Első találkozásunkkor a húsvéti tojásdíszítésről beszélgettünk, de számomra már akkor és ott kiderült, hogy Kata korántsem csak az ünnepi dekorációk elkészítésében éli ki irigylésre méltó kreativitását és alkotókedvét. Mi több, tőle hallottam először a japán kanzashi-technikáról, és az alkotásairól készült fotókat látva nem győztem gyönyörködni az általa – hihetetlenül aprólékos munkával és végtelen türelemmel – készített ékszercsodákban.  

Az esküvővel kezdődött… 

Kolléganőnkről lévén szó, azt tudtam, hogy Kata a Családbarát Magyarország Központ munkatársaként, azon belül is ügyviteli szakterület vezetőként nagy odaadással végzi a munkáját, de az alkotásait látva egyből felmerült bennem a kérdés: vajon kitől örökölte az erős művészi vénát?  

– Anyai nagyapám rendkívüli kézügyességgel bírt, gyönyörűen faragott, nagymamám a csodálatos kézimunkáit hagyta örökül, anyukám nagyon szépen rajzol – meséli Kata. –  Ami engem illet, gyerekkoromban leginkább a kézműves munkákban jeleskedtem. Ma is emlékszem, hogy első és második osztályos kisdiákként a tanév elején milyen nagy izgalommal vártam, hogy megkapjuk az úgynevezett technika-csomagot, benne a sok színes papírral. Merthogy már hétévesen az volt a „mániám”, hogy minél kisebb méretűre daraboljam fel azokat, és azon versenyeztem önmagammal, hogy mi az a legkisebb méret, amit még meg tudok hajtogatni belőlük, úgyhogy az íróasztalom fiókja tele volt az egyre apróbb „papírmunkákkal”. Tehát a hajtogatás csírája már akkor megvolt bennem, de csak nagyon hosszú utat bejárva, közel negyven évvel később jutottam el oda, hogy ezt az élményt újra megéljem – most már a szalagokkal. Ehhez konkrétan egy esküvő kellett – teszi hozzá Kata, aki azt is elárulja: igazából 6 évvel ezelőtt, a saját esküvőjére készülve kattant rá, ahogy ő fogalmaz, erre a technikára.  

– A ceremónia után egy szűk körű családi összejövetelt rendeztünk, aminek kapcsán a férjemmel kitaláltuk, hogy a meghívótól kezdve az ültetőkártyákon át az emlékajándékokig mindent mi szeretnénk elkészíteni. Akkoriban kezdtem el keresgélni az interneten, hogy milyen technikával tudnék szép és különleges virágokat alkotni. Így jöttem rá, illetve fedeztem fel, hogy a szalagot mennyi mindenre használhatjuk – mondja Kata, aki az elmúlt hat évben nagyrészt a YouTube-on elérhető videókból sajátította el a szalaghajtogatás „tudományát”.  

De mi az a kanzashi? 

Kata elmondása szerint a kanzashi egy japán technika, mely leginkább a mindenki által ismert origamihoz hasonlítható. A különbség annyi, hogy ebben az esetben nem papírt hajtogatnak, hanem selyem- vagy szaténszalagot.

– A kanzashik japán nők hajdíszei, melyek népszerűsége az 1700-1800-as években teljesedett ki – magyarázza Kata. – Egyre díszesebb, bonyolultabb frizurákat, hajkölteményeket kezdtek viselni a hölgyek, öltözetüket szép formájú, színes, a kor előrehaladtával egyre díszesebb hajtűkkel egészítették ki. A hajtűket maradék anyagokból, vagy a módosabbak hernyóselyemből hajtogatott szirom formákkal díszítették, egyre finomodó technikai megoldásokat alkalmazva. Történeti leírások szerint egy-egy darab díszítettségéből következtetni lehetett a hölgyek társadalmi rangjára is. 

– Ez egy rendkívül aprólékos, nagy pontosságot és precizitást igénylő technika, de nem kell tőle megijedni – jegyzi meg Kata mintegy biztatásként. – Ha megvan hozzá a kellő kitartásunk és türelmünk, akkor menni fog! (mosolyog)  

Szalagba álmodott ékszerek 

– Szívesen készítek hajtűket, hajdíszeket, de ennél sokkal szélesebb palettán dolgozom mind alapanyagban, mind pedig megjelenési formában – magyarázza Kata. – Fő profilom az ékszerkészítés, de készülnek szép számmal díszdobozok, alkalmi csokrok, gallértűk is. A legjellemzőbb anyag a szaténszalag, melyből kétfélét használok, a keményített szalagot és a puha szalagot. Az ékszerek – mivel ezekben az esetekben nagyon pici darabokkal dolgozom – megkívánják a keményített szalag használatát, de azokhoz a csokrokhoz, amelyekhez például. méretesebb rózsákat, egyéb virágokat készítek, mindig puha, lágy szalagokat használok fel. 

