Segíteni – de jól!

Annyiban azonban mégis csak „fekete öves” kategória a bántalmazottaknak való segítés, hogy az áldozatok sok esetben eltitkolják, szégyellik, ami velük történik. Félnek attól, hogy ha kiderül a bántalmazó számára a segítségkérésük, újabb erőszak következik. Vagy tartanak attól, hogy ha felfedik a problémákat, akkor a gyermeküket, gyermekeiket kiemelik a családból.

De mégis, hogyan tudunk úgy jól segíteni, hogy indokolatlanul ne avatkozzunk be egy párkapcsolat, család alakulásába, ugyanakkor ne hagyjuk magára a bajban lévőt?

Itt bizony tragédia is történhet…

Emlékszem olyan esetekre, ahol több alkalommal, a bántalmazott lelkét megerősítve tudtunk csak hathatós segítséget nyújtani (bátorítani a kilépésre), és volt olyan eset is, amikor bizony kissé határozottabbnak kellett lenni annak érdekében, hogy ne történjék tragédia. Ilyen helyzet alakult ki akkor is, amikor egy anyukát és gyermekét kellett menekítenünk, mert az apuka több évnyi bántalmazás után fegyvert akart venni, hogy a családjával végezzen. Anyuka úgy ítélte meg, valószínűleg üres fenyegetőzés ez a férfi részéről, ám hamar kiderült, hogy erről szó sincs. Szükség volt egy nagyon egyértelmű, határozott visszajelzésre az anyuka irányába, hogy itt bizony tragédia is történhet, ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket azonnal.

Kinek az értékrendszere?

Azért a fő szempontnak minden esetben annak kell(ene) lennie, hogy az áldozat mit szeretne, milyen tervei, erőforrásai vannak. (Ugyanakkor borzasztó megélni azt, amikor biztosan tudjuk, hogy súlyos, kritikus a helyzet, a bántalmazott azonban valamiért mégsem fogadja el a segítséget, vagy halogatja annak a megvalósítását.) Bármennyire is szeretnénk a saját értékrendszerünk, tudásunk szerint segíteni, ha ez közel sem áll a bántalmazott saját maga által megfogalmazott igényeihez – ha egyáltalán meg tudja ezt fogalmazni helyzetéből fakadóan.

Amikor visszatér egy áldozat a bántalmazójához akár sokadjára, amikor inkább nem kér segítséget, elviseli a lelki- és fizikai terrort, gyakran döbbenten állunk az események előtt. Természetesen erre is van „magyarázat”, ám nehéz elfogadni egy ilyen döntést. A munkatársaimnak mindig azt mondom, a kliens fejével kell gondolkodnunk, az ő helyzetét kell átélnünk ahhoz, hogy akár csak megpróbáljuk megérteni a döntése okát.

Persze rengeteget lehetne beszélni erről a témáról, fogunk is, de szívesen olvasnám, hogy Önök mit gondolnak erről!

Amennyiben Ön, vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, kérjük, ne habozzon! Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot: 06-80-20-55-20. A szám a nap 24 órájában, ingyenesen, anonim hívható.