„Négy és fél évtized elteltével is megmaradt a házasságunkban a harmónia” - interjú Lukács Sándorral és Marival - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Négy és fél évtized elteltével is megmaradt a házasságunkban a harmónia” - interjú Lukács Sándorral és Marival

Szűcs Anikó
2021. febr. 7. 9:00
Interjúk

Lukács Sándor és felesége, Mari közel negyvenöt éve élnek boldog házasságban. Személyesen nem ismertem őket a szerelmük hajnalán, de az, ahogy most egymásra néznek, ahogy szólnak a másikhoz és ahogy a több évtizedes szövetségükről mesélnek, mindenképpen irigylésre méltó – és persze magáért beszél. A Házasság hete kapcsán találkoztam a Vígszínház művészével és a feleségével.

Kettőtök közös története úgy kezdődött, hogy...

Lukács Sándor: – Marival 1971-ben találkoztunk először, a Madárkák című film forgatásán, ahol az operatőr mellett dolgozott, ő volt a scripter. Akkor és ott rögtön felfigyeltem a csinos, gyönyörű eredeti vörös hajú lányra, de ő akkor éppen foglalt volt. Négy évvel később a Fészek klubban, az akkori törzshelyünkön futottunk össze újra, emlékeztem Marira a forgatásról. Megörültünk egymásnak, váltottunk pár mondatot, és meghívtam őt a másnapi előadásomra a Vígszínházba. A színház után elmentünk az akkori Halászbástya étterembe, nagyon kellemes hangulatban megvacsoráztunk, és lényegében azóta együtt vagyunk. Mindez 1975. május 9-én, a Győzelem napján történt. Másfél évvel később, 1976. december 24-én délben házasodtunk össze.

Különleges dátumot választottatok az esküvőre.

L. S.: – Annak, hogy miért éppen karácsonykor keltünk egybe, abszolút prózai oka van: akkoriban annyit játszottam a Vígszínházban, hogy egyszerűen nem volt más szabadnapom. Mondhatni, azon a karácsonyon a Jézuska igazán különleges ajándékkal kedveskedett nekünk: Marinak hozott egy férjet, nekem pedig egy feleséget. (nevet)

Lukács Mari: – Nálunk azóta is úgy zajlik a karácsony, hogy 24-én délben összejön a szűk család. Hajszálpontosan 12 órakor pezsgőt bontunk, a déli harangszó után koccintunk, aztán pedig megebédelünk.

L. S.: – És mivel annak idején Mari esküvői csokra orchideából készült, így már 44 éve minden alkalommal egy szép orchideacsokorral lepem meg őt.

Mari, az ország egyik legnépszerűbb és legsármosabb fiatal színészével kötötted össze az életedet. Egy kicsit sem „illetődtél meg” ettől a helyzettől?

L. M.: – Talán azért nem, mert én nem civil voltam: a filmgyárban dolgoztam, és számomra természetes volt, hogy ismert emberekkel találkozom vagy beszélgetek. Egyébként az, hogy nem vagyok civil, a későbbiekben nagyban megkönnyítette az összecsiszolódásunkat, olyan szempontból, hogy pontosan tudtam: egy színésznek meglehetősen rendszertelen az időbeosztása.

L. S.: A közös életünk egyébként a feleségemtől sokkal több alkalmazkodást igényelt. A nejemnek hozzá kellett szoknia ehhez az életmódhoz, és bizony, nem kis dolog, hogy annak idején úgy döntött, így is vállal engem.

Mari, azt hogyan fogadtad, hogy rengeteg lány és asszony rajongott Sanyiért?

L. M.: Idővel ehhez a helyzethez is hozzászoktam, ami egyfajta „védekezés” is volt a részemről. Ha egyfolytában azzal foglalkoztam volna, hogy mondjuk egy társaságban ki és hogyan megy oda Sanyihoz és ugrik a nyakába, ha minden ilyen esetből nagy ügyet csináltam volna, akkor valószínűleg meghülyültem volna (nevet). Inkább büszkén a háttérbe húzódtam és azt mondtam: „Imádjátok csak!” A saját nyugalmam és a család nyugalma érdekében ezt nem lehetett másképp kezelni. Ehhez persze kellett az is, hogy legyen bennem egy erős biztonságérzet Sanyi felém irányuló érzelmeit illetően, és ő nem adott rá okot, hogy a bizalmam megrendüljön.

