ööööööö, izééééé, őőőőőőő… mára akkor ennyi tellett. Remélem, tetszett a blog, találkozunk 2 hét múlva…

Na jó, persze, nem, de tényleg nem sokkal több van a fejemben, tekintve, hogy 2 óránál nem alszom többet éjszakánként hetek óta. Éreztem, amikor anno boldogan számoltam be róla, hogy Hannikám milyen jól alszik, hogy ezért még bűnhődni fogok, de erre azért nem számítottam. Persze tudom, vannak periódusok, meg jobb-rosszabb időszakok, na de ha van rossz, rosszabb, legrosszabb, akkor ez mi? Volt már, hogy jött a foga, tudtam, hogy 2-3 keményebb éjszaka lesz, így is lett, ezzel számoltam. Azután jöttek-mentek a frontok, számítottam rá, hogy pár napig nem én leszek a legélesebb kés a fiókban, a telihold már meg sem kottyant, ja és persze ott volt a hasfájás az elején… de az elmúlt pár hét olyan, mintha ezek folyamatosan, szünet nélkül váltanák egymást.

Bocs, Anya!

Sokszor félek, hogy egyszerűen csak a karma teljesíti a feladatát, és Hanni tőlem örökölte a „nemalvást”, mert Anyu mondta, hogy én is nagyon rossz alvó voltam. Amikor mesélte a horror történeteket, persze eljátszottam, hogy sajnálom, de meg voltam győződve róla, hogy kicsit túloz. Bocs, Anya!

Máskor meg attól rettegek, hogy megint én rontottam el valamit, és mindent rosszul csinálok. Ebbe még mindig egészen bele tudom magam hergelni és olyankor elvonulok pár perce üvöltve sírni a fürdőszobába. Persze mindig felállok és összeszedem magam, de azért vannak mélypontok. A mélypontnál is a legkegyetlenebb, amikor valamelyik barátnőm meg akar nyugtatni és a kedvenc mondatom bír elhangozni a szájából: „Hát, ez ilyen”... aha, köszi. Ilyenkor szinte hallom, ahogy magában folytatja a mondatot valahogy így: „mégis mit hittél, te liba, mire számítottál?”

Ez kb. olyan, mint amikor ideges vagyok, és azt mondják: nyugi!

Könyörgöm, ha nyugodt tudnék lenni, akkor nem lennék ideges… Tök felesleges tanács, hiszen egyértelmű, hogy éppen felrobbanok. Szóval nálam ezek nem igazán jönnek be, sőt, inkább olaj a tűzre.

Mindenki meneküljön előlem

Mióta Hanni elindult, én derékszögben meghajolva megyek utána egész nap. Kinyílt számára a világ és olyan réseket, lukakat és egyéb titkokat is felfedez a házban, melyek létezéséről addig nem tudtunk.

Nemrég volt egy ilyen, amikor éreztem, hogy mindenkinek gyorsan kellene menekülnie, amerre lát, különben a legrosszabb énem fogom megvillantani. Történt ugyanis, hogy Hanni felébredt hajnali 6 órakor és egészen délutánig nem volt hajlandó elaludni. Ráadásul mióta elindult, én derékszögben meghajolva megyek utána egész nap. Azt gondoltam, ilyenkor majd hamarabb elfárad, de istenem, milyen naiv voltam. Kinyílt számára a világ és olyan réseket, lukakat és egyéb titkokat is felfedez a házban, melyek létezéséről addig nem tudtunk. Szóval nagy nehezen, hosszas dúdolgatás, ringatás és egyéb trükkök árán végre el tudtam altatni, és lelki szemeim előtt már láttam, ahogy egy csésze kávéval lehuppanok a kanapéra és csak bámulok magam elé, amikor meghallom, hogy jön az „ószeres”. Nem pont így hívják, de tudjátok, az a hulladékfelvásárló autó, aminek a tetején van egy hangszóró és abból üvölt, hogy mindent felvásárol. Én kirohantam a szobából, mint Zrínyi, és elfojtott hangon kiabálva (tudom, azt nem lehet, de nekem sikerült), közöltem a Krausszal, hogy azonnal csináljon valamit, hogy ez az izé el ne kezdjen rikácsolni a gyerekszoba ablaka alatt, mert isten bizony kimegyek és azonnal gyártok egy címlapot. A Krauszom el is indult sebes léptekkel, de így is elkésett és a bébiőrön már hallottam, hogy Hanni lázad… ilyenkor persze esélytelen visszaaltatni. Előttetek van, hogy milyen volt a fejem? Kétlem, mert azt biztosan nem tudjátok elképzelni, és nekem elhihetitek, nem is akarjátok!

