Tavaly novemberben a magyar labdarúgó-válogatott Törökország ellen játszott a Nemzetek Ligájában a csoportelsőségért. A mérkőzésen Dávid lőtte az első gólt, amit egy kedves gesztussal a születendő gyermekének ajánlott, méghozzá úgy, hogy örömmámorban úszó kispapaként a meze alá rejtette a focilabdát...

Azóta már büszke édesapaként gondolhatsz vissza a törökök elleni emlékezetes találatodra, és ha már itt tartunk, szerintem te azok közé tartozol, akik 2020-ban a pandémia ellenére kimondottan jó évet zártak. Vagy tévedek?

– Nem tévedsz, az egyik legjobb évem volt a tavalyi, mindenekelőtt azért, mert megszületett a kisfiam, Áron, és valóban, sportsikerek is akadtak bőven. Elég, ha a Bajnokok Ligája csoportkörre gondolok a Fradival, vagy arra, hogy a válogatottal kijutottunk az Európa Bajnokságra, valamint megnyertük a Nemzetek Ligája-csoportot is. Ez a sok jó valamelyest kompenzálta azt a rossz érzést, ami abból adódott, hogy nem tudtunk eleget találkozni a családdal, a barátokkal. Különösen igaz ez az őszi időszakra, a feleségem várandósságnak az utolsó hónapjaira, amikor már végképp nem akartunk kockáztatni. Ez a hiányérzet érzelmileg megviselt az előbb említett pozitív élmények ellenére is, mert nincs az a sportsiker, ami pótolhatná a szeretteink, barátaink közelségét, társaságát, ölelését. Ezek az érzelmi kötelékek olyan szerves részei az életünknek, amelyek nélkül nem lehetünk teljes emberek.

"Nincs az a sportsiker, ami pótolhatná a szeretteink, barátaink közelségét, társaságát, ölelését."

Ha jól sejtem, most viszont már inkább előre nézel, hiszen ez az év is elég mozgalmasnak ígérkezik.

– Talán a magánéletemet nézve nehéz lenne überelni a tavalyit, de a sportsikereket lehet folytatni tovább (mosolyog). A klubommal, a Ferencvárossal szeretnénk magyar kupát nyerni, úgyhogy most ez az egyik legfőbb célunk, amit még most tavasszal megvalósíthatunk. Emellett nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy megvédjük a magyar bajnoki címünket. És akkor még nem beszéltem a 2022-es labdarúgó-világbajnokság márciusban kezdődő selejtezőiről, vagy arról, hogy a magyar válogatott a múlt év végén kiharcolta a részvételt a pandémia miatt idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon. Úgyhogy izgalmas, megmérettetésekkel teli hónapok elé nézek.

A pályán innen és túl is. Merthogy újdonsült apukaként kihívásból bizonyára otthonra is jut bőven... Apropó, házasság! A feleségeddel, Zsuzsival 2019 nyarán keltetek egybe, de már régóta egy párt alkottok.

– Tíz éve vagyunk együtt, és valóban, házassági évfordulót eddig még csak egyet ünnepeltünk, idén viszont már a második következik.

Ez azt is jelenti, hogy kellőképpen megalapoztátok a szövetségeteket.

– Már anno a kapcsolatunk elején is beszélgettünk a terveinkről, és arról, hogy miként gondolkozunk a családról, a jövőről. Egyfelől ez egy elkerülhetetlen téma, másrészt nagyon fontos, hogy tudjuk már az elején is, hogy kinek milyen távlati tervei, céljai vannak. Mert ha egy párkapcsolatban az elképzeléseink nagy vonalakban stimmelnek, ha a jövőképünk nagyjából megegyezik, akkor az a kötelék hosszútávon is működőképes lehet. Nálunk az elejétől kezdve megvolt ez a fajta összhang, az évek múlásával pedig mindketten egyre biztosabban éreztük, hogy együtt szeretnénk leélni az életünket, és szeretnénk családdá is válni, összeházasodni, hogy ezzel a kinyilatkoztatással megerősítsük a kapcsoltunkat. Mert a házasság mégiscsak azt jelenti, hogy ország-világ előtt vállalom, hogy nekem ő a párom, a másik felem. Zsuzsival szerettünk volna már házaspárként nekivágni a családalapításnak.

Hogyan emlékszel vissza arra a pillanatra, amikor megtudtad, hogy apuka leszel?