L. S.: Mari is tudja, nekem egy igazán élménydús, zabolátlan legénykorom volt, sok-sok kalanddal és kapcsolattal. Amikor összekerültünk, már országosan ismert fiatal színész voltam, de ő nagyon jól kezelte ezt a helyzetet. Nem volt féltékeny, vagy legalábbis nem mutatta.

Gondolom, a mindennapi életetek szervezésében Marinak jutott az oroszlánrész.

L. M.: – A filmgyárban töltött évek után kozmetikusként dolgoztam, később pedig saját üzletet nyitottam. Időközben 1979-ben megszületett a fiunk, Máté. Nem állítom, hogy könnyű volt összehangolni a munkát, a háztartást és a gyerekkel kapcsolatos teendőket, ráadásul Sanyira nem nagyon számíthattam az időbeosztása miatt, hiszen a nap 24 órájából 16-ot dolgozott. Reggeltől estig rohant ide-oda, próbált, forgatott, szinkronizált, ki sem látszott a televíziós és rádiós munkákból, este színházban játszott... Most, hogy van egy unokánk és ő is látja, mi mindennel jár egy kisgyerek nevelése, néha megkérdezi tőlem: én ezt hogy csináltam, amikor Máté kicsi volt? Hogy csináltam? Igazából sosem elemeztem azt a kérdést, hanem tettem a dolgom.

L. S.: – Én pedig maximálisan megbíztam Mari ízlésében, minden szempontból, mert a feleségem egy talpraesett, két lábbal a földön álló, praktikus ember, aki fantasztikusan el tud igazodni az élet hétköznapi dolgaiban, amiben én sokkal kevésbé tudok. Én másban igazodom el, éppen ezért nagyon jól kiegészítjük egymást. A feleségemnek kiváló ízlése, érzéke van a lakberendezéshez, az öltözködéshez, vagy az én öltöztetésemhez (nevet). Mari mindig tudta, hogy mikor milyen ruhaneműre van szükségem, úgyhogy nyugodtam rábíztam, rábízom magam, akár látatlanban is. Emellett remek színházi ízléssel is bír, ráadásul mindig őszintén elmondja a meglátásait, és én különösen adok a véleményére. A verseimet is sokszor ő olvassa el először…

L. M.: – Nagyon büszke vagyok arra, hogy Sanyi kíváncsi a véleményemre. Ha valamilyen észrevételem van, akkor elgondolkodik rajta, megfontolja, és ha egyetért velem, nem restelli azt mondani, hogy átgondolja és másképp csinálja az adott dolgot.

L. S.: – És akkor még nem beszéltünk a kulináris dolgokról, ami szintén rendkívül fontos. Mit mondjak, Mari elég jó szakács (nevet). De félretéve a viccet, a nejem remekül főz, sőt, mondhatom azt, hogy Michelin-csillagos feleségem van.

L. M.: – Szeretek főzni, kísérletezni az ízekkel, új fogásokat kitalálni: jó érzéssel alkotok a konyhában. Ráadásul Sanyi rendkívül hálás közönség, őszintén értékeli a finom falatokat, ami folyamatosan inspirál.

Az egy szem fiatokkal, Mátéval a mai napig irigylésre méltóan szoros a kapcsolatotok.

L. S.: – Annak ellenére, hogy gyerekkorában kevesebb időt tudtam vele tölteni, mint amennyit szerettem volna, hála Istennek nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jó, amolyan „férfi a férfival” baráti viszonyban vagyok a fiammal. A mama az első a számára természetesen, és én ebben abszolút nem vagyok féltékeny, mert ez így a szép, így a jó, meg így az igaz is, de azért a biztos ezüstérem az enyém, a dobogó második helyén én állok.

L. M.: – Napi kapcsolatban vagyunk, szerencsére közel lakunk egymáshoz. Egy eléggé szoros családi kötelékben élünk, amiben mindenkinek megvan a maga szabadsága, azért is működik ilyen jól. A közös dolgainkat együtt intézzük, segítjük egymást, ha kell, de egyikünk sem telepszik rá a másikra.

L. S.: – Kétségtelen, hogy az unokánk még jobban összehozott bennünket, és egy kicsit úgy érzem, azt az időt, amit annak idején az akkori elfoglaltságaim miatt nem tölthettem együtt Mátéval, azt most egy kicsit bepótolom a kis Leóval.