Álmomban is ugrásra készen

Egyébként fontos, hogy Gábor napközben sokat segít, és tényleg kiveszi a részét tennivalókból, de ugyebár az előző részben kifejtettem, hogy Hannika szeparációs szorong, és ez még azért tart egy kicsit, szóval az esetek 90 százalékában én tartom a frontot az éjszakai ügyelet után is. Vagyis előtt... na jó, két éjszakai ügyelet között…

Szóval ez a fajta alvásmegvonás tényleg egy semmihez sem hasonlítható fájdalom (szó szerint). Emlékszem, hogy nagy arccal, talán 8 hónapos terhesen, már röfögve mondtam a barátnőmnek, hogy nem értem, mitől vannak úgy oda a kialvatlanságtól, amikor én 16 éves korom óta éjszakázom, napi átlag 5 óra alvással húztam le 14 órákat simán. Az egyik kutyámhoz is fel kellett kelnem egyszer pár hétig kétóránként etetni, mert egy szaporítótól mentettük és borzasztóan alultáplált volt. Szóval én úgy éreztem, hogy már mindenen túl vagyok, és ez is menni fog nekem. Tévedtem, és utólag bocsánatot kérek mindenkitől, akinek gondolatban alábecsültem a szenvedését.

„Be kell látnom, hogy ez a fajta fáradtság nem hasonlítható semmilyen fáradtsághoz, mert állandó készenlétben vagyok alvás közben is.”

Be kell látnom, hogy ez a fajta fáradtság nem hasonlítható semmilyen fáradtsághoz, mert állandó készenlétben vagyok alvás közben is. És nem sima készenlétben, hanem ugrásra készen. Bízom benne, hogy ezt is meg lehet majd szokni, ahogy eddig szinte mindent meg lehetett, de bevallom, hogy még nem tudom elképzelni, hogy egyszer majd gond nélkül működöm 2-3 óra alvással.

Sose gondoltam volna, hogy eljön az a pont, amikor irigységet érzek mindenki iránt, aki kiposztolja, hogy unatkoztam kicsit, ezért kipróbáltam egy új arcmaszkot. Vagy kirak egy képet, hogy volt ideje feltenni egy félórás hajpakolást.

De az abszolút bónusz, amikor felhív a tesóm, hogy milyen fáradt, mert már 9-kor felkelt, ezért délután ledőlt egy kicsit ebéd után sziesztázni. Kérem? (jó, mondjuk ez egy vasárnap, de akkor is…)

Amikor végigfuttatod az agyad helyén a következményeket…

Jut eszembe (bocs, csapongok), az megvan, amikor éjszaka bedőlsz az ágyba, mint egy zsák, és átfut az agyadon, hogy pisilned kell, de ahhoz ki kellene kelned az ágyból, és már nincs erőd. Ezért végig veszed a potenciális következményeket, és úgy vagy vele, hogy már az sem érdekel, ha álmodban 32 évesen bepisilsz, de tuti ziher, hogy innen most már nem tudod magad elvonszolni a WC-re? Ráadásul azt is belekalkulálod, hogy 1 órád van aludni és minden másodperc számít, ezért maradsz…

Egy picit komolyra fordítva a szót, azért borzasztó ez az állapot, mert tényleg 2 óránként fel kell kelni, és akkor sem tudok aludni, amikor lehetne, mert már rettegek, hogy mindjárt kelnem kell, ezért inkább megpróbálok nem aludni.

Egyébként mindent összevetve tudom, hogy én még szerencsés vagyok, mert Anyu viszonylag közel lakik, és amikor már végképp nem bírom két hét nem alvás után, akkor át tudom hívni, hogy töltsön itt egy éjszakát, mert elájulok.

Most is egy ilyen éjszaka van, Anya tartja a frontot, úgyhogy bocsi, mennem is kell, ki tudja, mikor lesz lehetőségem akár 6 órát is aludni egyhuzamban.

Olvassa el Tóth Gabi korábbi blogbejegyzéseit és a csalad.hu cikkeit:

tóth gabiblogkendőzetlenül