egy belső dolog.
– Minek dumáltál?
– Mert zavar. Gondoltam, megérti. Ez is zavar, meg hogy a bőröm fehér. Nyáron tiszta gáz, mindenki csoki, én meg világítok. Nem volt mit mondjak neki. És jónak láttam, ha beavatom a gondjaimba. Erre az első telefonban eldumálja!
– Furák a csajok.
Gondterhelten hallgatnak, a tudósféle megoldást keres. Meg is találja.
– Ne vedd le a trikód…
– Ne félj, azt csinálom. Ha a Balatonon vagyunk, trikóban fürdök. Voltunk a tengernél is, ott se vettem le a vízben. Anyám megőrül. D-vitaminról sóhajtozik, meg hogy ezért vannak pattanásaim. Hogy nem teszem ki a testemet, hogy a bőröm nem lát napot. Kivan tőlem. Egész nyáron ez a téma. De ő végképp nem ért semmit.
A tudós hallgat kicsit, aztán levonja a konzekvenciát.
– Anyád is nő…
A következő állomáson lányok érkeznek a peronra, vihognak, fesztelenek, feltűnők. A szemük sarkából lesnek körbe, mindent látnak, de úgy tesznek, mintha nem. A két fiú végképp elhallgat. A vékony érdeklődve figyeli őket, társa tüntetőleg kinéz az ablakon. Érd után szállnak le, az ablakból még látom, ahogy komolyan kezet fognak aztán elmegy a két férfi, ki-ki a maga útján.
A vonatban két vihogó lány odatapad az ablakra. Néznek a fiúk után, integetnek kézzel-lábbal. A két másik lány odaszól:
– Ismeritek őket?
Az integetők hangosan, szemtelenül nevetnek.
– Dehogy! Két árva. Legyen egy jó napjuk!
A vonaton úgy gurgulázik végig a nevetés, mint az eljövendő nyár megelőlegezett, játékos ajándéka.
Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?
