– Vannak olyan párkapcsolati problémák, amelyek egyáltalán nem életkorhoz köthetőek, hiszen ugyanúgy érintik a fiatalabbakat, a néhány éve tartó kapcsolatokat, mint az idősebbeket és sok évtizede házasságban élőket. Ilyen például, ha az egyik fél úgy érzi, több energiát fektet a kapcsolatba, de ilyen a játszmázás is. Ezek a problémák, ha fiatalabb korban megoldatlanok maradnak, akkor idősebb korban, amikor ismét kettesben maradnak, biztosan a párra fognak zúdulni – mondja Kiss Emese pszichológus, tanácsadó szakpszichológus. – Az „üres fészek szindróma” egy eleve nehéz, feldolgozásra váró élethelyzet, miután kirepülnek a gyerekek. Emellett a nyugdíjba vonulás, a karrierút vége és az elmúlással való szembenézés is kihívást jelenthet. Ezekre úgy lehet felkészülni, ha reflektálunk magunkra, energiát fektetünk az önismereti folyamatba. Ne hanyagoljuk el az őszinte, ítélkezésmentes kommunikációt, szánjunk rá időt, dolgozzunk folyamatosan a párkapcsolatunkon.

Tudjunk megújulni

– Fontos, hogy mindig tudjunk megújulni, ne fásuljunk bele a kapcsolatba és ne legyintsünk a problémák megjelenésekor. Ha már fiatalabb korban is odafigyelünk mindezekre, akkor kialakul egy metódus, amivel később könnyebben fogunk tudni megoldást találni a felmerülő gondokra. A megújulást segíti, ha nyitottak vagyunk, friss szemmel tudunk nézni a párunkra, őszintén érdeklődünk a másik iránt. Belekezdhetünk közösen egy új hobbiba, szervezhetünk spontán programokat, meglephetjük egymást apró ajándékokkal, gesztusokkal. Ezek mind-mind abban segítenek, hogy ne váljon az együttlét megszokássá, ne laposodjon el a kapcsolat hosszú évek múltán sem.

Legyen a kapcsolatunk fontosabb, mint az egónk

Nagyon érdekes, hogy kutatások szerint minél régebb óta együtt van egy pár és minél idősebbek, annál kevésbé akarják egymásra erőltetni az akaratukat, elfogadóbbak, kompromisszumkészebbek, együttműködőbbek, mint a fiatalabb társaik. Ez nyilvánvalóan eredhet abból is, hogy már nincs erejük vitatkozni, inkább beletörődnek a helyzetbe, ám lehet annak is a következménye, hogy bölcsebbé, egymás iránt empatikusabbá váltak. Tisztában vannak vele, hogy az élet véges és ezt sokkal inkább harmóniában, békességben szeretnék eltölteni, mintsem vitázva, veszekedve. A pszichológus szakértő szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy mi a fontosabb: a kapcsolatunk, vagy hogy mindig nyertesen kerüljünk ki egy-egy vitából.

– A veszekedések oka sokszor valójában a meg nem értettség és az önvédelem. Szeretnénk, hogy a párunk ránk figyeljen, meghallja a szavunkat. Azonban fontos azt észrevenni, hogy ha látszólag győztesen is kerülünk ki egy-egy vitából, attól még nem biztos, hogy érdemi változás fog történni a kapcsolatban, még ha ez is volt a cél. Sokkal előremutatóbb, ha békés módszerekkel, például erőszakmentes kommunikációval – a másik becsmérlése nélkül – tudtára adjuk, hogyan érzünk, mi bánt minket és meghalljuk azt is, amit ő mond saját magáról.

Maradjunk külön és együtt is tevékenyek

– Szintén a kapcsolat frissességének, harmóniájának megőrzését támogatja, ha nem hagyjuk el magunkat idősebb korban sem. Egyértelmű, hogy valaki, aki egész nap csak a tévé előtt ül, kevésbé lesz érdekes vagy vonzó, mint az, akinek van hobbija, örömet okozó elfoglaltságai, külön programjai. Gyakran vita tárgya idősebb korban, hogy míg az egyik fél aktív, igyekszik programokat szervezni, „életet lehelni a kapcsolatba”, a másik elkényelmesedett, elhagyja magát, esetleg betegeskedik is. Nehéz elfogadni, ha a pár egyik tagja beletörődő, látszólag „lusta” és nem hajlandó ezen változtatni. Az állandó szemrehányás, a másik megalázása, megbélyegzése azonban biztosan nem vezet sikerre. Hasznosabb lehet, ha példát mutatunk és ha olyasmivel csaljuk vissza az életkedvét, amiről tudjuk, hogy a másik szeret. Finomakat főzünk neki, meglepjük egy színházjeggyel, egy új könyvvel, egy szép növénnyel, megdicsérjük, ha olyasmit tesz, amit máskor hárít. Nézegessünk közösen régi fényképeket, idézzük fel az aktív, fiatal éveinket, hátha kedvet kapunk egy-egy emlék újra átéléséhez – tanácsolja a pszichológus.

Fontos az önreflexió, önismeret

– Előfordulhat, hogy nem együtt fejlődnek a házaspár tagjai, ami szintén nem kizárólag az idősebb korra jellemző. Ebben óriási szerepe van a folyamatos, nyílt kommunikációnak, a beszélgetéseknek, az őszinte érdeklődés fenntartásának egymás iránt. Amellett, hogy a kötelező „ki megy el bevásárolni” hétköznapi diskurzusokat megejtjük, kérdezzük meg, hogy érzi magát éppen most a másik, mik foglalkoztatják, mit olvas, milyen gondolatok forognak a fejében. Adjunk lehetőséget arra, hogy szabadon beszéljen önmagáról, és ne bíráljuk, bármiről legyen is szó. Szintén lényeges, hogy figyeljünk rá őszintén, ne melléktevékenység közben hümmögjünk kettőt reakcióként. Ha a másik azt érzi, nem érdekel bennünket, hogy vele mi van, akkor egyre kevesebb dologba fog beavatni minket, aminek következménye lehet az eltávolodás – magyarázza Emese. – Mindemellett az is nélkülözhetetlen, hogy önmagunkkal tisztában legyünk, tartsunk időről-időre önreflexiót. Tudatosítsuk, hogy mik tesznek boldoggá, mik motiválnak, milyen dolgok inspirálnak és miben van szükségünk változtatásra, fejlődésre.

(illusztráció: Shutterstock)

pszichológialelki egészségidőskorpárkapcsolatkapcsolatcsaládi életre és kapcsolati kultúrára nevelés