– Kiegészítem a munkáimat különböző méretű csipkékkel, gyöngyökkel: utóbbiak esetében sokszor a használtruha boltokban vásárolt különleges gyöngysorok darabjait hasznosítom újra az ékszereimben – árul el néhány kulisszatitkot. – Használok drótokat, fonalakat, színes és natúr vásznakat, mindenféle maradék anyagot, de próbálkozom a bőrrel is. Legutóbb leselejtezett, szakadt, kopott régi bőrmellényeket, kabátot vásároltam turkálóban és a felhasználható részekből alkotok most férfiak részére nyakkendő-, illetve gallértűt. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, csak a fantázia szab határt. 

Kata azt is hozzáteszi: szereti az adott évszak színeit megjeleníteni az ékszerekben.  

– Télen többnyire a kéket, a feketét és a barnát használom, aztán ahogy jön a tavasz, nyílik a természet és ahogy a pici virágok előbújnak a földből, egyre szívesebben nyúlok a vidám, tavaszi színekhez, például a sárgához. Aztán a kedvenc virágmotívumaim mellett húsvét közeledtével megjelennek az állatmotívumok is, például a nyuszi, mint ahogy karácsonykor sem maradhat el a rénszarvas: hihetetlen, de ezeket a figurákat is el lehet készíteni szalagból.   

Meg még sok minden mást is. Ha a helyzet vagy a „megrendelő” úgy kívánja, Kata örömmel hajtogat alkalmi kontydíszt, amely viselhető fésűre, csipeszes hajcsatra vagy hajpántra rögzítve. A covid idején pedig az aktuális igényeket szem előtt tartva, alkalmi ruhákhoz kiegészítőként alkalmi szájmaszk díszítéseket készített organza szalagból.  

Esküvői örökcsokor és a nagymama brossa 

Kata azt is büszkén újságolja: a munkáival gyakran vesz részt esküvőkön, a násznép nagy örömére. 

– A családból és a közeli ismerőseim közül többen fordultak már hozzám azzal a kérdéssel, megtisztelném-e őket azzal, hogy elkészítem a menyasszonyi csokrukat – mondja Kata. – Ezeknek a felkéréseknek nagyon szívesen teszek eleget, hiszen az esküvő mindig egy örömteli esemény az életünkben. Ezt a menyasszonyi csokrot például 4x4 centiméteres négyzetekből hajtogattam (mutatja a fotót), és ez a kompozíció annyira megtetszett, annyira a szívem csücske lett, hogy elkészítettem magamnak a párját, mintegy referenciamunkának.  

– Egy másik örökcsokorba pedig az én menyasszonyi csokrom elemeit is beletettem, már amit sikerült megmentenem belőle. De számomra azok a legkedvesebb megrendelések, amikor a kezembe kerül egy 80-100 éves ékszer, például a nagymama régi brossa, és azt az ifjú ara kérésére beleteszem az ő gyönyörű menyasszonyi csokrába. Vagy nemrég egy olyan csokrot alkottam, ahol a dédnagymama apró horgolt terítője szolgált csokorfogóként, és így a dédi, aki már nem él, legalább ily módon a részese lehetett a nagy eseménynek… 

Minden kezdet nehéz 

Katától azt is megtudom, hogy az ékszerek egyes részeit már fogóval és nagyító alatt készíti, hogy hajszálpontosak legyenek az illesztések. Példaként említi a 2x2 centiméteres négyzetekből hajtogatott árvácska-nyakéket, vagy azokat a munkáit, amelyeknél 1 centiméter széles szalaggal dolgozik. 

– Mindig azt gondolom, hogy nem lehet kisebb méretben meghajtogatni egy-egy szatén darabot, aztán bebizonyítom, hogy de, lehet – jegyzi meg mosolyogva. – Annak idején nyilván én is átmentem a kezdeti nehézségeken, amikor a szalag nem úgy akarta, ahogy én, mert az elején nehezen tudtunk együtt dolgozni. Vagy túlságosan nagy négyzeteket szabtam, vagy ha nem a mérettel, akkor valami mással volt a baj. Nemegyszer sírva dobtam ki a nagy gonddal alkotott ékszert. Olyan is többször előfordult, hogy az utolsó darab odaillesztésénél borult minden, amikor túlfolyt a ragasztó és elrontottam az egészet. Tehát vagy nagyon pontosan dolgozom, vagy nagyon pontosan dolgozom, harmadik opció nincs (nevet). A ragasztó hőfoka meghatározó: ha még nem elég meleg, akkor túl sok megy ki a tubusból, kemény az állaga és csúnya foltot hagy, ha pedig túl forró, akkor nagyon könnyen elfolyhat. Maximálisan ki kell tapasztalni, hogy hová és mekkora mennyiségben teszem a ragasztópöttyöt ahhoz, hogy tökéletesen össze tudjam illeszteni ezeket a pici elemeket. Igazából, amikor a szalagokkal foglalkozom, az számomra felér egy meditációval.  

