Dédnagymamám és dédnagypapám ezzel a jó tanáccsal látta el az első gyermekével várandós nagymamámat: ne üsd meg, és sose hagyd sírni bánatában! Rendkívül szerencsésnek érzem magam, mert én is ezen nevelési elvek mentén cseperedhettem a ’80-as években, és ezt is viszem tovább a saját családomban. A kortársaim kevésbé voltak kiváltságos helyzetben: sokaknak járt a pofon a bepiszkolt ruháért, a tányéron maradt húsért, és akadt olyan is, aki elsőben tesi órán teljes nyugalommal közölte, hogy azért vannak vörös hurkácskák a combjain, mert az édesapja jól elverte szíjjal, amiért nehezen ébredt reggel. Kisgyermek fejjel sem tudtam megérteni, hogy bánthat valaki egy másik embert, főleg, ha az történetesen a saját gyermeke. Felnőtt fejjel pedig még kevésbé értem, hogyan lehetséges az, hogy a velem egyidőben felnőtt generáció nem üdvözíti teljes mellszélességgel a 2005-ben bevezetett törvényt, ami kimondja a zéró toleranciát gyermekbántalmazás terén. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, mennyire nehéz a régi bevett szokásokat elhagyni, a hozott mintákat nem követni feszült helyzetekben.

– Hazánkban gyermekjogok szempontjából jelentős változás következett be 2005-ben – kezdi Kovács Anna Sára. – Ekkor a Gyermekvédelmi törvényt kiegészítették azzal, hogy a gyermek mindennemű bántalmazása – tehát fizikai, szexuális és verbális formában is – tilos. Ezt gyakran úgy kommunikáljuk, hogy egy pofon is tilos, azaz zéró tolerancia van a gyermekekkel szembeni erőszakkal kapcsolatban. Ennek ellenére sajnos a gyakorlat mást mutat. Nagyon nagy volt mindig a látencia a gyermekbántalmazás területén is, ezért nehéz megmondani, hány mai szülő volt maga is érintett gyermekként. Sajnos a fizikai- és verbális bántalmazással való fegyelmezés bevett norma. Azok a szólamok, hogy „engem is megpofoztak gyerekkoromban, és mégis ember lett belőlem”, vagy „egy kezemen meg tudom számolni, hány pofont kaptam, és azokat mind megérdemeltem” nagyon intenzíven jelen vannak a magyar társadalomban. Ráadásul ezekkel a közhelyekkel folyamatosan fenntartják a gyermekbántalmazás társadalmi szintű legitimációját.

Amikor elszakad a cérna…

A belénk ivódott családi mintákat levetkőzni, a rossz reakcióktól szabadulni csak úgy nem lehet.

– Ha valakit akár csak pár pofon erejéig is, de bántottak gyermekként, akkor kétesélyes, milyen szülővé válik. Úgy érezheti, szülőként neki is joga van ugyanúgy nevelni a gyermekét, és ő is üti a gyerekét – aki szintén abban nő fel, hogy ez a normális. Aztán ott a másik lehetséges kimenetel, amikor a szülő erőszakmentesen szeretné nevelni a gyermekét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne alkalmazzon semmiféle erőszakot. Ez egy nagyon szerencsés út, viszont nagyon nehéz is, hiszen a belénk ivódott családi mintákat levetkőzni, a rossz reakcióktól szabadulni csak úgy nem lehet. Nyilván nem minden gyerek földre szállt angyal, aki a pozitív fegyelmezés hatására csendben tudomásul veszi, mit szabad és mit nem. Ebből fakadóan adódhatnak olyan helyzetek, amikor bizony a szülőnél elszakad a cérna. Nagyon sok külső támogatás és belső erőforrás szükséges ahhoz, hogy a szülő ne maradjon eszköztelen azokban a feszültségekkel teli pillanatokban, amikor az ő családi mintái alapján már megütné a gyereket, és végül mégis erőszakmentes megoldást találjon – de csak ez a járható út.

„Nem szabad szégyellni, ha szeretnénk változtatni a rossz mintákon!”

Nem szabad szégyellni, ha szeretnénk változtatni a rossz mintákon! Merjünk segítséget kérni a gyermekünk, és a kettőnk közti kapcsolat érdekében.

– Sok esetben, amikor bántalmazásra kerül sor, akkor nem mindig arról van szó, hogy a szülő szisztematikusan veri a gyermekét, hanem „csupán” eljár a keze. Ennek az az oka, hogy a szülő kimerítette a saját nevelési eszköztárát. Miután elcsattant a pofon, vagy ha szavakkal bántalmazta a kicsit, gyakran a szülő szégyelli magát, bűntudatot érez amiatt, amit tett. Megfogadja, hogy többet ilyen nem fordulhat elő, ugyanakkor ennek betartása nagyon nagy önfegyelmet és tudatosságot követel a szülő részéről. A feszített és stresszes helyzetekben kell észnél lenni, ami – lássuk be – nem egyszerű feladat. Léteznek már koragyermekkori központok, olyan klubok, ahol működik szülőségi tanácsadás, ahol segítenek az önfegyelem gyakorlásában és a pozitív nevelési eszköztár bővítésében. Nem szabad szégyellni, ha szeretnénk változtatni a rossz mintákon! Merjünk segítséget kérni a gyermekünk, és a kettőnk közti kapcsolat érdekében.

