Pszichológushoz azok az emberek fordulnak, akik igényesek életük és kapcsolataik minőségére, és felismerik, hogy aktuális élethelyzetük megoldásában szükségük van egy külső, feltétel nélkül elfogadó, empatikus, támogató, szakmai segítségre. Ez az egyik üzenete a Budai Pszichológus Központnak. Kiket várnak családterápiás konzultációra?

Péter: Azokat, akik tudnak és akarnak arról beszélni, hogy párjuk milyen érzéseket kelt bennük. A konzultáción azokkal tudunk eredményesen dolgozni, akiknek nincsenek komoly személyiségzavaraik, és a bántalmazó kapcsolatot is elutasítjuk.

Dóri: Fontos, hogy azt érezzék a pár tagjai, még dolguk van egymással. Nincs recept a jó kapcsolathoz. Van, ahol a hangos szóváltás nem probléma, máshol a kiabálás megakasztja a boldog együttélést. Olyan párok is vannak, amelyek a magányos együttlétben teljesednek ki. Ha nekik így jó, nincs szükségük terápiára. Akkor érdemes segítséget kérni, ha azt érzik, hogy valami nem működik. Úgy fogalmaznék, hogy egyéni vagy páros szenvedés nyomást éreznek.

Péter: Eleinte általában minden szuper, aztán pár hónap, év együttélés után kezdődhetnek a gondok. Ilyenkor még sokan szívesen dolgoznak azon, hogy visszatérjen a jó, aztán ez a vágy elhal. Na, ezt nem szabad megvárni.

Dóri: Sajnos a párok nem egyszerre érkeznek meg erre a pontra. Ha az egyik fél úgy érzi, hogy baj van, a másik még nem, akkor, még ha igénybe is vesznek külső segítséget, az kevéssé tud hatékony lenni. A problémát már korábban jelző társ aztán egy idő után elengedi a kapcsolatot, a másik meg akkor kezdene dolgozni rajta. Innen nehéz visszaépülni.

Egy ötszobás budai lakás a helyszín. A szobában két hófehér fotel, egy kanapé, egy dohányzóasztal és egy komód várja a pácienseket. Otthonos kis helyiség, bármelyik lakásba beilleszthető. Ki hova ül?

Dóri: Én az asztal mellett, a fotelban szoktam ülni, Péter a másikban, a párok általában a kanapén foglalnak helyet. Ez valahogy magától alakul így, megvárjuk, amíg ők elhelyezkednek. Informatív a pár kapcsolatáról, hogy egymáshoz mennyire közel vagy távol ülnek le.

Ebből már olvassák is a jeleket?

Péter: Igen, ez is mutatja, milyen kapcsolatban van egymással a férj és a feleség, pontosabban a pár, hiszen sokszor nem is házaspárról van szó.

Mindenki elhelyezkedett. Mi történik utána az első alkalommal?

Dóri: Szinte mindenki feszülten érkezik, ezt megpróbáljuk oldani. Azt kérjük, meséljenek magukról, és mi is bemutatkozunk.

Valóban szükség van a konzultációhoz arra, hogy megtudjátok, kinek milyen volt a gyerekkora, kikkel barátkozik, mióta ismerik egymást, vagy ez inkább csak a feszültségoldás része?

Péter: Ezek nem elhanyagolható ismeretek, sokat segítenek abban, hogy meghatározzuk az útvonalat. A konzultáción foglalkozunk a származási családdal. A családfa állítása után megbeszéljük, miként működtek vitás helyzetben a családtagok, milyen szokások, gyermeknevelési elvek érvényesültek. Ilyenkor nagyon sok minden kiderül, van, hogy egymás előtt is újdonságot tárnak fel a párok. Előjöhet, hogy a szülők, nagyszülők között mindig a férfi hozta meg a döntést, övé volt az utolsó szó. Ha erre itt tudunk reflektálni, az már egy tudatos szint. Eljuthatnak oda, hogy ugyan egymásnak esnek a jövőben is, de már tudják, miért, így a fékek is működhetnek.

Miért ketten vannak?

Péter: Ez nem kötelező felállás, de jó tükörhelyzetet ad.

Dóri: Az egy szerencsés helyzet, hogy a mi párosunk a két nemet képviseli, de erre sincs recept, bár jó lenne, ha lenne. Elsősorban a férjek örülnek annak, hogy nem két vagy három nővel ülnek a négy fal között, hanem férfitársuk is jelen van. Ez biztonságot ad nekik. Emellett mi modellek is vagyunk. Ha mi nem értünk egyet, mintát tudunk mutatni arra, hogyan lehet konfrontálódni, a másikat meghallgatni; ez egyben visszajelzés a párnak is.

Péter esetleg a férfiakat érti meg jobban, Dóri pedig a nőket?

Péter: Ez nekem egy fontos téma. Amikor elkezdtem ezt az egész munkát, akkor azt vettem észre magamon, hogy jobban tolom a nők szekerét, mint a férfiakét. Automatikusan nekik adok igazat. Jó kis önismereti feladat volt, dolgoznom kellett azon, hogy ez megváltozzon, semleges tudjak maradni. Jó pár évet kellett ezzel foglalkoznom, de szerencsére mára eltűnt ez az érzés.

Dóri: Ezzel valóban fontos foglalkozni, de tudnunk kell, hogy mi miért történik bennünk. Masszívan dolgoznunk kell magunkban azon, hogy ne vigyenek el a történetek, a saját életérzéseink, élettapasztalatunk.

Bemutatkoztak a párok. Mi történik ezután?

