Sokan kérdezték tőlem a közelmúltban, hogyan vált be Hanninak a bölcsőde. A kérdés tök jogos, hiszen pár hete örömmel osztottam meg veletek (is), hogy mennyire várjuk már a novembert, hogy Hanni végre szocializálódni tudjon és a saját korabeli gyerekekkel barátkozhasson. Bevallom, már számoltuk vissza a napokat, mert Hannikám hamarosan 2 éves lesz, és habzsolja az új ingereket. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon ügyes kislány, imád rajzolni, festeni, a kis babakonyhájában akár egy órát is elpepecsel, dajkálja, altatja, gondozza a babáit, tehát minden azt mutatja, hogy nagyon jól érezné magát a bölcsődében. Én is egy picit elengedtem azt a félelmemet, hogy csak a család tud rá kellőképpen figyelni, és abszolút bizalmat szavaztam annak a csodálatos bölcsődének, amit még májusban találtam, és már első alkalommal beleszerettem. Itt fontos megjegyeznem, hogy akkor biztosra vettem (szerintem nem voltam egyedül), hogy novemberben már nem kell tartanunk a covidtól, azt meg rémálmomban sem gondoltam, hogy pont ebben a hónapban kezd el tombolni a 4. hullám.

Szóval pár hete tartottunk egy ún. próbanapot, ahol a gondozók mind olyan szeretettel vették körül Hannit, hogy azonnal elvarázsolták. Abban is biztos vagyok, hogy a gyerekeknek 100 %-os radarjaik vannak azt illetően, hogy ki a valóban jó ember és ki az, aki csak el akarja hitetni. Itt pedig Hanni olyan őszinte mosollyal reagált minden felé intézett szóra, hogy percek alatt végleg meggyőztem magam: ez a tökéletes hely számára (nem mintha előtte lett volna bennem kétség). Tehát ez a bizonyos próbanap, ami valójában kb. fél óra volt, csodálatosan sikerült és mi izgatottan léptünk ki a bölcsi ajtaján, tudva, hogy hamarosan elkezdjük a beszoktatást.

Pár nap múlva azonban Hanni belázasodott és kezdetét vette 10 nap betegség. Először ő, majd hamarosan én is követtem. Még nincs egy éve, hogy az egész család covidos volt, úgyhogy mondhatjuk, élénken él bennem a szörnyű emlék, ezért persze eléggé megijedtem, de szerencsére hamar kiderült, hogy „csak” egy közönséges vírus. Mindenesetre nem volt kellemes, így felhívtam egy nagyon kedves orvos ismerősömet, hogy megkérdezzem, mivel tudnám Hanni – és természetesen az egész család – immunrendszerét jól megerősíteni, hogy felkészüljünk a közösség esetleges veszélyeire. És akkor olyan választ kaptam, amit egyáltalán nem akartam hallani, pedig akkor már a szívem mélyén tartottam tőle, hogy ez az opció előfordulhat (és a belső hang is kezdett suttogni). Az orvos ismerősöm elmagyarázta, hogy a covid miatt olyan mértékben lesterilizáltuk magunkat, hogy most az amúgy viszonylag könnyebb lefolyású, általában enyhébb tünetekkel járó betegségek is sokkal jobban megviselik a szervezetünket és sokkal könnyebben is kapja el, aki amúgy hajlamosabb az ilyen típusú felsőlégúti bajokra. Azt javasolta, hogy ha nem elengedhetetlen, hogy most szoktassuk közösségbe Hannit és meg tudjuk oldani, hogy kivárjunk még pár hónapot, talán szerencsésebb lenne nem kísérteni a sorsot. Úgy tettem, mint aki nem teljesen érti, rákérdeztem, biztosan jól vettem-e ki a szavaiból, hogy most nem javasolja a bölcsit. És akkor kerek perec azt mondta: “Kedves Gabi, sajnos jól értetted. Én most nem ajánlom, hogy elkezdjétek a bölcsődét, de hidd el, semmiről nem fog lemaradni.”

Úgy tettük le a telefont, hogy mindenképpen átgondoljuk és persze megbeszélem a családdal, hiszen ez egy közös döntés (ekkor már tisztán kivehető volt a figyelmeztető hang a fejemben).

Mivel sosem adom fel könnyen, azért a biztonság kedvéért felhívtam pár kisgyerekes barátnőmet, akik megerősítették, hogy általában egy hét közösség után minimum tíz nap otthonlét következik, sőt, van olyan barátnőm, ahol szeptember eleje óta mindössze két hetet volt bölcsődében a gyerek. Ekkor már tudtam, hogy nincs értelme küzdeni, Hanni nem fogja most elkezdeni a bölcsit.

Megint csak hálát adok az égnek, hogy mi családilag meg tudjuk oldani Hanni felügyeletét. El sem tudom képzelni, mit tesznek azok a szülők, ahol a nagyszülők távol vannak, vagy egyszerűen csak bármilyen okból nem tudnak részt vállalni az unokák életében. Nehéz szívvel felhívtam a bölcsődét és egy héttel a kezdés előtt lemondtam. Teljes mértékben megértették, és biztos vagyok benne, hogy ha pár hónap múlva javul a helyzet és mi az ovi előtt gondolkodunk még bölcsiben, csak ezt a csodahelyet választjuk majd.

Igen, tudom, hogy az oviban is lesz majd beteg a gyerek, és ott is elkap majd ezt-azt, de akkor már erősebb lesz az immunrendszere. Addig sokat megyünk játszótérre, találkozunk majd gyerekekkel, barátokkal külön. Nem fogom hermetikusan elzárni Hannit a többi gyerektől, de azóta hallom – szintén ismerősöktől –, hogy egyre több óvodában, iskolában kerülnek karanténba csoportok, osztályok, szóval még inkább hiszem, hogy jelenleg ez volt a legokosabb döntés.

Mivel a mi életritmusunk teljesen más, és a hivatásaink is lehetővé teszik, hogy gyakran legyünk együtt napközben, ezt a helyzetet is úgy fogjuk fel, hogy kaptunk még egy kis közös időt. Aktívabban jelen lehetünk a lányunk fejlődésének további fázisaiban, és továbbra is mi kapjuk a legtöbb huncut mosolyt a mi egyetlen Hannikánktól.