Tengerpart, szerelem, élet - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tengerpart, szerelem, élet

Schäffer Erzsébet
2021. jún. 18. 5:00
Schäffer Erzsébet: ...és akkor elmesélem...

„Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.” Ez a két sor jutott eszembe Szabó Éva valahai rádiós verséből, amikor azon a horvátországi kis szigeten végig figyeltem egy párt. Igen, leskelődés volt…

Akkor már öt napja harminckét fokot mutatott a konyhaablakra szerelt hőmérő. Az errefelé kötelező dús szőlőlugasok a nap bizonyos szakaszaiban adtak ugyan árnyékot, de árnyék ide, árnyék oda, alattuk tíz perc alatt csontszáraz lett az összes vizes fürdőruha.

Hajnalban mentem le a partra. Szerettem a kis öblöt, itt a melegedő tengervizet hűvösen tartották a belefolyó jéghideg kis csermelyek. Senki nincs még a parton. Megmártózom, beúszom a bójákig. Játszom, állok a vízben, taposom. Aztán felfekszem, élvezem, hogy vagyok. Egy darabig semmi gondolat. Aztán eszembe jut, én viszem a reggelit. A bolt már nyitva. Úszni kezdek a part felé.

Ekkor veszem észre a férfit. A sorompónak támaszkodik, egyedül van. Tegnap egy vékony nőt tartott a karjában. Egy kerekesszékből emelte ki, az ölében vitte a vízbe.

Délután volt, szieszta után. A nap még magasan állt, de már nem tűzött keményen.

Akkor figyeltem föl rájuk. Borotvált fejű, jó negyvenes férfi egy kerekesszékkel. A székben kis kalappal a fején, hosszú hajú, vékony nő. Inkább lánynak mondanám, olyan harmincas. A férfi zömök, csupa izom, nem edzőteremben gyúrja magát, az biztos. A nőnek erős vonású arca, szürke szeme, szép vékony teste van, a karja izmos. Még a székben lehúzza magáról a ruháját, bikini van alatta. A szandált a férfi veszi le róla. A nő összegumizza hátul a haját, kész vagyok, grimaszol a férfira. Az elneveti magát, meglegyinti a lófarkat, lehajol, a karok a nyakába fonódnak. Alányúl a vékony testnek, úgy tartja, mint a pelyhet. Vagy mint egy gyereket. A szép alakon semmi hiba. Csak a lábak lógnak a férfi karja alatt élettelenül.

A szúrós köveken óvatosan halad a vízben. Viszi a terhét, míg mélyebbre nem ér, ott engedi el. Ott már nem kell leállniuk. Egy pillanatra lebukik. A nő már odébb úszott. Csak hogy tudom, hogy ott az a kerekesszék, úgy veszem észre, hogy másképp mozog a vízben, mint akinek ép a lába.

Nem tudom a szemem levenni róluk. Messze bent vannak, a lány, ha lebukik, sokáig marad a víz alatt, a férfi ilyenkor utána merül, aztán nagy csapásokkal úszik odébb, de sose messze, ott köröz a vékony alak körül. Az nem tud betelni a vízzel. Mint egy kacsa, mint egy gyerek élvezi a mozgást, az ölelő könnyűséget.

Jóval a bójákon túl, sokáig maradnak a mély vízben. Már elszakad tőlük a figyelmem, amikor látom, jönnek kifelé. Most a férfi hátán kapaszkodik a társa, a karjával átfogja a nyakát, a haja csapzott, arca jólesően fáradt. Ahogy a gyerekeket lovagoltatják, úgy viszi ki a férfi a partra. A lábak nem tudnak segíteni, nehezen engedi le a testet a pokrócra, úgy kell elkapni a derekát, hogy le tudja ültetni. Segít, hogy hátradőlhessen. Egymás mellett fekszenek, a nő hanyatt, a férfi hason. A lány kuncogva nevet, beszélgetnek. Fektében egyik kezével a kavicsok közt válogat, csak úgy vakon, tapintásra. Ami megtetszik, ráteszi a férfi hátára. Végigrakja kaviccsal a gerincoszlopot. A végét nem éri el. Próbál felülni, könyökre igyekszik húzni magát, nem megy. A férfi mozdulatlan, hangosan szuszog. Elaludt. A lány most a fejét akarja megemelni, hogy lássa, hova kéne még kavics. Kis erőlködés után visszahanyatlik. Nem mozdul többet. Egyszer csak fölemeli a kezét és egyenként leszedegeti a kavicsokat.

Csöndes most minden. Nézem a vizet, két sirály karcolja a türkiz tükröt. Lesüllyednek, fölcsapnak. Ketten vannak. Játszanak.

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?