A piac gyerekkoromtól a kedvenc terepem. Akkor anyu kosara mellett imádtam bóklászni, figyelni, a kofák kóstolóit megköszönni, a korai cseresznyét, finom málnát. És ez így maradt felnőtt koromra is, bóklászok boldogan. Ha piacra megyek, sosem tudok gyorsan végezni. De a nyárvégi és a kora őszi piacon egyszerűen elvesztem a fejem. Elfelejtem, hogy nem lesz erőm a szerzeményeimet még a kocsiig se cipelni, de csak megyek és nézek és vásárolok, habzsolom a színeket, az illatokat, a látványt. A padlizsán most olcsó, hagyma is kell, még egy kis uborkát az utolsó kovászosnak, akkor már két csokor kaprot is, meg pár cső kukoricát, már van muskotályos szőlő, egy kis szilvát is, besztercei?, akkor tegyen rá még, egy csokor bazsalikom már csak az illata miatt, de szép a cékla, kérek egy csomóval! A végén az őszirózsa a kalászi nénitől, na, meg a lecsó! Hagyma három kiló, paprika tíz, paradicsom nyolc. Nem vagyok normális. A fiú ideadja a kiskocsiját, rápakolok, elhúzom az autóig. Egy idős úr beemeli a két ládát. Minden bent van. Haza is érek vele. De mért vettem meg!? Sűrű és szoros napok vannak előttem… mikor fogom befőzni? Mindig ilyenkor tettük el a lecsót, augusztus-szeptember fordulóján. Húsz-harminc üveggel. A legügyesebb segítség a konyhában télen egy üveg lecsó, ajánlom mindenkinek, egyszeri fáradság, de nagy öröm.

De most nem erről szeretnék mesélni, hanem arról, hogy ezen a színpompás őszi piacon megint találkoztam az Irigyelt Hármassal. Így neveztem el őket még a nyáron, amikor tanúja voltam piaci sétájuknak. Az Irigyelt Hármas egy hátizsákos nagymama és két unokája, egy óvodás korú kislány és a bátyja, egy másodikos forma kisfiú.

Amikor a nyáron észrevettem őket, hétközi piac volt, olyan ráérős. Zoli asztala előtt álltak, akitől én is vásárolni szoktam. Gyümölccsel foglalkozik, Kiskőrös mellől hozzá a portékáját.

- Nem, a ribizli nem fán terem!

- De a cseresznye igen! Meg a meggy is!

Erre kaptam föl a fejem. Zoli meg a kislány vitatkoztak. Azt hitte, minden piros fán terem.

- A málna is piros és az bokron terem! Az ilyen apró gyümölcs mind bokron érik.

- De a Duna-parton a szederfa tele van fekete szederrel és az apró és nem bokor!

- Az a kivétel – vágta ki magát Zoli és beakasztotta a kislány fülébe a cseresznyefülbevalót. A testvérének is kínálta, de a gyerek hárított.

- Ez női dolog – mondta komolyan és a nagymamára nézett.

A nagymama fülében már ott himbálózott a cseresznye.

Hát így találkoztam az Irigyelt Hármassal. Tényleg azok voltak, ahogy ráérősen mindent megnéztek, megbeszéltek, vettek, ami tetszett, gondosan eltették. Nem nejlonzacskóba! Mindenkinél volt kis kosár, lassan megtelt. Akkor ott el is vesztettem őket szem elől. Elmúlt a nyár és tegnapelőtt ismerős hangot hallok. A keceli zöldséges Józsi meg az édesanyja asztalánál ágaskodik a két gyerek. A fiú kezében mókás padlizsán, a sötétlila testből fönt a száránál egy hegyes orr bújik elő.

- Ez ilyen fajta? Ilyen orros?

- Nem, ez különlegesség – nevet Józsi úr –, csak nektek nőtt!

- Tényleg van sárga padlizsán is, Józsi bácsi?

- Még fehér is, meg rózsaszínű.

- Akkor én olyat kérek – szól közbe a kislány, de Józsi úrnak nincs rózsaszín padlizsánja, ám talált kétfejű krumplit és egy hosszúkás karcsú tököt, amire mindjárt arcot karcolt a bicskájával.

Élvezet volt nézni a gyerekeket a türelmes nagymamájukkal, az árusokkal, akik maguk is szívesen beszélgettek. Tanítani való, ahogy hármasban mindent végignéztek, végigkérdeztek, a kecskeszarv paprikától a lilahagymáig. A jászberényi testvérpár megmutatta nekik, hogyan kell zöld csöves kukoricát hántolni – náluk van a piac legédesebb kukoricája –, megszámolták együtt, hány sor van egy csövön, meg is kóstolták a tejes szemeket.

Tovább kellett mennem, de gondoltam, elmesélem, lám, a piacon is lehet gyerekeknek „környezetismeretet”, világlátást, kapcsolatteremtést tanítani.

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetés akkor elmesélemblogcsalád mint pozitív értékiskolagyermeknevelésoktatás