Nekik már régóta a nyár megszervezésén fő a fejük: napközis tábor, nyaralás a nagyszülőknél, úszótábor, vándortábor, bakancsos túra, vízitábor, biciklitúrák és döntés a felsorolhatatlanul sok, ezerféle árú és minőségű gyerekfoglalkoztatós bentlakásos és bejárós tábor között. Tanácsot lehet adni, de a megoldás neheze a családoké. Azért jó, ha az egyik fő szempont marad, hogy a nyár értelmesen, sok élménnyel és örömmel teljen. És ne csak a gyerekek élvezzék a szabadság örömét, de a szülők is. Hiszen az iskola, a tanulás, a számonkérés mindennapos felelőssége nyáron valóban szünetel. Valamiféle szabadságot kéne megélni, nyugalmat és elengedést gyereknek, felnőttnek egyaránt.   

Végiggondoltam, hogy annak idején nekünk, falusi gyerekeknek mi volt a vágyaink netovábbja. Semmi extra nem jutott eszembe, csak a végtelenbe nyúlt nyári napok emléke. És ezt kívánom a mai gyerekeknek. Fordítsák le a klottgatyákban és szalmakazlak tövében élő valahai gyerekek nyarát mai terepre. Keressék az akkori szabadság szinonimáit. Meg lehet találni! 

Az alábbi kis szöveg egyfajta kérelem, könyörgés, intés mai szülőkhöz. Lehet, hogy úgy érzik, túl fennkölt, azt is mondhatják, ja, ez régen volt… Nem! Ne higgyék, hogy mindez ma már lehetetlen! A régi és a mai gyerekek sokkal több dologban hasonlítanak, mint hinnék. Csak ki kell cserélni a kezükben a kütyüt egy kenulapáttal, hajnali cserkészéssel, kenyérre csepegtetett nyárson sült szalonna zsírjával, nagy családi mesélésekkel, melyben ők is szót kapnak… Semmi nincs elveszve! Csak legyenek résen! 

                                                -------- 

Jaj, ne! Ne vegyétek el tőlük! Ne vegyétek el a sásos mezőt, a tocsogókban taposó mezítlábakat, a meleg nyári por lábujjak közt csiklandozó finom selymét, a záporok patakzó zuhanyát, ahogy befolyik trikókba, kis gatyák és szoknyák alá, odatapasztja vizes fejükre a lófarkakat és csikófrizurákat, hogy aztán az első napsugár aranyosra szárítsa.  

     Nem, ne vegyétek el a fűbe lökött biciklit, a klottgatyák szabadságát, a dombon a szénakazlak széttúrt boglyáit… Mélyen be lehet alájuk bújni! Kuckót tágítani bennük. Csak az illatos száraz füvek és félholt vadmargaréták szurkálják az inas barna kis testeket, de ki figyel oda!  

     Ne, ne vegyétek el tőlük a ledobott szandálok cinkosságát, az úszógumik és autóbelsők kiálló szelepét, ami mindig felkaristolja az ember hasát, ha önfeledten bevágtat velük a vízbe.  

     És hagyjátok meg a tűzrakás örömét, a nyársfaragás versengő játékát, a titkos utakat a sűrű kukoricásban, nyomukban a tejes csövek harsogó vetkőztetését. A parázson sülő kukorica édes illata már ott leng a füvek között. Ők meg hasalnak, guggolnak, kezükben a forró kukoricacsővel fújják az ujjukat…  

Ki, kifelé, ki a szabadba! Sátorba, faházba! Vizek partjára, nyárfás szigetekre, erdők odvas fái alá, alföldi síkok tanyáira, nádas, szittyós zsombékokra, madárvártákra, kazlak tövébe, lovak, tyúkok, kecskék közé. Öreg várak falaihoz, dombok aljába, rekettyésbe.  

Ne, ne ültessétek szobákba, ne nyomjatok eléjük képernyőt, billentyűzetet, ne! Ne kárhoztassátok tétlenségre! Vigyétek, tereljétek, engedjétek, tanítsátok a gyerekeket az édes, játékos, embert nevelő, növelő szabadságra!

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetblogés akkor elmesélemnyaralásszünetgyermekneveléskisgyermekiskola