Péter: Megkérjük őket, hogy fogalmazzák meg, miért jöttek, miért pont most jöttek hozzánk. Milyen elképzeléseik, céljaik vannak. Legtöbben egyébként csodát várnak, orvosi analógiára azt, hogy ha elmegy a beteg az orvoshoz, ő megállapítja a bajt, felírja a receptet, a beteg kiváltja a gyógyszert, beveszi, és meggyógyul tőle. Ebből nehéz kizökkenteni a pácienseket. Itt ugyanis minden a gyakorlatban történik, és nekik is dolgozniuk kell a változásért. Gyakran alkalmazzuk például a szerepcserés játékot. Megkérjük őket, cseréljenek helyet a kanapén, a férjet feleségként, a feleséget a férje szerepében kérdezzük.

Dóri: Ha így sem hallják meg egymást, ha így is mindenki a saját érveit fújja, akkor kezdjük elölről az egészet. Megkérjük, foglalják össze, mit értettek meg abból, amit a másik mondott. Sokszor semmit.

Nem lehet könnyű két idegen ember előtt kényes témákról, esetleg intim problémákról beszélni.

Dóri: Akik úgy döntenek, hogy segítséget kérnek, azoknál ez általában nem probléma. Sőt, gyakran nehéz tartani a másfél órás keretet, mert nagyon belemelegednek ám a párok a mesélésbe.

Péter: Elsősorban a 30-as, 40-es korosztály jön hozzánk, ők nem kezelik tabuként a szexualitást sem. Ha mégis azt érezzük, hogy valamelyik felet feszélyezi a téma, akkor felajánljuk, hogy térjünk át más területre. Itt nem vallatás folyik, fontos, hogy a pácienseink komfortosan érezzék magukat.

Mennyi az átlagidő, ami után útjukra lehet ereszteni a párokat?

Dóri: Amikor megvan a közös fókusz, az, hogy min dolgozunk, akkor szóban 8-10 alkalomra szerződünk. Van, amikor elég kevesebb alkalom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább több kell. De, ha az egyik fél válni akar, a másik még mentené a kapcsolatot, akkor hosszú idő az is, hogy közös kiindulópontot találjunk. Motiváció, közös fókusz és elköteleződés a közös munkára – ezek a sikeres családterápiás konzultáció feltételei. De érett személyiségre, önreflexióra és kommunikációs készségre is szükség van.

Péter: Ha komoly az egyéni elakadás, személyiségzavart tapasztalunk, ott mi, illetve a párterápia, mint módszer keveset tud tenni. Ennek feloldása nem ennek a műfajnak a feladata.

Dóri: Akinek például nagyon alacsony az önbizalma, annak először szerencsés ezt a problémát rendeznie, Ehhez egyéni terápiát javaslunk.

Hány év együttélés után, vagy milyen élethelyzetekben jönnek általában a problémák?

Péter: Nehézség elé állítja a párokat a gyermek születése. Ez komoly mérföldkő. Főleg az első gyermek.

Dóri: Ezt nagyon fontos kimondani, kell erről beszélni. Ez egy krízishelyzet, csak az a baj, hogy ezt a témát tabuként kezeljük. Ezért is éri felkészületlenül a párokat ez az érzés. A társadalmi elvárás is kizárólag a boldogság megélése. Így aztán bűntudatot érez az anyuka és az apuka is, ahelyett, hogy tudnák, nincs ebben semmi különös. Hasonlóan nehéz élethelyzet az is, amikor elköltöznek a gyerekek. Szinte mindig előkerül az is, hogy sokat dolgoznak a párok, nagyon kevés időt töltenek egymással, nem beszélgetnek. Mindig arra biztatjuk őket, hogy beszéljenek egymással. Nem működik hosszútávon egy kapcsolat, ha nincs kommunikáció. Ugyanakkor ez lehet a konfliktus forrása is, hiszen az egy attitűdbeli különbség, hogy a nők jobban szeretnek beszélni, a férfiak meg azt mondják, ne dumáljunk annyit, oldjuk meg.

Ha gyakran beszélnek a gondokról, akkor az egyik fél úgy érezheti, mindig piszkálja őt a társa. Hogyan kell ezt jól csinálni?

Dóri: Ha időről időre mindig ugyanúgy, mindig ugyanarról beszélnek, körbe-körbe járnak, annak semmi értelme. Ilyenkor érdemes segítséget kérni. Amikor mi azt mondjuk, hogy beszéljünk a problémákról, akkor azt úgy értjük, hogy nevezzük nevén a dolgokat. Fontos tudni, hogy mi bántja a másikat, mivel elégedetlen, és azon próbáljanak is változtatni. Ha ezt nem teszik, csak a sérelmek maradnak, és eltávolodnak egymástól. Ezt nem jó megvárni.

Van, hogy a terapeuta mondja ki: nincs értelme a kapcsolat, vagy a konzultáció folytatásának?

Dóri: Első körben ezt inkább egymással beszéljük meg, de olyan is van, hogy az egyikünk több esélyt lát. Szoktuk jelezni, hogy úgy látjuk, annyira erősek a sérelmek, hogy ezeken feloldás nélkül nehéz tovább haladnunk. Az is ilyen helyzet, amikor látjuk, az egyik fél nincs jelen, ellenáll. Egy pár által támogatott, de tulajdonképpen egyéni terápiát sem hívhatunk családterápiás konzultációnak.

Mikor sikeres, hogyan ér véget a konzultáció?

Dóri: Ez egy folyamat. Időről időre kérünk visszajelzést, hol tartanak, érzik-e a változást. Érezzük mi is, amikor már nem kell fogni a kezüket. Ilyenkor azt mondjuk, próbáljuk meg ezentúl a kétheti találkozót havira csökkenteni, vagy jöjjenek vissza fél év múlva egy konzultációra.