Mit, mikor és hogyan?

Gondoljatok csak bele! Mit csináljak, ha sír? Mit csináljak, ha nem eszik, alszik? Mikor kezdjek aggódni? Mikor kell mellétáplálni? Hogyan öltöztessem hidegben? Hogyan altassam? Szerintem kapásból lehetne sorolni a kérdések tömkelegét még órákig, de úgyis tudjátok, miről beszélek.  

Aztán amikor a gyerek cseperedik, és a gondolataink már „csak” 99 %-ban szólnak a róla, a maradék 1 % már szólhat rólunk. Mit csináljak, hogy visszanyerjem a régi önmagam? Mikor mehetek el legalább pár percre?  Mikor lehetek kettesben a férjemmel? Hogyan legyek jó anya és dolgozó nő egyidőben? Ezeket a kérdéseket is lehetne napestig sorolni, és nyilván mindegyik megér egy hosszabb bejegyzést. De én most egy egészen más dologról szeretnék írni nektek. Mi van, ha kicsúszik a szánkon valami, amit nagyon nem szeretnénk tőle viszonthallani?  

Történt ugyanis, hogy a minap belerúgtam az asztal lábába. Ez korábban is megtörtént már, nem is egyszer, de a gyerek születése előtt le tudtam úgy rendezni, hogy káromkodtam egy olyan jó választékosat és mire a végére értem, mondjuk úgy, hogy enyhült a fájdalom. Na de amikor egy majdnem 3 éves lesi minden mozdulatod, és mint a szivacs, szív magába minden információt, akkor ezt már nem teheted meg… vagy legalábbis nem úgy, vagy azért nem gyakran. Na jó, soha nem tehetnéd meg, és sehogy, de azért tegyük a szívünkre a kezünket, néha előfordul a legkifinomultabb úrihölgyekkel is, hát még velem (gondoltam, megelőzöm a kedves barátaimat, hogy legyen mit posztolniuk). 

Ilyen volt a legutóbbi, fenti eset, amikor sikerült majdnem eltörni a kislábujjamat egy hirtelen mozdulattal. Biztosan tudjátok, amikor elhajlik a lábujjad derékszögben, és a fájdalom hirtelen az agyadig hatol. Bevallom őszintén és férfiasan, egy olyan típusú mondatszerkezet hagyta el a számat, amire nem vagyok büszke. Fú, komolyan mondom, már a mondat felénél tudtam, hogy ezt nem kellett volna, de akkor már olyan lendületben voltam, hogy nem bírtam abbahagyni. Közben persze szinte éreztem, hogy a pöttöm főnököm a tekintetével lukat éget a tarkómba. Látni nem láttam, mert mögöttem volt, de esküszöm, éreztem, hogy éppen memorizálja a hallottakat, hogy majd jól elismételje egy arra teljesen alkalmatlan pillanatban. Mondjuk nem mintha erre lenne alkalmas pillanat… 

Hirtelen felidéződött bennem, ahogy gyerekkoromban anyám azt mondta, hogy idézem: szappannal fogom kimosni a szádat, édes lányom, ha még egyszer meghallom, hogy ezt mondod … Ha lenne garancia arra, hogy a szappanos szájmosás a fültanú emlékéből is kitörli a hallottakat, azonnal kisikáltam volna a számat egy liter folyékony szappannal, de gyanítom, hogy Hannikámat ez sem hatotta volna meg. Szóval miután ismét tudtam mozgatni a lábam, és a többi végtagom sem zsibbadt már, próbáltam kipuhatolni a lányomtól, mennyit hallott és ebből mennyit kíván folyékonyan visszaadni. 

Nem kellett sokáig „faggatnom”. Életében ilyen gyorsan nem tanult meg szóról szóra hosszú, összetett mondatot, mint most. Tökéletesen visszaadta elejétől a végéig és közben úgy vigyorgott, mint a vadalma. Ebből persze éles logikával kikövetkeztettem, hogy pontosan tudja, hogy anya hibázott, és neki nem lenne szabad most ezeket a szavakat mondani, de olyan huncut mosoly volt a szemében, és annyira édesen csengett a hangja még ezekkel az otromba szavakkal is, hogy azt hittem, megzabálom. Próbáltam komoly maradni, és motyogtam valami olyasmit, hogy anya butaságot mondott, és Hannikának ilyet nem szabad mondani és anya is nagyon fog figyelni, hogy ne forduljon elő többet, de a magyarázkodásom elég gyengén sikerült. 

Kérlek, oldozzatok fel, és nyugtassatok meg, hogy veletek is előfordult már hasonló. Nyilván körbetelefonáltam az összes anyuka barátnőmet, persze mindenki kiröhögött, és rögtön túl is licitált, elmesélve valami hasonló történetet, de még így is lelkiismeretfurdalásom volt napokig. Tudom, hogy önző dolog tőlem, de kivételesen örülnék, ha kiderülne, hogy más is esendő… Vagy esetleg írjátok meg, ki mivel váltja ki (próbálja kiváltani) a hasonló helyzetekben előforduló "tévéfüttyel" kisípolandó szavakat. "A teremburáját", vagy "aztarézfánfütyülőjétneki"?