Van élet a vasszigor és a „gyerekkirályok” elméleten is túl

Nem csak a vasszigor és a nevelés teljes hiánya között lehet választani, hiszen ott van a következetes gyermeknevelés

– Az idősebb generáció, de azok a kortársak is, akik nem értik meg az erőszakmentes gyermeknevelés lényegét, folyamatosan gátakat állítanak azon szülők elé, akik azt választják, hogy nem kívánják megütni a gyermeket soha. Elindítanak egy rossz propagandát azokkal a típusú posztokkal, amik azt hangoztatják, hogy a gyerekkirályok korát éljük, mert a szülők nem hajlandóak nevelni a csemetéiket. „Bezzeg egy jó pofon azonnal helyretenné a hisztis gyerekét!” – írják gyakran. Arról feledkeznek meg csupán, hogy nem csak a két extrém út járható a gyerekek terelgetésében. Minden szakember egyetért abban, hogy nem a szabadjára engedés nyújt biztonságot a gyerek számára, és nem is a pofon tereli a helyes útra. Nem csak a vasszigor és a nevelés teljes hiánya között lehet választani, hiszen ott van a következetes gyermeknevelés, ahol fontosak a szabályok, a napirend, amely biztonságot, keretet ad a kisgyermek mindennapjainak. Nem árt, ha a hatmillió gyerekes programban van egy kis leállás, és nyugodtan, otthon a gyerekeinkkel töltünk minőségi időt, akár egy esti beszélgetős, összebújós rituálé keretein belül.

Fontos a megfelelő kommunikáció

Talán nincs is olyan szülő, aki ne veszítette volna el a türelmét a gyermekével szemben. Akkor lehet ebből gond, ha rendszeresen előfordul, és nem ülünk le megbeszélni a kisgyerekkel a konfliktust, miután lehiggadtunk.

meg kell tanulni az „én kommunikációt”

– A gyermekkel való kommunikációhoz hozzátartozik az is, hogy egy-egy vitás helyzet után, hogyan magyarázzuk el a kicsinek, miért kiabált anya vagy apa. Ne azt mondjuk, hogy „azért voltam ideges, mert rossz voltál”, vagy „ha így viselkedsz, nem foglak szeretni”. Az is erőszak, ha nyugodt hangon fenyegetjük, vagy minősítjük a gyerekünket. Helyette inkább azt mondjuk, „nekem most szükségem van egy kis időre, hogy befejezzem a munkámat, szeretném, ha addig csendben elfoglalnád magad”. A lényeg, hogy bármennyire is nehéz, meg kell tanulni az „én kommunikációt”! A mi érzéseinkről szóljon az üzenet, arról, mit okoz bennünk a gyermek a helytelen viselkedésével. Nem ő a rossz, a buta, hanem rosszul viselkedett, vagy butaságot csinált.

Az erőszak lehetséges következményei

Nem lehet a gyermekbántalmazásról anélkül beszélni, hogy ne említenénk, milyen károkat okoz a gyermek lelkében az erőszakos nevelés.

Azt érezheti, hogy az erőszak válasz és megoldás mindenre

– Az a gyermek, aki akár verbális-, akár fizikai erőszakban nő fel, nagy eséllyel ő maga is valid eszköznek tartja majd az erőszakot. Azt érezheti, hogy az erőszak válasz és megoldás mindenre, legyen az egy játszótéri vagy iskolai konfliktus. Ez a fizikai erőszak kapcsán elég szembetűnő. A lelki erőszakot rendszeresen átélő gyermek, aki számára azt jelzik, hogy nem elég értékes, nem elég jó és nem szerethető, akit gyakorta megaláznak és bántanak, az az önértékelésében rendül meg. Önértékelési problémákon kívül megmutatkozhat az erőszakos nevelés az iskolai teljesítményben is – annak hiányában vagy épp a teljesítménykényszerben –, esetleg a kamaszkorra jellemző meg nem értettség és önbizalomhiány olyannyira felerősödhet, hogy deviáns viselkedésbe csap át. A kiszolgáltatottság és elidegenítettség érzése önbántalmazásba, mások bántalmazásába, depresszióba, szorongásba torkolhat. Tudatmódosítószerek használatáig, de akár sikeres öngyilkossági kísérletekig is el lehet vezetni ezt a szálat.

Zéró tolerancia, a követendő példa

– A törvény kimondja, hogy semmiféle gyermeket ért bántalmazás nem elfogadható, ebből kiindulva büntetőjogi következményeket vonhat maga után a be nem tartása. Ugyanakkor nagyon súlyos bántalmazások kerülhetnek csak az ítélőszék vagy a média látószögébe. Nagyon jó dolog, hogy a zéró tolerancia bekerült a Gyermekvédelmi törvénybe, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindenkit feljelentésre bíztatunk, ha gyerekként megütötték. Ugyanakkor, ha rendszeres bántalmazást tapasztalunk a környezetünkben, akkor a jelzőrendszeren keresztül tudomására hozhatjuk az illetékes szerveknek a bántalmazás tényét. Az észlelés és a feljelentés között azonban számos fázis történik. Ilyen lehet a beszélgetés, a segítségnyújtás is. Például, ha azt látjuk, hogy egy anya a gyermekével bajban van, akkor találjunk alkalmat elmondani nekik, mit tehetnének annak érdekében, hogy megszüntessék a veszélyes állapotot. A zéró tolerancia törvény lényege az is, hogy nézőpontformáló ereje legyen, olyasvalami, amiről minél többet beszélnek az emberek, és ami ezáltal remélhetőleg társadalmi normává válik.

(fotó: Shutterstock, privát)

gyerekjogszabályinterjúgyermekvédelemkapcsolj egyből!