Extázisban

Az én nagylányom sütkérezett az ünnepi hangulatban egész hétvégén, hiszen a Krauszom már előző nap elkezdte készíteni az ételeket a zsúrra, így a hangolódás is elkezdődött, aminek az ünnepelt kisasszony nagyon örült. Volt Peppa malacos torta, sőt Papa malac (Forgács Gábor) személyesen küldött hangüzenetet Hanninak. Ez volt az első igazi szülinapi bulija és én nem tudtam betelni a ragyogó kis lényével.  

 A babaház telitalálat volt, alig vártam, hogy kibonthassam… akarom mondani, alig vártam, hogy Hanni kibontsa. Rögtön el is kezdtem… illetve Hannika elkezdte berendezni, és a ruhákat is ráadtam, mármint hogy természetesen Hannikám adta rá a ruhákat a babákra. Na jó, kit akarok becsapni, imáááádooom a babaházat. 

Tulajdonképpen tényleg nem vagyok benne biztos, hogy kinek vettük, de abban biztos vagyok, hogy legalább annyit gyönyörködöm benne, mint a lányom. Istenem, ha nekem lett volna ilyen! Szerintem hónapokig kis sem mozdultam volna a szobámból. Mondjuk most is csak szükség esetén fogom itt hagyni. 

Szóval, ha nem láttok a TV-ben vasárnap este, akkor belefeledkeztem a babaházasdiba a 3 éves lányommal. Annyira hálás vagyok, hogy megadhatom neki azokat a dolgokat, amikről én csak álmodoztam! 

Persze ez egy csomó kérdést felvet, és ezeket nagyon szeretném megkérdezni Tőletek is. Sokat gondolkodom azon, hogy mikor teszek jót a gyermekemmel:  ha a tőlem telhető legtöbbet megadom neki, vagy ha igenis következetesen figyelek rá, hogy csak azt kapja, ami feltétlenül szükséges. Meg lehet ezt állni?  Arra igyekszem odafigyelni, hogy hasznos, tényleg fejlesztő játékokat vegyünk neki és ebben a család is partner. 

A kiskonyhája például eredetileg egy szék volt, és abból alakította át egy csodálatos kézműves vállalkozás. A lehető legtöbb játékot igyekszem fából beszerezni, mert fontos számomra, hogy természetes anyagokkal játsszon. Kivéve a babaház, azt vállalom, hogy szerelem volt első látásra és tudtam, hogy Hanni is extázisban lesz, ha meglátja. Mondjuk nálam nem jobban.

Szóval visszatérve a kérdésemre, ti például hogyan ajándékoztok? Praktikus, hasznos ajándék, vagy akár haszontalan, ha az a vágya? Jön a karácsony. Sok kisebb ajándék, vagy egy nagy? Ha hangot ad annak egy üzletben, hogy szeretne megkapni egy játékot, feltételhez kötitek (életkortól függően természetesen), netán azonnal megkapja, vagy megvárjátok a legközelebbi ünnepet, vagyis apropót kerestek az ajándékozásra? 

Ez is olyan összetett kérdés, hogy nincs jó vagy rossz válasz, egyszerűen csak érdekel, hogy ki hogyan csinálja. Tudjátok, sokat tanulok tőletek és minden élethelyzetben tudtok adni hasznos, követni érdemes tanácsokat.  

Na, de visszatérve Hannikámra és az ő 3. születésnapjára. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy nemrég még tartottam a kezemben ezt a kis „csomagot” és rettegtem attól, hogy képes leszek-e őt boldoggá tenni és jó anyukája leszek-e. Most meg itt szaladgál fel és alá, csacsog egész nap, látom benne magamat, a gesztusaimat, de látom a Krauszomat is. 

Ahogy fejlődik, okosodik, rácsodálkozik a világra, csak ámulok, hogy ez a kis hároméves tünemény néha milyen bölcs és felelősségteljes. Még mindig nem fogtam fel, hogy őt mi alkottuk. Máskor pedig azt nem értem, hogy volt életem előtte is. Hogy létezett bármi, ami jelentőséggel bírt az érkezése előtt. De megérkezett és azóta én is megérkeztem. Szinte szó szerint, hiszen értelmet nyert minden. 

A múltam, a jelenem és a jövőm ebben a kis új életben összeforrt. Tudom, hogy sok interjúban elmondtam, de tényleg azt érzem, hogy az ő születésével találtam vissza önmagamhoz, a saját értékeimhez, amiket továbbadhatok neki is. 

Furcsa érzés volt a születésnapján, hogy miközben aznap ő volt a főszereplő, róla szólt minden, és egy kicsit átéltem újra az ő születésének napját, néha egy-egy perce megengedtem magamnak, hogy a másnapi nagy eseményre gondoljak és arra, hogy az új dalommal magam mögött hagyom a sok bántást, amit az elmúlt időszakban kaptam. Ez a produkció a Fricskás fiúkkal a szívemből egy darab. 

Hanni születésnapján még csak remélni mertem, hogy szeretettel fogadjátok majd, és bevallom, nagyon izgultam miatta. Kicsit ilyen szempontól is visszarepültem az időben, mert érzésre olyan volt, mint amikor 16 évesen először álltam ki a kamerák elé. Minden alkalommal, amikor eszembe jutott, hogy másnap élőben debütál a Szívbeemelő című dalom, jött az a jól ismert gombóc a hasamban. 

Fura a kapcsolatom ezzel a gombóccal. Részben a félelem, a bizonytalanság gombóca, ugyanakkor tudom, hogy amíg van, addig itt a helyem a színpadon, addig a tökéletesre törekszem, addig harcolok, addig a legjobbat akarom adni magamból. Ha már nem lenne a gombóc, az izgalom, akkor már talán nem lenne fontos…

De a gombóc volt, és akkor is, amikor Hannikám megpillantotta a babaházat és a malacos tortát, én pedig csak csendben hagytam magam ringatózni az érzelmek taván, gondolatban hol a szülőszobában járva, hol a saját gyerekkoromban, aztán a másnapi produkció színpadán, aztán visszataláltam a gyöngyöző kacajú Hannikámhoz, és már nem voltak bennem kérdések, hanem tudtam a válaszokat. Számára mi vagyunk a lehető legjobb szülők, és nekem csak annyi a dolgom, hogy soha többet ne kételkedjek magamban!