Tóth Gabi: Húsvéti locsolás, kicsit másképpen - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tóth Gabi: Húsvéti locsolás, kicsit másképpen

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2021. ápr. 11. 14:00
Tóth Gabi – Kendőzetlenül

Képzeljétek, húsvét vasárnap nekem oltást tojt a nyúl. Majdnem lemaradtam róla, mert természetesen ezt is olyan Tóthosan csináltam, és egy nappal későbbi dátumot írtam be a naptáramba. Úgyhogy amikor hívott az orvosom, hogy hol vagyok, mert már ott kellene lennem, azt hittem, elájulok.

Na de kezdem az elején, vagy legalábbis majdnem az elején. Nem titok, én már nagyon vártam, hogy megkapjam az oltást, mivel átestünk a betegségen, tudtam, mivel jár, de azt elképzelni sem tudom (és nem is akarom), hogy ez az új mutáns verzió mit tudna okozni, ha ismét elkapná a család összes tagja. Én hiszek abban, hogy a vakcina az egyetlen járható út ahhoz, hogy megvédjünk magunkat, a családunkat és egymást, és abban is hiszek, amit az én drága orvosom mondott, hogy ez a kulcs ahhoz, hogy visszakapjuk az életünket. Amit viszont még nem említettem korábban, és semmilyen interjúban nem hangzott el, hogy a szülést és szoptatást követően sajnos kiderült: a hormonháztartásom felborulásának következtében lett egy autoimmun betegségem, aminek a neve hashimoto. Ez egy pajzsmirigy betegség, ami autoimmun gyulladást indít el, ezzel károsítva a pajzsmirigyet, alulműködéshez, ritkábban túlműködéshez vezethet. Egyelőre nálam az utóbbi van, de ez az esetek többségében egyszer csak megfordul. A lényeg, hogy emiatt én csak a Pfizer vagy a Moderna vakcinákat kaphatom meg. Fel voltam tehát készülve, hogy még akár hónapokat is várnom kell, de mivel elsők között regisztráltam, azért reménykedtem…

És húsvét előtt pár nappal megcsörrent a telefonom, az orvosom csengő-bongó hangján (én legalábbis annak hallottam) beleszólt és azt mondta, hogy az ünnepek alatt mehetek az oltásra. Biztosan sokan megmosolyogják, de én azt éreztem, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit húsvétra kaphatok, és egy percig nem tekintettem véletlennek, hanem egy visszaigazolásnak arra vonatkozóan, hogy a hitem megingathatatlan. A feltámadás ünnepén én is esélyt kapok arra, hogy végre „feltámadjak” és magam mögött hagyva ezeket a szorongással teli hónapokat végre újra alkotni, zenélni, ÉLNI tudjak.

Na de a nagy boldogságomban véletlenül rossz dátumot írtam be, így vasárnap helyett hétfőre készültem. Úgy terveztem, hogy vasárnap még elmegyek tesztelni egyet, hogy a lehetőleg negatív eredménnyel, tényleg a legnagyobb biztonságban érezve magam érkezzek meg az oltás helyszínére. Ehhez képest az történt, hogy azon ritka alkalmak egyikéből, amikor éppen békésen szunyókáltam a babzsákban, és pont elmerültem egy kellemes álomban, hirtelen kiszakított az orvosom – most éppen kevésbé csengő-bongó – hangja és utólag teljesen érthető módon számonkérte, hogy hol vagyok. Egy előadó egyik legnagyobb félelme az életben, ha nem ér időben egy fellépés, koncert helyszínére. Ez nekem is gyakori rémálmom. Ezt csak azért mesélem most el, látszólag teljesen ide nem illő módon, mert az a pillanat egy picit ahhoz hasonlított. Amikor tudod, hogy valahol (ami nagyon fontos) ott kellene lenned, de nem vagy… Szerintem életemben olyan gyorsan nem készültem el és gyakorlatilag teleportáltam az oltás helyszínére.

Ezen a ponton idejött Hannikám és mintegy jelezvén, hogy most akkor már eleget írogattam, elkezdte a szemembe nyomogatni a kis bedobós formáit. Tudjátok, ez az a játék, amikor egy sablonba be kell dobálni a csillagot, a kört, a kockát stb. A sashalmi piacon vettem egy nénitől párszáz forintért, és egyik nap azzal szórakoztam, hogy a szemhéjammal megtartottam őket. Ezen annyira jól szórakozik az én kis csalogányom, hogy gurgulázva nevet, és napjában 9485746765899388576498-szor hozza ide őket és nyomja ki velük a szemem…

Visszatérve tehát, ez az én oltásom története. Azt most nem is akarom ragozni, hogy természetesen nem én lennék, ha a szurit követően rögtön megkönnyebbültem volna. Az első két napom azzal telt, hogy analizáltam magam és azon aggódtam, hogy most anafilaxiás sokkot fogok kapni, vagy tüdő embóliám lesz, esetleg májelégtelenség, vagy (mivel nem mentem előtte tesztre) most leszek covidos – a Krausz belázasodott, ami nyilván rátett egy lapáttal és még jobban elkezdtem figyelni magam. Aztán pár nappal később egy csodás, hóeséses áprilisi napon, takarítás közben egyszer csak arra jutottam, hogy az égvilágon semmi bajom, és pont! Akkor megszállt a csí, és azóta úgy vagyok vele, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

(fotó: privát)