Ami azért szenzáció, mert éveken, ha nem évtizedeken át én szoktam felhívni és elkérni a sajtos pogácsája, a püspökkenyere, a savanyúságai, a felejthetetlen fasírtja, na, meg a világ legfinomabb bejglijének receptjét. Hogy én, én adjak receptet a konyhák királynőjének!?  

Juditka a titkárnőnk volt. Lehet, hogy megsértődne, hogy a konyhák királynőjének nevezem – és joggal. Mert inkább a szívek királynője volt. Meg a tetteké. Volt? Dehogy volt, hála Istennek most is az. A Hajnóczy utcából elköltözött Révfülöpre, ahol legyen az tél vagy nyár, pezsgő társadalmi és családi életet él. Korán meghalt húgaitól rámaradt azok családja, s a kiterjedt rokonság, tetézve a felvidéki sógorokkal és unokatestvérekkel, na meg azok családjával… hozzá és nem utolsó sorban az ötvenéves barátnői kis csapat -szóval Juditka körül állandó vendégségek és folyamatos találkozások zajlanak. Viharos tempóval tud szeretni, bősz igazságérzete nem marad titokban, nem hagy ki semmi alkalmat, hogy ne jelezze barátságát, szeretetét családjának tagjai és minden rendű és rangú „üzletfele” iránt. Fiát olyan nyílt rajongással szereti, hogy az ember irigyli mindkettőjüket. S milyen furcsa, ez a rajongó, hangos szeretet mégsem nyomasztó, inkább tapintatos és hegynél nagyobb biztonságot ad. Három unokájáról úgy mesél, hogy egy percig sem unod, humort kever történetek sokaságával és jellemrajzai tele vannak bölcsességgel és főleg rajongó és elfogadó szeretettel.  

Szóval Juditka kérte a mézeskalács-receptet. Míg a vastag dossziémban keresgéltem, megtaláltam „Porubszky Zsuzsi isteni mákosát”, egy szintén rongyosra forgatott receptet. És a recept láttán elém jött Zsuzsi, akiről egyszer biztosan mesélek majd, mert a legszeretőbb szívű, legjátékosabb ember volt, aki annyi nehéz sorskövet szedett össze élete során, hogy tíz embernek elég lett volna. És mégis derűs maradt és játékra kész, bár nagy adag bizonytalanság és félelem is szorult szeretetre éhes szívébe.  

Aztán a felbukkanó receptek nyomán előjöttek sorban barátok és futó ismerősök. „Evacska meggyes-szilvás lepénye” egy bukovinai hányatott sorsú család istenáldotta tehetségű lányát, Fábián Évikét idézte. Ő a legszebben daloló énekes a szememben, ma már tanítóvá lett. Örök adósa vagyok, hogy még mindig nem meséltem el az életét.  

Forgattam-forgattam a recepteket, jöttek sorban a drága emberek, vanília és narancsillat keveredett sütemények és töltött káposzták ízével és dús szagával… Karácsonyi illatokat éreztem és gondolatban sorbaöleltem azokat, akiktől kaptam ezeket az ízeket.  Végül megtaláltam a mézeskalács receptjét, de nem azt adom most ajándékul. Inkább egy gyors és finom csemegét. Angitól kaptam, náluk kóstoltam. Az ő barátságuk is örök, nyugodtan kapaszkodhatom belé. Mennyi kincs van – döbbentem rá – ebben a recept-gyűjteményben! Gondolom, így van vele mindenki, aki süt-főz, és van egy sok éve gyűjtött receptkönyve, amit biztos elővesz ezekben az ünnepi napokban.

FAHÉJAS KARAMELLIZÁLT DIÓ ANGITÓL

Hozzávalók  

  • 10 dkg dióbél
  • 3 ek cukor
  • fél tk fahéj
  • 1 ek vaj

Elkészítési idő: 10 perc

Tegyünk egy kis lábasba vizet, tegyük fel a gáztűzhelyre, mikor forr, dobjuk bele a dióbelet 1 percre. Szűrjük le.  

A cukrot keverjük össze a fahéjjal egy nagyobb tálban, majd dobjuk bele a forró diókat, alaposan rázzuk össze, hogy a fahéjas cukor mindenhol bevonja a diószemeket.  

A vajat olvasszuk meg egy serpenyőben. Kis lángon melegítsük, majd szórjuk bele a cukros diókat. Folyamatosan rázogatva addig pirítsuk, amíg a vaj meg nem karamellizálja a cukrot. Szép, világosbarna színe lesz.

Tegyük a diókat egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy tálcára, várjuk meg, míg teljesen kihűlnek.”  

Kóstoltam, mennyei!

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

blogschäffer erzsébetés akkor elmesélemünnepkarácsonyrecept