L. M.: – Ilyen szempontból nekünk segítséget jelentett a pandémia, mert így, hogy Sanyi itthon van, ő is mindennap tud foglalkozni a kicsivel, ami láthatóan erősíti a kapcsolatukat.

Akadtak-e hullámvölgyek, nehéz időszakok a házasságotokban?

L. S.: – Rövidebb mosolyszünetek, összezördülések, veszekedések „természetesen” nálunk is voltak, de komoly válságokra, drámai időszakokra nem emlékszem.

L. M.: – Ha voltak is amplitúdói a kapcsolatunknak, nagy kilengések soha nem veszélyeztették a szövetségünket.

L. S.: – Az biztos, hogy az én hivatásom nagyon érzékeny terep, a munkám során rengetegféle hatás ért, ami óhatatlanul kihatott a magánéletemre is, bár én mindig igyekeztem nem hazahozni a színházi dolgaimat, problémáimat.

L. M.: – Amiket nyilván lehetett teljesen kizárni az életünkből, hiszen a színész az idegrendszerével játszik.

L. S.: – Boldogan élünk, ami persze közel sem jelenti azt, hogy időnként ne kapnánk össze, ne vitatkoznánk, vagy ne adódna nézeteltérés közöttünk, Olyankor sokat számít, hogy mindkettőnknek van humora és öniróniája. Ezek ugyanúgy a harmonikus házasság hozzávalói, mint a toleranciakészség és a szeretet. De még soha nem éreztünk olyan mélységű haragot vagy dühöt egymás iránt, amely megkérdőjelezte volna a házasságunk jövőjét.

Közel negyvenöt éve éltek boldog házasságban. Mi a titkotok?

"A legfontosabb dolog, hogy egy párkapcsolatban mindkét félnek meglegyen a szellemi szabadsága."

L. S.: – Azt hiszem, a legfontosabb dolog, hogy egy párkapcsolatban mindkét félnek meglegyen a szellemi szabadsága. Mert gondoljunk csak bele: mikor kezdi el rabként vagy rosszul érezni magát valaki egy ilyen kötelékben? Egyrészt akkor, ha a partnere elnyomja őt, másrészt akkor, ha az illető úgy érzi, hogy szellemileg „kinőtte” azt a kapcsolatot, vagy épp ellenkezőleg, a kapcsolat nőtt túl rajta. De az sem vezet jóra, ha a másikra akarunk kényszeríteni egy olyan életfelfogást, amit ő esetleg nem szívesen tolerál... De ha az előbb említett szellemi szabadság mindkét részről megvan, az nagyszerű, mert olyankor egyik fél sem szorul háttérbe, és a kiegyenlített viszony erősíti a köteléket. Úgyhogy ez a lényeg, azt hiszem. Meg a humor! Ha van humorod, akkor a toleranciakészséged is nagyobb: hamarabb megbocsátasz, és könnyebben elfogadod a másik hibáit.

L. M.: – Segítjük egymást, és nagyon vigyázunk-odafigyelünk arra, hogy a másik érzékeny, gyenge pontjai ne sérüljenek meg a kapcsolatunkban. Az összhang rendkívül fontos! Az, hogy négy és fél évtized elteltével is megmaradt a házasságunkban a harmónia.

L. S.: – Emellett jó adag szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy két genetikailag és lelkileg is egymáshoz való ember kerüljön össze.

Sanyi, az utóbbi időben nemegyszer megjegyezted, hogy egyre jobban szeretsz itthon lenni.

L. S.: – Mindig is szerettem, de valóban, az idő haladtával egyre erősödik bennem ez az érzés. Nyilván, ha nem ilyen lett volna, illetve lenne közöttünk a kapcsolat, akkor ezt most nem mondanám.

L. M.: – Nekem hál' Istennek megvan az képességem, hogy a lakásból otthont tudok varázsolni. Az évek során sokszor költöztünk, és mindenhol meg tudtam teremteni azt a légkört, miliőt, környezetet, amiben mindketten, illetve a fiunkkal mindhárman jól éreztük magunkat.

L. S.: – A feleségemnek köszönhetem azt a kiegyensúlyozott családi hátteret és azt a szeretetteljes légkört, amely évtizedek óta körülvesz. Jórészt Mari érdeme, hogy van egy nyugodt, kellemes otthonunk, ahová mindig jólesik hazamenni, és ezért nem lehetek elég hálás neki.

(fotó: privát)

Korábbi interjúink: