Azóta sem tudom őt elfelejteni. Jó pár éve történt. Egy reggel felhívott egy mély hangú férfi: „Keresse meg a bicskás doktort! A motorosnak az életét, nekem az emberekbe vetett hitemet adta vissza…!”  

A történet mesébe illő. Azt mondjuk az ilyesmire, hogy csodaszámba megy. De mi a csoda? Addig eljutunk, hogy valami emberfeletti. Hogy hétköznapi ésszel megfejthetetlen. De hogy hol íródnak az ilyen történetek, hol kezdődnek el… Ki a rendező?

Szarvas József sebészorvos csak ennyit mond, azt is halkan:  

– Tőzsér Sándornak még dolga van itt a földön. Odaföntről ez az üzenet érkezett… Ebben a történetben számomra ez a legnyilvánvalóbb. Hálás vagyok, hogy ott lehettem…  

Hogy mi is történt?  

Pest után az érdi lejtő egy helyen nagy ívben kanyarodik. Ebben a kanyarban egy kora délelőtt egy férfi tehetetlenül lefordult robogójával az árokba. Szinte abban a pillanatban, mintha valaki rendelte volna, ért oda egy személykocsi, kiugrott belőle egy férfi meg egy nő. A szerencsétlenül járt motoroshoz siettek…  

A fulladással küszködő ember nagy nehezen kipréselt néhány szót.  

– Darázs csípett meg… allergia…  

A torka veszedelmesen szűkült.

A férfi, aki ott térdel fölötte, baleseti sebész. Osztálytalálkozóra megy, egy fogóval kombinált bicskán kívül semmi eszköz nincs nála. Fogorvos felesége dermedten figyeli, ahogy megmetszi a nyakon a bőrt és a kertészkedésre alkalmas bicskával gégemetszést végez. Ebben a pillanatban csöng a telefonja. Az asszony beleszól:

– Apád most szúrt nyakon az árokban egy embert… Majd hívlak.

Pár nappal a történtek után a beteget, diszkrét kötéssel a nyakán, már hazaengedték. Én Székesfehérváron az otthonában kérdezem Szarvas doktort, itthon van a családja, felesége, gyerekei.  

– Nem félt, hogy baj lehet? Fertőzés, műhiba, bármi…

– Ilyesmitől nem féltem, de volt egy töredékmásodperc, amikor arra gondoltam, ne várjak-e. De a fulladás nem játék. Meg kellett szúrni, hogy levegőt kapjon.  

– Hogy jutott eszébe a golyóstoll…?

– Nem volt mese, lélegeztetni kellett. A kreativitás ebben a szakmában is átszövi a döntéseket. Ha a gondolat jó, a végrehajtáshoz utat kell engedni némi vagányságnak, vakmerőségnek, talán kalandorságnak is. Először a saját tollammal próbálkoztam, rövid volt, Zsuzsi, a feleségem nagyon gyakorlatias, leintett valakit, zsákmányolt egy golyóstollat, a körömcipője sarkával törte el a henger végét, hogy lyukas legyen. Ezt tettem a nyílásba, ezen át fújtam a tüdőbe a levegőt, jó tizenöt percig. Amikor megjött a mentő, még a kocsiban is a toll testén át dugták le a lélegeztető tubust. Úgy látszik, bevált…

Nevetünk.

– Mindig ilyen végtelenül nyugodt?  

Zsuzsa erősen bólogat és történeteket sorol. Hihetetlen műtéteket, lehetetlen helyzetből visszahozott betegeket, megmentett kezeket, lábakat… és családi pillanatokat.

– Az első gyerekünk párhónapos volt, utaztunk valahová, amikor hátulról belénk jött egy kocsi. A Trabantunkból csak a teteje és az oldala maradt meg. A kislányunkra ráborult minden, úgy kellett kibányászni. Én üvöltöztem a sofőrrel, a férjem nem szólt egy szót sem. Kiszedte Zsuzsit, fölrakta a megmaradt tetőre, kipelenkázta, megnézte minden porcikáját, ép-e. Ép volt.  

Megint nevetünk. Szarvas doktor mosolyog.  

– Rengetegen kerestek most meg, szinte népmesei hősnek érzem magam. Talán azért örülnek ennek a történetnek annyian, mert ebben a mai medicinában, ahol minden agyon van biztosítva, ahol a papírmunkában olykor elvész az ember, ahol hiába ügyes és talpraesett az orvos, egyre inkább gúzsba van kötve, a kockázatvállaló képességet kiöli mindenkiből a túlszabályozás, egyszer csak lett egy helyzet, ahol visszajött az az orvos, aki régen volt… De: aki tehetetlen lett volna, ha nem érkezik jókor, jó időben, s ha nem tudja meg azonnal, hogy darázscsípés lehet a baj. Ennyi körülmény túl sok lenne véletlennek.  

Tőzsér Sándor budafoki szódást azon a napon a kedvenc étele, körömpörkölt várta ebédre. De hiába. A felesége, halálra váltan, a rendőröktől értesült a balesetről.

– Már egyszer történt vele hasonló szerencsétlenség, de az kisebb fokú volt. Akkor buszt vezetett, érdekes, akkor meg egy vendéglőben találtak egy orvost, aki kalcium injekcióval segített rajta… Ha most Szarvas doktor úr nincs épp ott, ha csak kicsit is később vezet arra, ha nem száll ki… Ez az egész egy csoda.

Elszoktunk a csodáktól. Tapintható valóságot akarunk. Milyen gyönyörű, hogy ez a tapintható valóság ott, az érdi kanyarban most igazi, megtörtént csoda volt. Dolga volt benne mindenkinek. A motorosnak, a darázsnak, a golyóstollas autósoknak, akik megálltak… De legfőképpen a doktornak, hogy éppen őt vezényelték a hetvenegyes útra. Szarvas József doktort, a biztos kezével, a furfangos eszével, az alázatos, tiszta szívével… Valaki tudta, hogy vele nem vall kudarcot, s Tőzsér Sándor töltögetheti a szódásüvegeket Budafokon a világ végezetéig…  

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

blogschäffer erzsébetés akkor elmesélemorvostudománytörténet