csalad.hu - „A szomszéd gyerekek folyton sírnak…”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„A szomszéd gyerekek folyton sírnak…”

Szöveg: Boglacsik Tímea, illusztráció: Jónás Csongor
2019. nov. 21. 10:00
Mi közöd hozzá?

Került már olyan helyzetbe, amikor szíve szerint beleszólt volna egy család életébe, de nem tudta eldönteni, hogy mit tehet meg és mit nem?

Kétségbeesett olvasói levelet kaptunk: egy nagyon gyakori problémáról, élethelyzetről számol be, amely komoly lelkiismereti kérdéseket is felvet. Egy társasházban élő olvasónk szinte napi rendszerességgel tapasztalja, hallja, ahogy a szomszéd gyerekekkel a szüleik kiabálnak, veszekednek. Ez persze azt eredményezi, hogy a kb. 5-8 éves kicsik végigsírják a délutánokat, estéket, majd másnap kezdődik minden elölről.

„Csak a szülők üvöltését és a gyerekek sírását hallom egész délután, este. Borzasztó! Rettenetes ezt hallgatni, és fogalmam sincs, mit tehetnék!” – írja a segítségkérő.

Természetesen, amikor a lépcsőházban vagy az utcán összetalálkoznak, semmi nem látszik a családon. Békés, kedves embereknek tűnnek, a gyerekek pedig udvariasan előre köszönnek, ahogy annak lennie kell! Aztán, amikor becsukódik az ajtó, ki tudja, mi történik odabent…

Nem csupán alkalmi „felcsattanás”

Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Átkopogni, hogy legyenek kicsit csendesebbek, vagy kioktatni őket a gyermeknevelésről? Nem hinném, hogy ez célravezető lenne. Ha mégis ezt tennénk, vajon a probléma megoldódna, vagy még inkább rejtve maradva azáltal, hogy a szülők tudják: valaki már felfigyelt rájuk, és a továbbiakban körültekintőbbnek kell lenniük?

Persze, most kérdezhetik, hogy akkor minden egyes perpatvarnál rohanni kell a rendőrségre, vagy a „gyámügyre”? Legyünk spiclik, szóljunk bele a család életébe? A gyereket mégiscsak nevelni kell!

Ebből az esetből számomra egyértelműnek tűnik, hogy ez nem csupán alkalmi „felcsattanás” a szülők részéről, vagy a gyerekek „hisztije”, hanem rendszeres szóbeli, lelki bántalmazás – a többiről pedig csak sejtéseink lehetnek. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a szülői attitűd, magatartás a hétköznapok része, ha úgy tetszik, problémamegoldási stratégia, amely súlyos terheket ró a gyerekekre, és komoly pszichés, lelki problémákat okozhat. (A hosszútávú hatásairól már nem is beszélve!)

Cselekedni kell!

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk mindannyian, hogy nem feladatunk nyomozni. Nem kell kiderítenünk, pontosan mi az oka a veszekedéseknek, kiabálásoknak. Az viszont lehetőségünk, sőt, hivatalosan kötelességünk, hogy jelezzük a megfelelő szervezetek felé azt, amit tapasztalunk. Elsőként a helyi gyermekjóléti szolgálathoz fordulhatunk (a „kapcsolj egyből” applikáció pontosan megmutatja, merre találjuk a lakóhelyünkhöz legközelebbi segítséget), de ha úgy gondoljuk, a helyzet ennél súlyosabb, akkor a gyámhatóságot is felkereshetjük. Az akut, egyértelműen nagyon súlyos, akár életveszélyes helyzeteket pedig egyenesen a rendőrségen jelenthetjük. Nem kell megijedni, ezeknek a szolgáltatóknak törvényi kötelességük titokban tartani a bejelentő kilétét (igen, tudom, hogy a gyakorlat sajnos még mást mutat helyenként), de ha ebben nem bízunk, névtelenül is jelezhetjük az esetet a Gyermekvédő Hívószám (06-80/21-20-21), valamint az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (06-80/20-55-20) munkatársainál, akik éjjel-nappal rendelkezésre állnak.

Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy megosztotta velem ezt a történetet! Másokat is arra biztatok, írják le bátran, akár név nélkül, hogy mit tapasztalnak, milyen dilemmákkal néznek szembe, biztosan mindannyian tanulhatunk belőlük!

Amennyiben Ön, vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, kérjük, ne habozzon! Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot: 06-80/20-55-20. A szám a nap 24 órájában, ingyenesen, anonim hívható.