– A tavaszi karanténidőszak alatt történt, egészen pontosan március 18-án, Sándor napján. Tisztán emlékszem minden részletre, arra, hogy a párom hol állt a nappaliban, meg hogy én hol álltam, amikor elmondta, hogy kisbabát vár. Mind a ketten megkönnyeztük ezt a fantasztikus hírt, odamentem Zsuzsihoz, megölelgettük egymást: csodálatos érzés volt, nagy boldogság! Attól kezdve örömteli izgalommal készültünk a kicsi érkezésére és a szülői szerepre, hiszen jó ideje vágytunk már rá. Biztos vagyok benne, hogy a kisfiam már az anyukája pocakjában megérezhette, hogy nagyon várjuk őt, és ezért is olyan kiegyensúlyozott és nyugodt baba.

Belerázódtatok már a babás mindennapokba?

"A kisfiunk új színt hozott az életünkbe, vele lett teljes a családunk."

– Áron 12 hetes. Mostanra már elég jól kiismertük őt és a kis szokásait, ami ugyebár egy kétirányú folyamat volt, mert nyilván mi próbáljuk meg kialakítani az ő napirendjét, de közben folyamatosan figyeljük a reakcióit, azt, hogy mire hogyan reagál, mi esik jól neki és mi nem, próbáljuk kitalálni, hogy mi lehet a problémája, amikor nyűgös. Úgyhogy egymásra kellett hangolódnunk. Talán ez jelentette a legnagyobb kihívást a kezdeti időszakban, már csak azért is, mert az első gyereknél még minden új a szülők számára. Bár olvastunk sok könyvet ebben a témában és a barátok, ismerősök, családtagok közül is jónéhányan megosztották velünk a saját tapasztalataikat, mint tudjuk, ahány család és ahány gyerek, annyiféle sztorit hall az ember. Úgyhogy a feleségemmel azt is tudtuk, hogy nekünk kell megtalálnunk, Áronnál mikor mi válik be. Mindenesetre úgy gondolom, hogy túl vagyunk a nehezén, nagyjából sikerült kialakítanunk egy rendszert, egy hozzávetőleges napirendet az életünkben, és így most már jobban tudunk előre tervezni is. A kisfiunk új színt hozott az életünkbe, vele lett teljes a családunk.

Ezek szerint maximálisan lehet rád számítani a kicsi körüli teendőkben?

– Abszolút, már a kezdetektől fogva. Amikor Áron újszülött volt, akkor is bátran meg mertem fogni, és a pelenkázást is nemegyszer átvállaltam. Ki is akartam próbálni mindent, amit csak lehet, egyrészt, hogy minél több mindent át- és megéljek én is vele kapcsolatban, másrészt, hogy tisztában legyek minden tennivalóval körülötte, hogy ha a helyzet bármikor úgy hozza, hogy kettesben leszek vele otthon, ne jöjjek zavarba attól, hogy nekem kell ellátnom a gyerekemet.

Még egy érdekesség a tavalyi évhez: pár nappal a harmincadik születésnapod előtt lettél édesapa. Ez a fordulat és/vagy ez a kerek születésnap késztetett téged bármiféle számvetésre, vagy nem a jeles évfordulók határozzák meg, hogy mikor rendszerezed magad körül a dolgaidat?

– Nem az éveim számától teszem függővé a „leltározást”, hanem rendszeres időközönként átgondolom, hogy hol tartok, merre tartok, mik a céljaim, és mi kell ahhoz, hogy azokat megvalósítsam. Persze, azért engem is megérintett a 30-as szám, és több dolgot eszembe juttatott. Például azt, hogy már annak idején, amikor összejöttünk a párommal, többször megjegyeztem, hogy szeretném, ha az első gyerekem még 30 éves korom előtt megszületne. Nos, igazából rendesen kicentiztük ezt a dolgot (mosolyog), de végül is teljesült a kívánságom. A másik, amiért érdekes volt megélni ezt a születésnapot: eszembe juttatta, hogy kamaszkoromban, sok-sok évvel ezelőtt még olyan nagyon felnőttnek láttam-véltem-gondoltam azokat, akik már 30 évesek és családosok. És most itt állok 30 évesen, újdonsült családapaként és mosolyogva konstatálom, hogy az utóbbi időszakban olyan események történtek az életemben, amelyeket még pár évvel ezelőtt is amolyan komoly, felnőttes dolognak tartottam. Hiszem, hogy a kisfiam megszületésekor „fordult a kocka”, és az ő érkezésével váltam teljes mértékben felnőtté minden téren.

Korábbi interjúinkat olvasta már?

interjúgyermeknevelésgyermekvállaláscsalád mint pozitív értékcsaládsport