Lackfi János: „Első kézből tanulok az életről” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Lackfi János: „Első kézből tanulok az életről”

Szűcs Anikó
2021. jan. 20. 6:00
Interjúk

Lackfi János hatgyermekes édesapaként és négyszeres nagypapaként igazi nagycsaláddal büszkélkedhet. De vajon költői és írói látásmódjában milyen szerepet kapnak a szerettei? Hogyan inspirálja őt a népes família? A József Attila- és Prima Primissima-díjas alkotóval a közelgő Magyar Kultúra Napja alkalmából beszélgettünk.

Ön annak idején fiatalon nősült: a feleségével 1991-ben keltek egybe, vagyis idén ünneplik a 30 éves házassági évfordulójukat. Ön szerint mi kell a jó házassághoz?

– Akármi kell is, nekünk biztos nem volt meg. Két fiatal voltunk, két eléggé eltérő karakter. Benne volt a pakliban, hogy egymást egyre jobban és mélyebben sebezzük majd. Egy háztartásban, a közelség miatt, ez elég hamar megesik. És sebeztük is egymást, mire szép lassan, lépésenként rájöttünk, hogy nem erre lettünk teremtve, hanem egymás gyógyítására. Szerettük egymást, jó házasságban éltünk, szenvedélyesen, táncolva-dalolva, akaratlan mégis okoztunk sebeket, felszakítottunk korábbról hozottakat. Egyetlen dolog tartott meg: az élő szeretetben hittünk, az forrasztott eggyé, az tett képessé önátadásra az önzés helyett. Nemhívők most fogják be a fülüket, mert megsúgom, hogy az eleven szeretetnek neve is van, úgy hívják: Jézus Krisztus. Ezért tudunk ma is minden áldott nap elindulni egymás felé és nem másfelé…

Hat gyermeke – egy fia és öt lánya – van. Mindig is nagycsaládra vágyott?

"Szerettem a pörgést, és mint menet közben kiderült, a legnagyobb alapzajban is tudok elmélyülten írni."

– Lendületes ember vagyok, igen, kezdettől úgy éreztem, ha család, akkor hadd szóljon… Két testvérem van, feleségemnek pedig hat, nem volt ismeretlen a kihívás. Szerettem a pörgést, és mint menet közben kiderült, a legnagyobb alapzajban is tudok elmélyülten írni. Ez azért hasznos tulajdonság, mikor a banda körbe-körbe rohangál, szerepeket játszik, állatkákon összebalhézik, kakilnia, pisilnie kell. Én pedig ott ülök a közepén, és teszem a dolgom. Néha adok vizet, ételt valakinek, segítek, igazságot teszek. De persze a feleségemé a nagyobb érdem, elképesztő kreativitással teremtett idehaza otthont, fantáziavilágokat, igazgatta ezt a minitársadalmat.

Miben rejlik egy ilyen népes família ereje?

– Annyi ember közt sosincs mindenki egyszerre mélyrepülésben. Úgyhogy mindig akad egy kicsi kar, amely átölel, ha éppen a padlón fetreng az önbecsülésem vagy ki vagyok készülve. Ez hihetetlenül hasznos és inspiráló. És persze ahány koponya, annyi szikrázó ötlet, nincs idő unatkozni.

Férfiemberként hogyan viszonyult ahhoz a helyzethez, hogy sok nővel él egy fedél alatt?

– El voltam kényeztetve, hiszen mindez sütihegyeket jelent, no meg kényeztetést, örömöt… Most is nagy áldás, emlékszem, szaladtam éppen valahová Budapesten, mikor egyszeriben a nyakamba ugrott egy gyönyörű szőke hölgy: Dorottya lányom rontott ki a kávézóból, ahol dolgozott. Visszafelé be is akartam menni hozzá, de nagyon jó érzés volt, hogy nem állta meg, amikor meglátott, és mindenképp szeretett volna megölelni. A make upok, divattrendek és csajos témák világában is elég jól eligazodom. Nem kell a szomszédba mennem szaktanácsért, ha női figurát szeretnék megírni.

Ön még nincs 50 éves, de már négyszeres nagypapa. Nem furcsa, hogy ilyen fiatalon találta meg ez a „szerep”?

– Semmi kellemetlen érzésem nem támadt, ezt őszintén mondhatom, mikor 44 évesen nagyapa lettem. Büszkeség, hála volt bennem. Mekkora érzés már, ahogy az arcom, a vérem megy-mendegél a világban, mint egy népmesében… Ha öregszem, akkor nem ettől! Ráadásul Julcsi lányom és Vili unokám egyszerre születtek, úgyhogy „újrakezdő” szülők is lettünk egyben. Ez azért a rengeteg öröm mellett nehézség is, nem vagyunk klasszikus, ráérő, terhelhető nagyszülők, hiszen idehaza is van egy kicsi. Pont mostanában terveztük feleségemmel, hogy muszáj lesz rendszert vinni a nagyszülői létünkbe, ne sikkadjon el a pörgős köznapokban.

A megannyi elfoglaltsága mellett mennyire tudja kivenni a részét az otthoni munkabeosztásból?

– Egészen természetesen mosogatok, apámtól is ezt láttam, begyújtok, söprök, főzök is néha, bár ebben Juli egészen döbbenetesen remekel. A beépített szekrényeinket, konyhabútorunkat én alkottam. Ugyanakkor folytonos egyensúlykeresés, hogy jusson idő az itthoniakra, hiszen a munka hajlamos felzabálni mindent. Főként, ha vérbeli workoholista módjára még élvezem is…

Író-költő szülők gyermekeként egyértelmű volt az ön számára, hogy az édesanyja és az édesapja nyomdokaiba lép?

– Egyáltalán nem. Operaházi tenor akartam lenni, részben azért is, mert közelről láttam, milyen intrikus, hálátlan szakma az irodalom. Aztán mégsem bántam meg, hogy ezt választottam. Szüleim öröksége áldás is, átok is, hiszen az ő barátaik és ellenségeik közt kellett mozognom. Még ha írói nevem fedezékként szolgált is eleinte.

Az ön költőségében, íróságában, a költői és írói látásmódjában mit jelentenek és milyen szerepet kapnak a legközelebbi hozzátartozói?

– Megjelennek témaként sokszor, szereplői verseknek, prózáknak. Ez nem olyan könnyű és csodás dolog, mint ahogy kívülről látszik: kényelmetlen és idegesítő, ha valaki megírja az ember köznapi, viselt dolgait. Mintha valaki pizsamás képeket posztolna az emberről az internetre. Volt evvel küzdelem, mert míg engem a téma érdekelt, a többieket meg a saját személyiségi jogaik. És igazuk volt. Vissza kellett vennem. Keressük a határokat.

Mennyire és hogyan inspirálja önt az, hogy nagycsaládos alkotó?

– Nyilván nem írtam volna ennyit gyerekeknek, ha nincsenek gyerekeim, és nem látom közvetlen közelről azt az elképesztő asszociációs készséget, robbanékony képzeletet, ami egy kicsinél alap. Később verik csak ki a fejünkből. Az életről is többet tanulok első kézből, hiszen ennyi ember egy helyütt kész minitársadalom.

Gyakran ír család témában, konkrétan a szeretteiről?

– Persze, szerelmes verseim inspirálója a feleségem, a Bögre család, illetve A Bögre család újabb kalandjai mind a gyerekek mindennapi sztorijaiból állt össze, hullaházas játéktól vécéremenési gondokig, hisztitől a cserebogár-gyűjtögetésig. Élni hogy kell? címmel pedig Kisjuli aprókorát is megírtam.

Örökölte-e valamelyik gyermeke az írói, költői vénát?

– Nem volt itthon Terror Háza, hogy „olvass, fiam, akkor is, ha beledöglesz”! Afféle nyitott ajtó volt ez inkább, ha akartak, jöhettek estekre, és van a falon jó párezer könyv, akit érdekel. Margit rengeteget olvas, nagyon felnézek rá, skandinavisztika-szakot végzett, vagyis bölcsész lett, jelenleg pedig biciklis futárként dolgozik, ami nagyon kemény meló. Dorottya énekesnőként vág neki a pályának, saját dalai remek szövegét is írja, ez igazi büszkeség. Mellesleg ő is futárkodik. Közös fellépéseink is vannak, ami remek érzés. Johanna pedig népdal-zsoltáraimat énekli csodálatosan egy most megjelent CD-kötetben, melynek címe Hej, Sionról fúj a szél. A könyv pazar illusztrációit ő készítette és mozgalmas Facebook-oldalam napi alapposztjait is ő válogatja. Emellett profi sminktanácsadó, a munkahelyén nagyon szeretik, megbecsülik. És nyáron mind együtt dolgozunk stábként a kapolcsi Művészetek Völgyében is, a Kaláka Versudvaron.

A könyvei felét gyerekeknek írta, írja. Gondolom, a saját csemetéi, unokái is bőven adtak, adnak ihletet... Másképpen ír gyermekverset, mint felnőtteknek szóló költeményeket?

"Gyerekeknek írni kimondottan örömzene, bár felnőtteknek is többnyire viszonylag könnyedén írok."

– Gyerekeknek írni kimondottan örömzene, bár felnőtteknek is többnyire viszonylag könnyedén írok. Sokkal felszabadultabb viszont az alkotási folyamat, mikor gyerekközönségnek dolgozom.

Min dolgozik most éppen?

– Hamarosan megjelenik az Életem temploma című modern hangú zsoltáros kötetem, melyet a Mátyás-templom ad ki. Ez egyrészt felnőtt-színező lesz a templom eszméletlen motívumkincsével. Másrészt svungos szabadversekben angol és magyar nyelven száguldom be az emberi lélek templomát. Fájdalmak, örömök, kérdések, válaszok, Mária fotocellásan nyíló méhe, TESCO-szatyornyi emberi neheztelés, Isten szeretet-cunamija. Mozgalmas anyag.

Milyen szakmai tervei vannak erre az évre?

– Ötvenéves leszek, ezt azzal ünneplem, hogy márciusban istenes verseim rég várt kötete pörög ki #Jóéjtpuszi címmel. Nyárra várható életregényem családunk mindennapi csodáiról, utcán szülésről, tetőn közlekedő kicsikről, otthonkás atomreaktorról és egyebekről. A címe Vízen járni tilos. Őszre pedig egy novelláskötet várható az utóbbi évek terméséből. És fellépések is lesznek. Ha olyan lesz a helyzet. Mi mindenesetre bőszen tervezzük. Csak előbb lehetőleg gyógyuljon meg a világ.

(Fotó: Molnár Mihály)

Ezeket az interjúkat olvasta már?