A dédi ajándéka - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A dédi ajándéka

Schäffer Erzsébet
2020. nov. 20. 6:00
Blogok

Akik a szívükkel látnak, különösen, ha gyerekek, azok adják a legdrágább ajándékot.

A kisfiú, akiről még nem tudjuk, hogy a szívével lát – háttal ült a menetiránynak. Az ablaknál persze. Az édesanyja mellette. Kettőjük között egy táska, kilógott belőle valami csomagolópapírba csavart vastag holmi, meg két palack víz. Sovány táska volt, pont elfért közöttük.

A kisfiúnak kíváncsi barna szeme, hegyes, fürkésző orra, vékony, csodálkozó szája és nyuszis sapkája volt.

Rá volt húzva a fülére. Jó meleg sapka. Szürke. A homloka fölött hímzett rózsaszín folt, bajusszal – a nyuszi szája –, följebb két vidám szem és a kisfiú, azaz a nyuszi feje tetején két kajla fül. Az egyik mindig előrebukott, a másik oldalt lógicált.

– Naaa, hagyjál…!

Ezt a kisfiú mondta, talán csak hogy mondjon valamit, mert vékony kis testével a táska fölött szorosan nekidőlt az édesanyjának. Az csak nevetett, átkarolta a vállát és a nyuszifüleket tovább csavargatta az ujja köré.

„Anya… én már nagyfiú vagyok… És szomjas!”

– De amikor olyan puhák…

– Anya… én már nagyfiú vagyok… És szomjas!

Ránevetett az anyjára. Az megszorította.

– Egy szomjas nagyfiú…Na, gyere!

Kivette a táskából a félliteres palackot. Lecsavarta a kupakját. A gyerek elvette, kortyolt belőle.

– Megint víz…

– De milyen víz…! Mindent gyógyító víz! Én is azt iszom…

És elővette a másik palackot, jókat kortyolt belőle. Aztán visszacsavarta a kupakokat és betett mindent a táskába. Belenézett, beletúrt, aztán ijedten keresgélni kezdett az alján.

– De süket vagyok! Otthon hagytuk a virágmagokat! A dédike virágmagjait! Nézd, a szalámit betettem, azokat meg ott hagytam…

A kisfiú gyorsan az ajtóra nézett.

– Szálljunk le és menjünk vissza!

Már állt volna föl. Az anyja tovább kotort a táskában. Legyintett.

– Nem fogunk három csomag virágmagért visszamenni…

– De azt kért, virágmagot! Azt mondta, ne hozzunk mást…

Az anyja nevetni próbált.

– Miért nem szóltál, hogy tegyem el?!

– Nem láttam, mit pakoltál…

A kisfiú halkan beszélt, aztán kinézett az ablakon, amikor visszafordult, könnyes volt a szeme.

– Azt mondta, az lesz neki a legszebb ajándék… a virágmagok. Sose kér semmit… most meg otthon hagytuk…

Az anyja hallgatott. Meleg fényekkel a szemében nézte a gyereket. Aztán újra átkarolta és odahajolt a nyuszisapkához.

– Ide figyelj, ahol leszállunk, van egy nagy bolt, ott biztos lesz virágmag.

A gyerek ránézett, megdörzsölte az orrát.

– Van nálad pénz?

Nem kapott választ. Az asszony tétován belemarkolt a zsebébe, egy csomó apró volt a tenyerében. Odatartotta a kisfiú elé és megint átkarolta.

– Kitelik…

A kisfiú hallgatott. Aztán odasúgta.

– De az nem ugyanaz… Mennyit válogattunk…

Az anyja a keze fejével megsimította az arcát.

– Majd elmeséljük, a dédi meg fogja érteni… Háromféle volt… Milyen magok is voltak?

A kisfiú gondolkodott, aztán felderült az arca. Az ujjait nyitogatva számolta.

– Harangvirág… estike… Várj, mi is volt a harmadik…?

Gondterhelten ráncolta a homlokát. Látszott, odabent forognak a kerekek, spekulál erősen… Hirtelen odafordult az anyjához. Röpültek a nyuszifülek.

– Megvan! Szellőrózsa!

Nevettek mind a ketten. Aztán már csak ültek egymás mellett szótlanul. A kisfiú, aki a szívével lát, egyszer csak felsóhajtott. Mint az öregek, akik sokáig gondolkoznak, mielőtt mondanának valamit. Ránézett az anyjára, melegen csillogott a szeme.

– Hogy fog örülni…!


Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?