Este volt, gyereknek ilyenkor ágyban a helye. De akkor, ott valami megrendítő történt. Megfejteni nem tudtam, a szereplőket nem ismertem. De mélyen megérintett valamilyen szótlan árvaság, amit fölülírt a kislány és az édesapja között tapasztalt, ragaszkodó, elfogadó… szeretet.  

– Pisilni kell! Nem érted, pisilni kell! 

Este kilenc körül járt, a barátaimat vártam egy budai kiskocsmában, amikor elhangzott a fenti mondat. Gyerekhangon. Addig észre sem vettem, hogy odébb, egy sarokasztalnál három, meglehetősen komoly férfi között egy kislány ül. Négyéves lehetett.  

A három közül a szélesvállú, jó negyvenes férfi fölállt. Nem nyúlt a gyerek után, csak ennyit mondott: 

– Gyere, elkísérlek. 

– Menjünk ki! A fához! 

A kislány lehuppant a székről, elindult, és ketten egymás mögött kisétáltak az ajtón.  

A megfogyatkozott asztaltársaságot figyeltem, akik a gyerek és kísérője után bámultak. Aztán a fiatalabb rászólt pulóveres társára: 

– Egyél, kihűl. 

Csak a pulóveres előtt volt étel. Hatalmas bécsi szelet. Nekilátott. A kislány visszajött a széles vállúval, s az asztal szélébe kapaszkodva, merően nézte a tányért. 

– Éhes vagyok. Husikát kérek. 

– Az előbb nem kértél husikát. Most már nincs. 

A szélesvállú nem volt se hangos, se haragos. Csak úgy mondta, amit mondott. A kislány megrázta félhosszúra hagyott göndör fürtjeit, és rimánkodni kezdett. 

– Csak egy falatot, egy falat husikát… 

A fiatalabb odaszólt a pulóveresnek: 

– Nem hallod, egy falat husikát! 

A pulóveres még ráérősen a villájára tűzött egy jókora darabot, és bekapta. A kislány és a két másik férfi megbűvölve nézték. Aztán a pulóveres néhány apróbb falatot vágott, és a villán a gyerek szája elé tartott egyet. Az bekapta. Rágta, rágta, most a három férfi nézte őt. Újabb falat, azt is bekapta. A férfiak szinte vele ettek. Senki nem szólt egy szót se. El se mosolyogták magukat. A gyerek belejött. Ahogy telt a pocakja, úgy lett egyre magabiztosabb. 

– Inni kérek. 

– Azt mondtad, nem vagy szomjas. 

– Inni kérek.  

Most már nem kiabált. Nézte az asztalnál a három férfit, és néha félrehajtotta a fejét. A barna fürtök oldalt himbálóztak. Az apró lábak harangoztak az asztal alatt, fönt megszólalt a kislány. 

– Nagyon finom minden. 

Szótlan maradt a három férfi. A pulóveres alig észrevehetően elmosolyodott. A szélesvállú az asztalra könyökölt és a tenyerébe fogva a fejét, nézte a gyereket.  

– Tényleg finom? 

Az bizonykodott, mintha az élete függne tőle: 

– Finom, finom, finom. 

A falatokból még tartott. Közben a pincér egy almalét hozott a kislánynak.  

– Na, igyál. 

Ezt a fiatal mondta, aki se nem evett, se nem ivott, nem is beszélt. Amúgy egyikük se szólt szinte semmit. Nézték a kislányt, mintha a Holdról jött volna.  

Ekkor váratlanul a kislány mögé lépett a cigány. Hegedűjét az álla alá tette, hátrakacsintott a harmonikásnak, és lehajolt a kislányhoz.  

– Mit énekeljünk, kicsi kisasszony? 

Annak hátra kellett hajtania a fejét, hogy lássa, ki beszél hozzá a széke fölött. Így alulról és kitekeredve nézte a muzsikusembert, aztán a karját a nyaka alá dugva, kényeskedve elnyújtózkodott a széken és azt mondta: 

– A Csicseriborsót. 

És ekkor a szélesvállú mintha megint elmosolyodott volna, aztán egyre homályosulóbb szemmel úgy nézte a gyereket, mint aki soha többé el nem mozdul mellőle egy tapodtat sem. A pulóveres fejcsóválva és megbocsátóan elnevette magát és újra nekilátott a bécsi szelet maradékának.  

A cigány elkezdte. Nyekergősen szólt a Csicseriborsó. A szélesvállú nézte a kislányt, mintha most látná először. Sorra vizsgálta a himbálódzó fürtjeit, az asztalon doboló kis kezeket, a kötött kabát virágos, apró mintáját, és öklére támasztott arca fájdalmasan összehúzódott, szeme könnyes lett, a hatalmas tenyerek árnyékolták a tekintetét. Kis idő múlva zsebkendőt vett elő, és a mosdó felé indult.  

A cigány már egy hangos asztalnál muzsikált, a pulóveres férfi kifizette a számlát. Amikor a szélesvállú visszajött, a kislány fölnézett rá, és csöndben ezt mondta: 

– Apu, vegyél fel…! 

Libasorban mentek ki, elöl a széles vállú, karján a kislánnyal, utána a pulóveres, aztán a fiatal, ő még visszaszaladt, mert egy zöld mintás apró kis hátizsákot a szék támláján felejtettek. 

 

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

Kistestvér van a pocakodban, anya!

Békében, háborúban – kisbabák üzenete

Suli után

A rózsaszín padlizsán és a környezetismeret