Merthogy nálunk egy kicsit más unokának lenni. Miközben dehogyis. Bár, ha belegondolok… Nézzünk csak meg egy generációs váltással későbbi unokás kalandot. Amire a régi nagyik nem vállalkoztak volna. Nagyon helyesen. Mi azonban, akkor még meggondolatlan nagyszülők hevesen belevágtunk. Mi az nekünk!

Utólag összefoglalva így tudnám röviden elmesélni: egy hét, öt gyerek, négynapos eső, rémálom.

Az emlékezetes nyáron már gyakorló nagyszülőnek számítottunk. (Hittem én.) Ha jól emlékszem, öt gyerekkel mentünk le az átalakítás kellős közepén lévő présházba. Erdő közepén, minden civilizációtól távol, víz a közeli forrásból két ceglédi kannával hazahordva. A villany az működik és a palackos gáztűzhely is. Szélöblítéses vécé, azaz pottyantós, nem messze egy földbeásott rókavártól. Mesés – gondoltuk és hittük is.

Odabent egyetlen helyiség volt frissen betonozva, a meredek kőlépcső készen, konyhai edények vannak, vizes pad vödörrel, lavórok, egyéb… nagyjából más semmi. Gondoltuk, nem is kell, nyár van, sátoroztunk életünkben már eleget, sokat bíró, erős felnőttek vagyunk, mit nekünk öt unoka, majd kint játszanak, itt az erdő, a szőlő, a vár, a forrás, madarak, gyíkok, rókák, őzek – kalandra fel! Ármin tizenkettő, Minka tíz, Brúnó hét, Alinka hat, Rozi ötéves – micsoda élet lesz itt a vadonban, gondoltuk, és nyugtattuk felnőtt gyerekeinket, a szülőket, akik orvosról, távoli boltról és egyébről érdeklődtek – csak semmi pánik.

Egy nap múlva már sejtettem, ez nem lesz sétagalopp. A meredek kőlépcső a kisebbeknek életveszélyes, legalábbis míg meg nem szokják, a forrás kövei és lejtése is megtanulandó és vannak darazsak, kullancsok is a gyönyörűségek mellett. De ez még semmi. Egyetlen dologgal nem számoltunk: az esővel. Másnap rákezdte és négy napig abba se maradt. Nem szakadt, de esett folyamatosan. Kint kötésig minden vizes volt. A gumicsizmák átáztak, az esőkabátok, nadrágok, zoknik nem száradtak meg, egy idő után mindenki az ágyon tanyázott – amúgy boldog semmittevésben. Társasoztak, memoriztak, rajzoltak, barkohbáztunk, kártyáztunk, meséltem… aztán kifogytunk. Főzni is kellett, mosogatni, sehol semmi hely, enni is az ágyakon ettünk. Az esőben csak mi és a két nagy ment ki a budira (utálták ők is), bent az ágyak minden helyet elfoglaltak, alattuk bilik, egy szobavécé egy sarokban – mit mondjak, két napig bírtam humorral és főleg derékkal. Aztán kész.

Egy gyengébb esőben, nagy könyörgésre megadóan azt mondtam, jó, menjetek ki a forráshoz, de ne áztassátok el a csizmákat és magatokat se! Megesküdtek. Jó óra múlva jöttek a kicsik, a fejük búbjáig elázva, Rozi már köhögött… jaj, csak megfázást, azt ne! Forró tea, szárazra dörgölés. A többiek sokára kerültek elő, belőlük is csavarni lehetett a vizet. A csizmákból lazán kiöntöttük.

A bezártság mindenkit megvadított, a gyerekek se igen bírtak magukkal, párnacsaták és birkózások az ágyon, én teregettem, ahol tudtam, és az álmom, hogy a kinti asztalnál játékos árnyékban ebédelünk, na, ez szertefoszlott. A negyedik nap délután, amikor megint minden vizes lett, ordítani kezdtem, utána elsírtam magam. Szegények megkövülten néztek, de aztán kis szünet után már ugráltak a rozoga ágyakon tovább. Akkor este, amikor már mindenki aludt, csöndesen sírdogáltam. A nagypapa, vagyis a férjem ekkor szelíden megkérdezte, mi baj van? Ő ugyanis bár a tetthelyen volt, de szorította az építkezés, azzal volt elfoglalva egész nap, csak enni jött elő. Azt mondtam, ha nem száll be, lerohanok a hegyről! Másnaptól már ketten voltunk, könnyebb lett az élet a ruháktól gőzölgő szobában. És amikor megjöttek a szülők, na, mi történt? Úgyis kitalálják: igen, kisütött a nap! Az igazi! És nem értettek semmit. De nem is baj… Nemrég megkérdeztem a gyerekeket, így tíz év távlatából, mire emlékeznek? – Az egy jó buli volt!!! – harsogták. Most már lassan, ha jól belegondolok, én is így emlékszem, feledhetetlen buli volt! Eső nélkül már el se tudnám képzelni…

Ha a nagyszülői fejlődéslélektanra (mármint a sajátomra) netán kíváncsiak, azt is elmesélem.

 

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetbloggyermeknevelésunokanagyszülőkgenerációkon átívelő együttműködéskisgyermek