csalad.hu - Konfliktuskezelés ajtócsapkodás nélkül? Ez a mediáció!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Konfliktuskezelés ajtócsapkodás nélkül? Ez a mediáció!

Jaksa Petra
2020. jan. 21. 15:00
Életmód

Családok szétesését lehetne megelőzni a segítségével. Már ha többen ismernék ezt a módszert. Dr. Németh Zoltán jogász, mediátor, a Közép-Európai Mediációs Intézet elnöke szerint ugyanis nem kap elég nyilvánosságot a szakma, így kevesen is veszik igénybe.

"A legnagyobb sikertörténetek persze azok, amikor a válás előtt álló pár a mediáció hatására meggondolja magát"

Pereskedés helyett mediáció

– A mediáció egy olyan modern konfliktuskezelési módszer, melyben egy objektív harmadik fél, a mediátor segíti a feleket a megegyezésben. Permegelőző, pert helyettesítő jellege van, tehát egy válás előtt álló pár esetében segítségével olyan közös írásbeli megállapodás jöhet létre, amivel mindkét fél elégedett, így megkímélhetik magukat és a gyermekeiket egy évekig tartó, lelkileg és anyagilag is megterhelő pereskedéstől – mondja dr. Németh Zoltán. Természetesen nem kell, hogy feltétlenül írásban állapodjanak meg a felek, sokszor az is eredménynek tekinthető, ha elindul a kommunikáció közöttük, és meghallják egymás valós igényeit. A legnagyobb sikertörténetek persze azok, amikor a válás előtt álló pár a mediáció hatására meggondolja magát és mégis együtt marad. Ilyen is előfordul, nem is ritkán. Azt azonban hangsúlyoznám, hogy a mediáció nem párterápia – teszi hozzá. – Gyakran előfordul, hogy összemossák a mediációt a pszichológiával, pedig nem szabadna. Ha egy mediátor úgy érzi, természetesen fogja javasolni a párterápiát, mint további lehetőséget, de gyakran már a mediáción tapasztaltak is segítenek új, jobb irányba terelni a kapcsolatot.

A mediátor nem döntőbíró

– A mediátor egy valóban független, semleges harmadik fél, aki csupán jól irányzott kérdésekkel rávezeti a konfliktusban álló feleket a közös megegyezésre. Nem ő hoz döntést és soha nem áll egyik vagy másik fél pártjára, a gyermeket azonban mindig elsőnek tekinti például egy válás előtti vitában. Ezért időnként figyelmezteti a párt, hogy gondolják át, a döntésük biztos, hogy a gyermekük számára is előnyös-e – magyarázza dr. Németh Zoltán. – Egyébként gyakran ügyvédek, tanárok tanulják ki a mediátor szakmát, amit egyetem melletti másfél-két éves képzésben el lehet sajátítani. 60-90 órás képzés is létezik, de fontos, hogy egy felsőfokú végzettséggel, illetve legalább 5 év szakmai gyakorlattal rendelkeznie kell az illetőnek a saját szakmájában. Minden mediátornak regisztrálnia kell magát az Igazságügyi Minisztériumnál, valamint 5 évente 50 kreditpontot szereznie továbbképzésekkel. Itthon jelenleg 1500 bejegyzett mediátor van, ami sajnos elég kevésnek mondható.

Az élet számos területén alkalmazható

– Az életünk tele van konfliktusokkal, a mediáció alkalmazási területei ezért szinte kimeríthetetlenek. Nem csak párkapcsolati konfliktusokban, de családi (szülő-gyerek), munkahelyi vitákban, iskolai nézeteltéréseknél, például bullying esetén vagy tanár-gyerek, tanár-szülő ellentét feloldására is alkalmazható. Sőt, munkahelyeken, lakóközösségekben, a büntetőügyben és gazdasági, politikai ügyekben is sikerrel használják. Van azonban egy terület, a családon belüli erőszak, ahol szintén alkalmazzák a mediációt, pedig úgy gondolom, nem kellene. Mégpedig azért, mert ebben az egyik fél komolyan alárendelt szerepben van. Persze, a jó szándék megvan, ez fontos. Magyarországon bizonyos esetekben a gyermekvédelmi hatóság is mediációra kötelezheti a szülőket, de ez messze van attól, amit éppen a napokban vezettek be Görögországban, ahol kötelezően először mediátorhoz kell fordulni, mielőtt pereskedni kezdenénk.

A szülő is kezdeményezheti a mediációt az iskolában

Mediáció az iskolákban

– Teljesen iskolafüggő, hogy hol ismerik ezt a módszert. Előfordul, hogy az iskolaigazgató vagy egyik-másik tanár ismeri és javasolja egy iskolai konfliktushelyzet feloldására. Természetesen a szülők is kezdeményezhetik. Ilyenkor általában meghívnak egy mediátort, aki egy osztályfőnöki óra keretében játékos gyakorlatokkal segíti a gyerekeknek feloldani a konfliktust. Amikor mondjuk két gyerek közt komolyabb feszültség vagy probléma alakul ki, akkor a szülők vesznek részt a mediáción és esetleg a tanár vagy az iskolaigazgató, aki az intézmény érdekeit képviselheti. Nagyon jó lenne, ha a gyerekek is minél korábban megismerkednének a konfliktuskezelés ezen formájával.

Konfliktust lehet úgy is kezelni, hogy az mindenki számára pozitív konszenzussal záruljon.

Társadalomformáló hatása van

– Azt gondolom, minél többen tudomást szereznek a mediációról, annál többen a tudatában lesznek annak: konfliktust lehet úgy is kezelni, hogy kiabálás, minősítés és ajtócsapkodás helyett az mindenki számára pozitív konszenzussal záruljon. Ennek következtében egy empatikusabb társadalmi közeget teremthetnénk meg. Bízom benne, hogy minél több emberhez eljut, hogy létezik ez a módszer és nem kell egyből bíróságra menni. Érdekesség, hogy 50%-ban nők és 50%-ban férfiak kezdeményezik a mediációt, ráadásul a mediáció előnye az is, hogy mindkét fél önszántából jön el, senki sem kényszeríti rá. A végén a megállapodás is úgy születik meg, hogy annak minden pontjával mindkét félnek egyet kell értenie. A mediáció a bírósági perekkel szemben közelebb hozza az embereket egymáshoz és egy olyan szemléletet tanít meg, amire úgy gondolom, ebben a világban mindenkinek nagy szüksége lenne.

Ingyenes konfliktuskezelési tréning

Ha felkeltettük az érdeklődését, jó hír, hogy dr. Németh Zoltán Budapesten, az Egyszülős Központban ingyenes konfliktuskezelési tréningeket fog tartani a közeljövőben, amire bárki jelentkezhet. Bővebb információért látogasson el az Egyszülős Központ honlapjára.

További információk a mediációról: www.kemi.hu