Nem maradhat el a tesztelés 

– Egyelőre főleg ajándékba készítem az ékszereimet, de legyen szó bármilyen darabról, mielőtt az illetőnek átadom, tudom, hogy időtálló darabot kap, ugyanis a mintadarabokat minden esetben „tesztelem” magamon. Otthon felveszem, abban főzök és/vagy abban porszívózok, volt, hogy kocogás közben viseltem, vagyis a legnyomorúságosabb körülményeknek vetem alá az ékszereket, hogy lássam, mennyire bírják a strapát. Innen tudom például, hogy külső sziromként sosem szabad fehér színűt használni, mert az hamarabb koszolódik – különösen a fülbevalók - , mint ahogy azt is kitapasztaltam már az évek során, hogy ha ékszert készítek, akkor nem dolgozom szimpla szalaggal, mert az – hiába keményített - előbb-utóbb meg fogja adni magát. Muszáj legalább két réteget használnom belőle, mert a dupla, és még inkább a tripla szirmok az igazán időtállók és szerintem mutatósabbak is. 

„Ez már művészet”  

Kata saját bevallása szerint az aktuális lelkiállapota nagyon meglátszik a munkáin, kezdve azzal, hogy milyen színeket használ.  

– Észrevettem, hogy ha valami miatt zaklatottabb vagyok, akkor a sötét színű szalagok után nyúlok – említ egy példát. – Aztán másnap, amikor már sokkal jobb kedvem van és ránézek az előző este készített ékszerekre, nem is értem, hogy használhattam csupa barna, fekete meg mindenféle sötét színű szalagot, és akkor gyorsan feldobom a zord hatású kompozíciót egy mosolygósabb színnel. Ha tudatosan figyelem magam kívülről, akkor a szalaghasználaton látom, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. 

– Ez már nem pusztán kézművesség, ez már művészet – vélekedik a legfőbb szenvedélyéről. – Én például a magánéletemben nem szeretem a vibrálást, nekem az otthoni környezetem kimondottan visszafogott, nem túl színes, és pont azt szeretem benne, hogy végtelen nyugalmat áraszt. Viszont az ékszereimnél a színválasztásban már sokkal bátrabb vagyok: nagyon sokféle színt használok, de egyik sem rikít, nem sikít azért, hogy „vegyél észre” és mégis odaviszi a tekintetet, ahová kell. Ezekben az egyedi munkákban mindig benne van az is, hogy mindegyikből csak egy van a világon. Egyébként ha akarnék, sem tudnék két egyforma darabot készíteni, mint ahogyan két egyforma ember sincs. Számomra az is fontos, hogy kinek készül egy ékszer, Szeretem megismerni mélyebben az ékszer leendő viselőjét, mert csak így tudok hitelesen alkotni. Van, hogy lebeszélek valakit az erőteljes színekről és ajánlok egy lágyabb színösszeállítást, vagy épp fordítva. Az esetek túlnyomó többségében igazam van és hálásak a tanácsért, sőt, volt már „vakrendelésem” is, amikor egy nagyon kedves barátnőm csak az esküvője napján akarta látni a csokrát és nem adott semmi támpontot. Egyszerűen bízott bennem és egyikünk sem csalódott.  

– A hosszú távú terveimben mindenképpen az szerepel, hogy komolyabban foglalkozzam ezzel, de hiszek abban, hogy mindennek eljön az ideje – teszi hozzá Kata. – Most egyelőre az a célom, hogy fejlődjön a technikám, és egyre tökéletesebb legyen az, amit csinálok. Az alkotás éltet, az alkotás szépséget, bátorságot, lelki megnyugvást ad. Kell hozzá egy jó adag képzelőerő, de ha a kanzashiról van szó, a fantáziám szárnyakat kap. Most már azt gondolom, hogy végtelen azoknak a lehetőségnek a sora, amit bele lehet és bele tudok álmodni a szalagba.