Mintha az élet arra akarna nevelni, hogy ne igyak előre a medve bőrére és ne bízzam el magam túlságosan. Szóval remélem, ha most sopánkodok azon, hogy nem alszik, nem eszik, akkor holnapra minden egycsapásra megoldódik.  

Emlékeztek még arra, amikor írtam, hogy a lányom végre alszik? Biztattalak titeket is, hogy ne adjátok fel, mert egyszer vége lesz az alvás parának, tartsatok ki. Na, akkor tényleg úgy tűnt, hogy vége a hullámvasútnak és Hannit végre nem kell 95867546 órán keresztül altatni, hanem elég egy dalocska, egy mesécske és a kisasszony már durmol is… Én megnyugodtam, a Krausz megnyugodott, mindenki boldog volt. 

Pár héten keresztül olyanok voltunk, mint egy álomcsalád. Szó szerint álom, mert végre mindenkinek volt ideje álmodni, hiszen aludtunk…. aztán az álom hamar újra rémálommá változott és hetek óta újra felültünk arra a bizonyos hullámvasútra, annak is valami horror változatára. Félre ne értsetek, imádok a lányomnak esténként mesét olvasni és énekelni. A nap fénypontja, amikor összebújunk és megtartjuk a kis szertartásunkat. Van, hogy simogatja az arcom, a szemembe néz és elmondja, hogy szép vagyok. Neki mindig el is hiszem. Aztán „dumcsizunk” az élet nagy dolgairól, elolvassuk párszor a Bogyó és Babóca éppen aktuális kedvenc részét, vagy énekelek neki altatódalt, és ezen a ponton annak kellene történnie, hogy az én szentem egyre laposabbakat pislog, aztán lassul a kis keze az arcomon és egyszer csak egyenletesen szuszogva elalszik. 

De nem ez történik, hanem egyre jobban felélénkül, elkezd nyűglődni, egyszer csak semmi nem lesz jó és kezdetét veszi egy véget nem érő hiszti. Akkor persze én is elkezdek befeszülni, mert egyértelművé válik, hogy ismét nem úszom meg, nemhogy 1 óra altatással, de örülök, ha 2 és fél, 3 óra elég lesz. Ez egy ördögi kör. Sajnos gyanítom, hogy Hanni nemcsak akkor kezdi érezni, hogy én befeszültem, amikor már én is érzem, hogy befeszültem, hanem már akkor érzi, hogy befeszültem, amikor én még nem érzem, hogy már befeszültem. 

Értitek, nem? Szóval pár napja megfigyeltem, hogy tulajdonképpen ahogy közeledik az este, én már érzem a gombócot a gyomromban. Minden erővel dolgozom azon, hogy ne érezzem, nehogy Hanni kiszimatolja, de nem megy. Ennek a kis mini dandártábornoknak olyan szenzorai vannak, hogy elképesztő. És nehogy azt gondoljátok, hogy nem olvastam el minden könyvet, írást, tanulmányt, blogbejegyzést a témában, mert elolvastam! Minden létező módszert tanulmányoztam, de amit kipróbáltam, nálunk nem vált be. Amit meg nem próbáltam, azt meg okkal nem próbáltam. Nem tudom otthagyni sírni. Az nem megy. Sem 10 percre, sem 2 perce, sem sehány percre. Nem megy. Szóval zsákutca.  

A másik nagy problémánk még mindig az evés. Mondjuk most így hirtelen nem emlékszem arra, hogy valaha írtam volna nektek, hogy ez a probléma megoldódott volna, szóval erre a témára nem érvényes a „jókat mondok, rosszra fordul” elv, de remélem azért, ha reklamálok kicsit, akkor azért jobb lesz!  

Az van, hogy a gyerekem fényevő. Most már azt sem eszi, amit eddig. Mert ugye eddig evett virslit és rántotthúst, és Zsuzsi mamiéknál krumplifőzeléket. De mára ezeket sem. Illetve talán a rántott húst még úgy ahogy, de ennyi. Ja, nem, még a kolbászt, de azt is kenyér nélkül enné. Igen, a kolbászt, azt magában harapná. Jó, mondjuk azt én is imádom, de akkor is. Mondták is mindig, ha a kerítés kolbászból lenne, azt is megenném. Meg én, de én ettem mindent! Hanni viszont tényleg csak a fentieket és nasikat. Csokit enne zsákszámra, azt viszont nem vagyok hajlandó nagy mennyiségben adni neki. De már bőgök szinte minden étkezésnél, mert ott is megy ez a hiszti, mint ami alvásnál. Teljesen kétségbe vagyok esve, mert szeretném, ha enne zöldséget, gyümölcsöt, de nem eszik. 

Van, aki azt mondja, hogy engedjem el, de ez nem ilyen egyszerű, hiszen egy ennyi idős kis szervezetnek szüksége van vitaminokra, ásványi anyagokra. Amúgy is mindig attól rettegek, hogy nem fejlődik rendesen, de így ez fokozottan jellemző. A Krauszom is bevetett már mindent. Szegénykém miattam nem sürgött-forgott annyit a konyhában, mint a kis hercegnője miatt, aki rendre eltolja az elé tett finomságokat. Komolyan néha úgy érezzük, hogy belepusztulunk a tehetetlenségbe. Szóval, kedves olvasók, megköszönök minden tanácsot, praktikát, varázslatot a fenti témákban. Nagyon számítok rátok, még eddig mindig tudtatok segíteni. Lécci lécci léccccccciiiiiiii! 

ui. Fentieken kívül Hanni egy kiegyensúlyozott, folyamatosan mosolygó, csacsogó, nyitott, barátkozó, egészséges, csodálatos kislány, aki sokat játszik, barátkozik, bogarakat kerget, fűben hempereg (nyilván nem esőben-fagyban), gyurmázik, rajzol, babázik stb. Csak az összeesküvést gyártók miatt gondoltam, prevenció gyanánt…